Bullett

2

Jess

Annabell Parkson nem véletlenül a legjobb barátnőm. Amíg New Orleans-ban szomszédok, osztálytársak és padtársak voltunk, most kollégák. Együtt költöztünk át a nyugati partra, hogy bele vágjunk a nagybetűs életbe.
Jó pár éves barátságunknak köszönhetően Anna azonnal észre vesz rajtam mindent.
- Úgy írod azt a cikket, mintha zombi lennél. Mi van veled? - Szemüvegét lejjebb tolva, gyanakodva méreget.
Végülis van valami abban amit mond. Már kétszázadjára hallgatom vissza a beszélgetést.
- Csak jól szeretném megírni. - Felelem. Ez persze nem teljesen igaz, de az hülyén hangzana, ha elmondanám, hogy interjú alanyom hangja teljesen lázba hoz.
- Aha, hát persze. - Vigyorogva az asztalom szélének támaszkodik. - Helyes fickó.
Követem a pillantását a monitoromra, ahol a Google segítségének hála Ryan-ről készült képek ezrei lepik el a felületet. - Nem olyan nagy durranás egyébként. - Hiába próbálom átverni Annát, átlát rajtam.
- Biztos nem csak a ringben állat. - Cinkosok vigyorával kacsint rám, az én arcom meg jó pár árnyalattal vörösebb lesz.
- Anna! - Nevetve a combjára csapok. - Amúgy egy öntelt majom. Hatalmas arca van... És gúnyos vigyora.
- Te pedig, barátnőm, majd' elolvadsz attól a vigyortól! - Nevetve ellép az asztalomtól. - Szerintem bugyi olvasztó vigyora van.
Még csak nem is próbálja halkítani kacagását miközben vissza táncol saját helyére. Tettetett morcossággal utána hajítottam egy papír galacsint.
Néha utálom, hogy ilyen jól ismer!

*****

Másnapra sikerült befejeznem a cikket. Jól sikerült, a főnököm is elégedetten olvasta.
- Szép munka, Jess! - Teszi a papírokat az asztalra. - Ki gondolta volna, hogy ennek az újgazdag kis pöcsnek van ilyen oldala is.
- Igazából meglepően normális és rendes. - Amint kiejtettem a szavakat, meg is bántam. Miért védem egyáltalán?
- Igen... Nyilván ezért ült a sitten is.
- Micsoda? - Kerekedtek el szemeim Rob mondatát hallva. Erről még nem hallottam.
- Fiatalabb korában úgy össze vert egy pasast egy szórakozóhelyen, hogy az majdnem meghalt.
- Jézusom... - Magam elé meredve elképzeltem ahogy Ryan szét ver valakit. Megborzongok.
- A bokszolók mind agresszív állatok. - Rob hanyagul vállat von. - Na mindegy, a lényeg az, hogy ezt jól megírtad. Mehet is a szerkesztőkhöz. A holnapi lapban jelenjen is meg!
Szó nélkül pattantam fel, felnyaláboltam a papírokat és kiosontam az irodából.
Még engem is meglepett, hogy ennyire megviseltek a hallottak.
Nem bírom elképzelni, hogy az a Ryan Miller, akit én pár napja láttam képes lenne majdnem megölni valakit ilyen brutális módon.
A papírokat leadtam a szerkesztőknek, ahogy Robert kérte, utána indultam haza.
Végre hétvége!
Eszembe jutott ismét Miller és a holnapi meccse. Mi a franc vonz benne ennyire?!

Tanácstalanul bámultam a nappalim asztalán heverő jegyet. Elmenjek? Ne menjek? Ugyan már, Jess! Mi a fenét veszíthetnél?

*****

Szombat délután a jegy még ugyan ott volt, próbáltam elhesegetni a Ryan-ről szóló gondolatokat. Akaratlanul is a fejembe mászott a kép zöld szemeiről, éles arcvonásairól, telt ajkáról, csapzott sötét barna hajáról és izmos karjairól. Annának biztos igaza lehet. Tuti az ágyban is egy vadállat.
Gondolatmenetem egy kopogás szakította meg még épp időben.
- Na halihó! - Még ki se tártam teljesen az ajtót, Anna már egy puszit nyomott az arcomra és mellettem besiklott a lakásba. - Mizu?
- Épp hívni akartalak! - Kiáltom a konyhából. Egy üveg borral és két pohárral tértem vissza. Anna épp ekkor nyúlt el a kanapén.
- Milyen krízis helyzet van? - Nézte az üveget. - Nem szoktál délután inni.
Válasz nélkül fejemmel az asztalra bökök. Barátnőm fel ül, kezébe fogja a papírt és tanulmányozni kezdi. Szinte látom, ahogy a kirakós darabkái össze állnak a fejében.
- Tölts nekem is! - Szólal meg pár másodperc múlva.
Miutánt kitöltöttem az italt leültem mellé. Néma csend telepedett ránk és csak a poharunkat fixíroztuk. Megőrülök ettől a hallgatástól!
- El mész? - Kérdezi végül ő.
- Fogalmam sincs. Én... Én nem tudom mi akar lenni ez az egész. Miért hívott el? Mit akar tőlem? - Nem bírtam tovább, kifakadtam. - Barátilag nem hiszem, hogy közeledne felém. Ahhoz ő túl nagyképű. Az interjú alatt is hol egy tuskó volt, hol kedves. Nem értem ezt... Magamat meg főleg.
- Ezt hogy érted? - Aggodalmas pillantására lesütöm a szemem és elpirulok.
- A beszélgetés óta ő jár a fejemben. Taszít és vonz egyszerre. - Őszinte vallomásom után a szívem megkönnyebbült.
- Ez akkor nagyon egyszerű, drágám! - Csapja össze tenyereit. - El mész, össze hoztok egy világrengető dugást és haza jössz. Kész, vége. Az olyan fickók, mint ő nem érdemelnek többet. Főleg azt nem, hogy Te rágódj ezen.
- Nős ember! - Nézek hitetlenkedve Annára.
- Ugyan már, Jess! Mintha nem lett volna még dolgod nős emberrel...
- Te is tudod, hogy Trey az más volt. - Rá villantom szúrós tekintetem. Ez a megjegyzése most szíven ütött és életem egyik legcikisebb helyzetére emlékeztetett.
- Jó, igen. Róla később derült ki. - Védekezőn maga elé emeli kezeit, majd hátra dőlve néz engem. - Szerintem el kellene menned.
- Végülis ez csak egy boksz meccs... Miért ne mehetnék? - Bólintottam. Oké, lesz ami lesz.!