Bullett

11

Jess

Másnap reggel szörnyű fejfájásra ébredtem, ami betudható volt az alig pár óra alvásnak és az Annával elfogyasztott két üveg bornak, ami akkor még jó ötletnek tűnt.

Miután elmeséltem neki a hétvégén történteket és ki bőgtem magam a vállán, egy kicsit könnyebbnek éreztem magam. Már persze amíg barátnőm ott volt velem. Éjfél körül búcsúzott el, hozzám hasonlóan kótyagos állapotban, utána pedig ismét egyedül maradtam a gondolataimmal és a tehetetlenséggel.

Fél tízkor ültem be a volán mögé, hogy célba vegyem a főnököm házát, noha egyetlen porcikám sem kívánta a kellemetlen viszontlátást.
Szedd össze magad! Ő a főnököd és ez így is marad. - ismételtem el ma már sokadjára.

Alig húsz perc kellett, hogy leparkoljak a kavicsos felhajtón és egy mély lélegzet után elindultam megkeresni Ryan-t, vagy legalább Andy-t.

- Szép jó napot, Jess! - Vigyorgott rám az utóbbi az edzőteremből kilépve, de amint meglátta savanyú ábrázatomat aggódva mért végig. - Jól vagy? Elég fáradtnak tűnsz.

- Persze, minden okés, csak fáj a fejem egy kicsit. Össze szedem magam hamar. - Erőltettem egy halvány mosolyt az arcomra. - Veled mi újság, minden rendben van?

Az első ami feltűnt, a gondterhelt sóhaj volt, ami elhagyta a száját, majd a ráncba szaladt homloka. - Ryan nincs túl jó passzban, tegnap össze kaptak valamin Rosalie-val és nem megy túl jól neki az edzés. Luke pedig agyvérzés közeli állapotban van emiatt...

Át futott az agyamon a kép, amint Ryan elmondja Rosenak a köztünk történteket, mire talán még jobban elsápadtam. Ne, ne, ne...

- Megyek, meg nézem mennyire súlyos a helyzet. - Nyögtem ki esetlenül, majd egy erőltetett nevetéssel próbáltam elterelni a figyelmet a feszültségemről. - Ha nagyon morgós, szét rugom megint a seggét.

- Lehet rá férne. - Nevetett fel Andy, majd mellettem ellépve folytatta útját a ház felé, én pedig remegve nyitottam be a terembe.

- Szia, Jess! - Intett felém Jake jókedvűen, mire csak egy apró mosollyal tudtam válaszolni.

- Végre befutottál! Már azt hittem keresetek mást a helyedre. - Érkezett felém Ryan gúnyos hangja. Tekintetünk egy pillanatra össze villant és fel rémlett előttem minden ami köztünk történt. Mintha egy másik ember állna most előttem. - Elég szarul festesz, gondolom hosszú volt az éjszakád... - Már épp vissza vágtam volna, amikor Luke edző mellém lépve megveregette a vállam.

- Ne is törődj vele, kislány. Neki szar volt az éjszakája. - Dörmögte, mire Ryan szemforgatva fordult vissza a zsák felé, hogy ismét püfölhesse azt. Tekintetemet elfordítva róla ismét az edzőnek szenteltem a figyelmem, aki megeresztett egy apró mosolyt felém. - Mindenkinek van rossz napja...

- Mostanában túl sokszor kel fel bal lábbal. - Jegyeztem meg, majd egy nagy sóhaj után magukra hagytam a fiúkat.

A teraszon ülve futottam át az e-maileket és a rajongói oldalt, ahova felkerült a következő meccs időpontja.
El sem hiszem, hogy New Orleansba megyünk! Anyáék biztosan örülni fognak a hírnek...
Majdnem leestem a székről ijedtemben, amikor kivágódott a terasz ajtaja és Jace rontott ki rajta.