Bullett

9

Jess

Ez után a nap után egyszerűen hihetetlennek tartottam, hogy Ryan itt ül a hotelszobám kanapéján, mintha mi sem történt volna. Ráadásul a kedvenc borommal jön és azt hiszi öribarik módjára traccs partizni fogunk az éjszaka közepén, mert ez annyira természetes. Tuti megtébolyodott.

- Mi van, Scott? Nagyon elkalandoztál. - Térített vissza a valóságba a hangja, és egy vérlázító vigyorral az arcán terpeszkedett.

Egyik mozdulatánál észre kellett vennem, hogy a pulóver alatt még csak egy árva póló sincs. Ryan, mintha olvasott volna a gondolataimban, a cipzárt lejjebb húzta, így feledve mellkasa egy részét. Ó, a fracba már! Most nem tudnék csak úgy random megvakulni?!

- Nincs semmi, Miller. - Feleltem lazán, felvéve az ő stílusát és le ültem mellé, persze tisztes távolságban. - Csak fura, hogy az éjszaka közepén ide állítasz a kedvenc borommal és pletyizni akarsz.

- Bocs, csak próbáltam jófej lenni. - Kezeit védekezőn maga elé emelte és már állt volna fel, amikor automatikusan elkaptam a karját.

- Ne haragudj! - Úgy kaptam el a kezem, mintha megégetett volna. Még a pulcsin keresztül is éreztem teste melegségét és az izmait. - Maradj... Nem azt mondtam, hogy baj, csak, hogy fura. Ennyi. - Szerettem volna hinni neki. El akartam hinni, hogy pusztán jóindulatból jött át hozzám, hiába is súgta az a kis hang a fejemben, hogy ebből baj lesz.

- A napokban egy pöcs voltam veled. - Ült vissza mellém, miközben kínosan ügyelt arra, hogy tekintetünk ne találkozzon. Mintha zavarban lenne. - Csak szeretném jóvá tenni.

- Ma már ez a második alkalom, hogy magyarázkodsz. - Mosolyodtam el, ezzel próbálva oldani a feszültséget, ami érezhető volt köztünk. - Mi ütött beléd?

- Ne szokj hozzá! - Sandított rám, de végül az ő ajkai is mosolyra húzódtak. Mennyivel jobban kedvelem ezt az énjét...

- Szóval mi az a pár dolog, amiről beszélnünk kéne? - Kérdeztem témát váltva. Lábaimat magam alá húztam és kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, nagyot kortyolva a borból, amit Ryan idő közben kitöltött.

- Igazából sok mindenről. - Felelte lazán és karját a kanapé támlájára feldobva, majdnem a vállamhoz ért. - Úgy érzem alig ismerlek, hiába dolgozol nekem már egy ideje.

- Szeretnél egy kis előadást az életemről, vagy mi? - Nevettem fel zavaromban.

- Nem, dehogy is! - Kuncogott ő is, de hamar vissza vette a komoly álcát és a szemembe nézve folytatta; - Inkább csináljuk úgy, hogy egyet kérdezek én, utána te. Amit csak szeretnél. Most mindenre válaszolok.

Szavai hallatán a szemeim elkerekedtek és még a bort is majdnem félre nyeltem. Ezt most jól hallottam?! - Bármit kérdezhetek? - Bámultam rá, mire bólintott és hátra dőlve pásztázott szemeivel. - Először kérdezz te. Addig kitalálom az én kérdésem.

- Szeretsz nekem dolgozni? - Kérdezte pár másodperc tanakodás után.

- Persze. - Vágtam rá gondolkozás nélkül. - Úgy érzem minél jobban bele jövök, annál jobb. - Ryan elvigyorodott a válaszomra. - Most én jövök! Meg vagy elégedve a munkámmal?