Bullett

6

Jess

Egy mosoly kíséretében léptem a negyvenes évei végén járó férfi elé. Ismerős volt már, az ominózus estén is ő vezetett. Sötét színű hajába már ősz tincsek keveredtek, kedvesen csillogó barna szemei voltak. Fekete nadrágot és fehér inget viselt. Egykor izmos pasas lehetett, alkatából ítélve.
- Hello, Miss Scott! Indulhatunk? - Készségesen nyitotta a hátsó ajtót.
- Hello, öhm... - Kérdő pillantásomra a homlokára csapott.
- Charlie vagyok.
- Hello, Charlie! - Viszonoztam a mosolyát. - Nem lenne gond, ha inkább előre ülnék? Ez az ajtó nyitogatós, hátsó ülésen utazós dolog annyira nem én vagyok... - Egyik lábamról a másikra állva vártam a választ.
- Dehogy gond, Miss Scott! - Felnevetve megkerülte a kocsit és beült a volán mögé, én pedig mellé.
- És... Csak simán Jess. - Sandítottam rá. - Utoljára az egyetemen hívtak Miss Scott-nak.
- Oké, oké! - Nevetve emelte kezeit maga elé, és elindult. - Akkor Jess.
Volt valami a nevetésében, ami apámra emlékeztetett. Kedves embernek tűnik.
A szememet körbe járattam a luxusautó műszerfalán,majd megálltam egy képnél.
- A lányod? - Biccentettem a kép felé, amin egy tizenhat év körüli lány volt iskolai egyenruhában. Barna haja hátra volt copfozva, arcán hasonló mosoly volt, mint Charlie-n korábban.
- Igen. - Bólintott büszkén. - Amber.
- Nagyon szép lány!
- Ah, ne is mondd! - Forgatta szemeit nevetve. - Már annyi udvarlót mutatott be, hogy számukat sem tudom.
- Gimis?
- Jövőre végez. - Sóhajtott fel. - Aztán New York-ba akar menni, a Cornell-re.
- Állategészségügy? - A Cornell egyetem az államok egyik legnevesebb állatgyógyászati és tudományi egyeteme. Eszembe jutott csillagászati összegű tandíjat, amit még azelőtt néztem, hogy az újságírásnál helyezkedtem volna el.
Charlie bólogatott, majd a kormányt markolva így szólt; - Tudod, Ryan nagyon sok mindenben segít nekem és a lányomnak. Szerencsés vagyok, hogy támogat. A feleségem nyolc éve meghalt. Ott maradtam egyedül egy kilenc éves kislánnyal és fogalmam sem volt, hogyan tovább. Szörnyű időszak volt, én pedig bele roppantam. Inni kezdtem, elvesztettem a munkámat. A helyzet odáig fajult, hogy Amber-t el akarta venni tőlem a gyámügy. - Szomorúan felnevetett. - Ami érthető is, hiszen egy roncs voltam. A lányom akkor már tizenkettő volt és rettentően megviselte a huza-vona... És akkor jött Ryan. Olyan volt, mint egy kibaszott angyal... Felkapart a padlóról és munkát adott nekem. A lányomnak meg rendes középiskolát. - Mosolyogva rám pillantott. - Ezért megengedhetem a kislányomnak, hogy a Cornell-t válassza. Ryan finanszírozza az egészet. Ezért nem lehetek elég hálás neki.
- Sose gondoltam volna ezt Ryan-ről.
- Ó, pedig a nagy harcos külső mögött egy nagyon is kedves és csupa szív fickó van. - Mondta.
- Sajnálom ami veletek történt. - Fordultam felé az ülésben. - Részvétem a feleséged miatt.
- Köszönöm. - Biccentett.
Szerencsétlen embernek nem volt könnyű múltja. Ryan-t nem bírom elképzelni a jótevő angyal szerepben. Annyira mást mutat a külvilág felé...
- Ami azt illeti, elég csonka csapatba kerültél. - Húzódott ismét keserű mosolyra Charlie szája.
- Ezt hogy érted?
- Mindannyian úgy kerültünk ide, hogy el veszítettünk valakit. - Sóhajtotta. - Ryan Miller volt az egyetlen, aki segített nekünk kimászni a gödörből.
