Bullett

18

Ryan

Elég volt két másodperc, hogy felfogjam, azt tettem amit megígértem, hogy nem fogok tenni. Ismét megbántottam Jesst, pedig ő most tényleg n tehet semmiről. Egyszerűen csak majd' felrobbantam ettől az Antwoodtól és a szaros cikkjétől, de nem is magam miatt. Jessicát hozta szar helyzetbe ez a patkány.

- Intézd el ezt az Antwoodot, Andy! - pillantottam menedzserem felé, aki csak bólintott. - Ha nem ért a szép szóból akkor én intézem el.

- Ryan, tudod jól, hogy nem verekedhetsz ringen...

- Én nem, de Hector igen, ahogy jó pár másik ismerősöm is. - vágtam közbe egy jelentőség teljes pillantással, mire a barátom csak bólintott, miszerint érti mire gondolok.

Szó nélkül hagytam ott és Jessica után siettem, ám a bejáratnál megtorpanva eszembe jutott, hogy fogalmam sincs, hol kéne keresni.

- Amilyen zaklatott állapotban távozott, csakis egy helyen lehet. - szólalt meg a hátam mögött Judith, mire felé pillantva vártam, hogy folytassa. - A testvérénél, a városi köztemetőben. Tíz perc gyalog. - mondta, majd miután megadta az irányt is mellém lépve a vállamra helyezte a kezét. - Menj, beszélj vele! Tudom, hogy a lányom néha nehéz eset és elég lobbanékony, de látom hogy néz rád, fiam. Nem láttam ilyen boldognak őt Anthony halála óta és ez neked köszönhető, szóval gyerünk, beszélj vele!

Szótlanul bólintottam, majd kiléptem a házból. Hihetetlenül jól estek a nő szavai és miközben ezeken a szavakon gondolkoztam, elindultam a megadott irányba.

Tényleg csupán tíz percbe telt, mire elértem a temető kapuját, és Judith szavaira hallgatva a hátsó parcella felé indultam. Hamar megláttam a földön térdelő alakot. Jess vállai rázkódtak a sírástól, az én szívem pedig megszakadt érte. El sem bírtam képzelni a fájdalmát, de azt akartam, hogy tudja, itt vagyok.

Amint meghallotta a lépteimet a kavicsos ösvényen, válla fölött hátra pillantott, majd dühösen letörölte a könnyeket a kézfejével. Mellé lépve szótlanul térdre ereszkedtem én is és a fekete gránit lapra néztem, amin Tony neve állt.

- Egyedül szeretnék lenni, Ryan. - szólalt meg halkan Jess, miközben a táblát nézte. Hangja rekedt volt a sírástól.

- Nem is hozzád jöttem. - feleltem, mire rám nézett. - A testvéreddel szerettem volna beszélni pár szót.

A mellettem lévő nő ajkai elnyíltak a meglepetéstől, de nem szólt semmit. Vissza fordult bátyja sírjához és hallgatagon bámulta.

- Hát, helló, Tony... - kezdtem halkan. - Jobb lett volna ezt szemtől szemben letisztáznunk, de sajnos nincs rá mód. Szerettem volna, hogy tudd, hogy csodálatos testvéred van. A húgod olyan dolgokat hozott az életembe, amik totálisan felborították azt, de rájöttem, hogy igazából pont erre volt szükségem. Nem láttam még egy ilyen erős nőt, mint Ő és tudom, hogy büszke vagy rá. - Oldalra pillantva láttam ahogy Jess ismét engem néz és könnyei ismét útnak indultak. Halvány mosoly kúszott az arcára. - Tudom, Tony, hogy most azt mondanád, hogy szét rúgod, a seggem, ha megbántom őt és tudom, hogy meg is tennéd. Igazából szemtől szemben lehet most betojnék egy kicsit tőled, na mindegy. Szóval, szeretném, ha tudnád, hogy még ha néha hülye is vagyok és megbántom a húgodat, attól még nagyon fontos nekem. Nagyon - nagyon fontos és igyekszem jól csinálni mindent. Tényleg próbálok méltó lenni ahhoz, hogy Jessica mellettem legyen. Ahhoz, hogy az enyém legyen. Ígérem neked, Tony, hogy vigyázni fogok rá, bárhogy is alakulnak majd a dolgok közöttünk, én ott leszek neki és számíthat majd rám, jöjjön bármi, vagy bárki. Meg fogom Őt becsülni, mert csodálatos nő és csodálatos ember. Vigyázni fogok rá helyetted is, Tony...