exchange student ⚣

47.

Jimin álla szinte a padlón koppant, amikor realizálta a helyzetet.

Tehát Taehyung eltűnt, előttük pedig ott áll az utolsó vonat, amire ha nem szállnak fel, órákat kell várniuk a következőre. Hazasétálni határozottan nem a legjobb ötlet ilyenkor, főleg hogy meglehetősen messze van Taehyungék háza a jelenlegi tartózkodási helyüktől. Hívhatnának egy sofőrt, de hát egyiküknél sincs telefon, illetve pénz se taxira. Jungkook ugyanis nem hozott magával pénzt és Jimin sem, mert egy korábbi fogadás díjaként Hoseok állta az összes költségét.

Egyszerűbben: a világ két legszerencsétlenebb embere állt most tanácstalanul a föld alatti pályaudvaron.

A vonat indulásra készen állt, az utolsó utas is helyet foglalt odabent.

- J-Jungkookie, ha most nem szállunk fel, itt kell maradunk fél ötig.

Jungkook lábai földbe gyökereztek és csak az az egy gondolat cikázott a fejében: 'nem hagyhatom itt, nem hagyhatom itt, mi van ha valami baja esett, nem hagyhatom itt'

Jimin felsóhajtott és hátrébb húzta Jungkookot a vonattól éppen akkor, amikor annak ajtajai becsukódtak.

- Jól van, Kookie, akkor maradunk.

Jimin átkarolta Jungkook vállát és együtt nézték, ahogy a vonat elhalad előttük. Meglehetősen szomorú látvány volt ez egy ilyen szép éjszaka után.

A földalatti pályaudvar csöndes volt és kihalt. Egy-egy takarító törte csak meg a csendet a víztől csöpögő felmosókkal, vagy a hajléktalan férfi a hörgéseivel.

Fél egy körül járt az idő, az első vonat pedig fél ötkor indult. Jungkook még mindig a sokk hatása alatt állt, ezért Jimin úgy gondolta, a kezébe veszi az ügyet.

Egy időre leültek egy padra, de nem sokáig maradtak ott, ugyanis egy férfi környékezte meg őket. Valamit evett egy papír zacskóból és leült melléjük. Jimin felé nyújtotta a zacskót és azt kérdezte:- Kérsz?

Ez után természetesen jobbnak látták magára hagyni az illetőt. A mozgólépcsőn felmentek az emeletre, ahol beültek az ott lévő McDonald's-ba. Szerencsére az üzlet éjjel nappal nyitva állt, ezért ott meg tudták húzni magukat.

Ez idő alatt Jungkook egyszer sem szólalt meg. Pislogás nélkül, üres tekintettel nézett maga elé.

Jimin felsóhajtott.

- Jungkookie, minden rendben lesz. Előfordul az ilyen.
- Tényleg? Megtörtént már veletek?- nézett fel rá Jungkook az asztal másik feléről.

Jimin nem válaszolt csak lehajtotta a fejét. Jungkook erőltetetten felnevetett és ujjaival erősen a hajába markolt.

- Mi van, ha baja esett? Mi van, ha elájult valahol? Mi van, ha segítségre van szüksége? Mi van, ha- ha-
- Jungkook. Nincs baja. Taehyung egy erős fiú. És itt lakik már hosszú évek óta, ne felejtsd el. Tudja, hogy mit kell csinálni és ha még itt van, akkor meg fog minket keresni.
- Mi van, ha nincs itt?- nézett fel Jungkook könnyes szemekkel.

Jimin egy ideig komolyan nézett rá, de aztán leengedte a vállait és nagyot sóhajtott.

- Ha nincs itt, akkor csak egy dologban reménykedtünk. Abban, hogy ő felszállt a vonatra.

***

A következő három óra szörnyen telt. Az eső esni kezdett és lehűlt az idő, amit még odabenn is éreztek. Mindketten nagyon álmosak voltak és kimerültek, ráadásul kicsit még részegek is, de Jungkook ragaszkodott hozzá, hogy nem fog elaludni, mert "Taehyung bármikor felbukkanhat". Jimin pedig, mint az idősebb, felelősséggel tartozott Jungkook iránt.