Felrémlett előttem egy arc, amit már jóideje az agyam hátsó zugába száműztem. Barna, rövid haj, vidám nevetés és csillogó kék szemek. Anthony Jasper Scott. Aki a bátyám volt. Igen, csak volt... A halála után pár hónappal költöztem L.A.-be.
- Minden rendben, Jess? - Térített vissza Charlie aggódó hangja. - Én sajnálom, ha...
- Nem, dehogy! - Vágtam közbe. - Nincs semmi baj, csak tudod...Az élet fura fintoraként én is úgy csatlakozom hozzátok, hogy el veszítettem valakit.
- Sajnálom. - Láttam az arcán, hogy vívódik a fél nem tett kérdéssel. - Elmeséled? Persze nem muszáj...
- A bátyám volt. - Sűrűn kellett pislognom, hogy el tűnjön az égető érzés a szememből. - Katona volt Irakban. Felrobbant mellette egy... Egy pokolgép. Csak huszonegy éves volt.
- Jézusom! Sajnálom, Jess.
Csak egy biccentésre futotta. Hirtelen emlékek rohamoztak meg a gyerekkorunkból. A sok közös csíntevés, az együtt töltött bulik, a nevetés ék és a sírások. Imádtam Anthonyt. Csak egy év volt köztünk, együtt váltunk felnőtté. Szörnyű volt őt elveszteni egyik napról a másikra.
Kibámultam a kocsi ablakán és felfedeztem, hogy már Long Beach utcáin vagyunk. A gazdag negyed villái csillogtak a pompától, mögöttük a Csendes-óceán húzódott végeláthatatlanul.
Charlie ráfordult egy kovácsoltvas kapura. Karját kinyújtva az ablakon kártyát érintett egy panelhez és a kapu kinyílt, mi pedig áthajtottunk rajta. Szemem elé tárult egy hatalmas ház.
Krémszínű falai visszaverték a reggeli nap sugarait. A két szárnyú bejárati ajtó sötét fából készült, épp úgy, mint az ablakok keretei és spalettái. Az erkélyt, a kapuhoz motívumokban hasonló, kovácsoltvas korlát szegélyezte. Gyönyörű...
A kocsi megállt a bejárat előtt, Charlie egy biztató mosolyt küldött felém.
- Köszönöm a fuvart, Charlie! Örülök, hogy megismertelek. - Mosolyogtam vissza.
- Bármikor! - Rám kacsintott. Egyszerre nevettünk fel. - Na gyerünk! Sok sikert, Jess!
Jókedvűen szálltam ki a kocsiból. Charlie teljesen elfeledtette az idegességem.
Andy lépett ki a sötét fa ajtón mosolyogva. Most kivételesen nem öltöny volt rajta, hanem egy galléros fehér póló és farmer. Sokkal fiatalosabban festett így.
- Jó reggelt, Jess! - Köszöntött jókedvűen. - Jó, hogy itt vagy, már mindenki kíváncsi rád!
- Szia! Huh, oké... Remélem nem okozok csalódást. - Mindenki?! Mégis hány embernek kell ma bemutatkoznom?
- Ryan épp a reggeli edzésén van. - Folytatta, miközben a vállamat átkarolva terelt a hátsó udvar felé. - Megnézzük a teremben és máris megismersz két fontos embert.
Úgy haladtam Andy mellett, mint valami bólogatós kutya. Próbáltam minden információt feljegyezni az agyamban, amit Luke Jonas edzőről és segítőjéről -aki a fia- Jake Jonas-ról mondott.
A házat megkerülve a hátsó udvarra értünk, ahol egy hatalmas medence volt a középpontban, mellette bal oldalt négy napozó ággyal, jobb oldalán egy trambulinnal. A medence mögött egy kisebb épület volt.
A melléképületből hangok szűrődtek ki. Közelebb érve felismertem a hangot, amit Ryan meccsén is hallottam már. Kesztyűi súlyosan csapódtak valaminek...
- Hahó, srácok! - Harsogta Andy, mikor beléptünk. Minden szempár ránk szegeződött. - Itt a friss hús!
- Öhm... Hello! - Intettem feléjük bizonytalanul.
- Megzavartad az edzést, Phillips! - Morogta az edző. Luke Jonas első ránézésre egy morcos nagyapára hasonlított. Haja ősz volt, arcán a ráncok mutatták, hogy bizony sok mindent megélt már. Jégkék szemei rám tévedtek. - Hello, kislány!
- Hello, Jess! - Ryan kilépett a box zsák mögül. Kezeit egy a harmincas évei elején járó szőke hajú ferfi felé tartotta, aki lehúzta kesztyűit.
Végig futtattam szemem Ryan félmeztelen felsőtestén. Mintha most még jobban feszülnének az izmai a tetovált bőr alatt...
- Nos, Jess... - Szólalt meg Andy. - A morgós kisöreg Luke. Ő a mi kedvenc edzőnk. - Az említettem csak ismét felmordult. - Ő pedig Jake. Luke fia és egyben edző segédje.
A szőke hajú férfi lerakta Ryan kesztyűit és elém lépve mosolyogva kezet nyújtott.
- Szia, Jake vagyok! - Elfogadtam a kezét és az apjáéhoz hasonló jégkék szemeibe néztem. - Üdv a csapatban!
- Köszönöm szépen! Jess vagyok. - Mosolyogtam fel rá.
- Úgy látom a ma reggeli edzés véget ért, Luke. - Vigyorgott Andy. - Még körbe kell vezetnünk Jesst.
- Ötkor folytatjuk, fiam. - Nézett az öreg Ryan-re, aki csak bólintott egyet. Aztán Luke felém fordult. - Örültem, kislány! Aztán, ha nem bírsz ezekkel a lókötőkkel, szólj nyugodtan! Öreg vagyok ugyan, de szívesen szét rúgom a seggüket!
- Köszönöm! - Nevettem fel. - Ígérem, szólok.
Az apa fia páros elhagyta a termet.
- Amúgy jó fej a kisöreg. - Lépett mellém Ryan. Alig pár centi volt köztünk. Nagyot kellett nyelnem. - Apám helyett apám volt mindig. Csak kicsit morgós, ha zavarják az edzést. - Féloldalas mosolyra húzódott ajka.
- Gyertek! - Bámult ránk Andy az ajtóból.
Szó nélkül indultunk utána a ház felé.
Próbáltam út közben nyugalmat erőltetni magamra, mivel Ryan meztelen, tetoválásokkal tarkított felsőteste elég erősen zavarba hozott. Emellett még csak most fogok találkozni a kedves Mrs. Millerrel is.
Hozzá képest Luke edző semmiség.
A házat a terasz felől közelítettük meg. Az üveg tolóajtón belépve egy nagy, világos nappaliba értünk. A padlót fehér márvány borította. Az ajtóval szemben boltív nyílt, a túloldalán láttam a bejárati ajtót.
A nappaliban jobb kéz felől egy hosszú, homok színű kanapé nyúlt el, előtte bolyhos, puha fehér szőnyeggel, rajta egy dohányzó asztal. A kanapéval szemben, a bal oldali falon két plafonig érő könyvespolc terítette be a falat, közre fogva egy hatalmas Tv-t, amin valami gagyi gyerekműsor ment.
- Apa!!! - Hallottunk meg egy gyerek hangot, majd csattogó lépteit a márványon. Egy kisfiú futott be a nappaliba, de amint meglátott engem az apja mellett, megtorpant. Biztosan ő Jace.
- Hello, haver! - Ryan leguggolt mellettem és mosolyogva kitárta karjait. Jace boldogan szaladt oda hozzá, mire a férfi felkapta és egy puszit nyomott a selymes tincsekre a kisfiú feje búbján.
- Szia! - Köszöntem a gyereknek, mikor felém fordultak.
- Jace, ő itt Jess. - Mondta neki Ryan. - Apának fog dolgozni.
- Szia... - Köszönt halkan a fiú,majd egy apró, huncut mosoly jelent meg az arcán. - Nagyon szép vagy.
A bókra fülig vörösödtem. Nem elég, hogy az apja folyamatosan zavarba hoz, még ez az öt éves kisfiú is képes rá!
- Köszi... - Ryan látva zavaromat felnevetett. Szúrós szemmel néztem rá.
- Jace!!! - Most egy női hang közeledett a boltív túloldaláról. Egyszerre kaptuk fejünket a fekete hajú nő felé. Rosalie Miller...
- Rosie, ő itt... - Kezdte Ryan, de a nő félbe szakítva őt mosolyogva elém lépett és kezet nyújtott.
- Biztosan te vagy Jess. Rosalie Miller vagyok.
- Örülök! - Fogtam meg a kezét. - Jessica Scott.
- Sokat hallottam már rólad. - Továbbra is mosolygott ugyan, de számomra nem volt túl őszinte ez a mosoly. - Üdv nálunk!
- Köszönöm! - Biccentettem. - Nagyon szép az otthonotok.
Már épp szóra nyitotta a száját, amikor Jace közbe vágott.
- Apa! Apa! - Ryan boldogan pillantott rá. - Akkor mostantól Jess is velünk ebédel minden vasárnap?
- Igen. Persze csak ha van kedve és rá ér. - Kérdő pillantásomra Ryan felém fordulva folytatta; - Majdnem minden vasárnap közös ebéd van itt nálunk. Mindannyian össze gyűlünk, eszünk, iszunk és dumálgatunk. Kivéve meccsek után. Most, hogy már te is a csapat része vagy, szeretettel várunk téged is.
- Szuper, köszi! - Szóval családias buli.
Ryan intett, hogy üljünk a kanapéra, Rosalie pedig kivitte Jace-t.
- Amiről még beszélnünk kell... - Andy egy tabletet nyújtott felém. - Ez a tiéd. Jól fog jönni a munkához. Rajta van minden, amire szükséged lesz.
- Ez pedig a beléptető kártyád. - Nyújtott át Ryan egy kártyát. Ujjaim között forgatva tanulmányoztam. - Ez nyitja a kapunkat, a ház főbejáratát, a terasz ajtót és a garázst. Mindig legyen nálad!
- Oké. - Bólogattam és a pénztárcámba csúsztattam az apró tárgyat.
- Apropó garázs! Van jogsid? - Pillantott rám Andy.
- Van, persze. - Mondtam. Azt nem kell tudniuk, hogy a Hondámat eladtam, hogy meg tudjam venni a lakásom.
- Akkor ez... - Ryan felemelkedett a kanapéról és a zsebében kezdett matatni, majd a kezembe nyomott egy kocsi kulcsot. - A tiéd.
- Na ne! - Bámultam a kulcsra, amin megcsillant a Mercedes három ágú csillaga. - Ezt nem fogadhatom el!
- Pedig muszáj lesz. - Dőlt hátra Ryan fölényesen. - Charlie nem tud mindig téged furikázni, mivel ő az én sofőröm. Az én csapatom tagja nem fog taxival járni mindenhova.
- Fogd fel céges autónak. - Vont vállat Andy.
- Remélem nem a te képeddel tele matricázott kocsival kell majd szaladgálnom az egész városban. - Sóhajtottam hátra dőlve a kényelmes kanapén.
- Ne is álmodozz! - Nevetett fel Ryan, majd Andy és én is.
- Na, gyere! Nézzük meg az új céges autód. - Andy felállt és fel húzott engem is.
A terasz ajtón át vissza sétáltunk a ház elé és a jobb oldalon húzódó garázs ajtaja elé léptünk. Andy egy ugyan olyan kártyát érintett az ajtó melletti leolvasóhoz, mint az enyém, mire a garázs hatalmas ajtaja felhúzódott,az én állam meg a padlón koppant.
Négy autó állt bent. Egy hófehér Rolls-Royce Phantom, egy piros Aston Martin cabrio, egy fekete Land Rover és egy szintén fekete GLE Mercedes. A kulcsból ítélve ez az én új "céges autóm".
- Tetszik? - Kérdezte büszkén Ryan. - Én választottam neked...
- Jézusom, Ryan, ez... Ez gyönyörű! - Csak tátogtam, mint egy hal. Andy jót nevetett a reakciómon. - Köszönöm!
- Vigyázz rá! Levonom a fizetésedből, ha bénázol és meghúzod. - Vigyorgott, majd intett a kocsi felé, mire oda lépve a kocsi mellé végig simítottam a motorháztetőn és az ajtóhoz érve óvatosan kinyitottam. Meg csapott az új autók jellegzetes illata. Beültem és szét néztem. Érintő panel középen, automata váltó, bézs bőr ülések. Ez csodálatos...
A kormányt simítva úgy vigyorogtam, mint egy idióta.
Nem is rossz ez az új munka...