14

249 6 2
                                    

Jess

A telefonom éles hangjára majdnem kiestem az ágyból. Fél szemmel, esetlenül tapogatóztam az éjjelin villogó kütyüért.

- Nem tudsz aludni, Andy?! - Szóltam bele morgolódva, miután ránéztem az órára, ami negyed egyet mutatott. - Csak mert én pont nagyon jót aludtam.

- Ide kell jönnöd a házhoz! Most! - Felelte határozottan.

Furcsa okból kifolyólag görcsbe ugrott a gyomrom és úgy pattantam ki az ágyból, mint akit bolha csípett meg.

- Baj van? - Kérdeztem, miközben vállammal a fülemhez szorítottam a telefont és magamra rángattam egy fekete lycra nadrágot.

- Van, nem is kevés. - Sóhajtott. - Gyere amint tudsz, a többit személyesen!

- Rohanok. Szia! - Kinyomva a hívást az ágyra dobtam a készüléket és a szekrényből elő rángattam egy pulóvert.

Össze szedve a holmimat a bejárat felé indultam, miközben a hajamat egy kócos kontyba fogtam a fejem tetején.
Kiléptem a november eleji hűvösebb levegőre és megdörzsöltem az arcom, remélve, hogy a maradék álmosság is elszáll. A kocsiba pattanva már indultam is, közben pedig csak azon járt az agyam, hogy Ryan mit szúrhatott el megint. Fura érzés nyilallt belém. Rosalie megtudta. Megtudta mit műveltünk és cirkuszt csinált, ezért hívott oda engem Andy. Vagy már ki is tálalt a sajtónak...

Fogalmam sincs, hogy jutottam el a házhoz, annyira lefoglaltak a gondolataim. Minden bizonnyal megszegtem pár közlekedési szabályt, valószínűleg gyorsabban is hajtottam a megengedettnél, de már csak arra eszméltem fel, hogy a kocsiból kiszállva magamhoz szorítom a tabletet és a telefonomat, a kulcsaimat pedig a pulcsim zsebébe süllyesztem.

- Felfogtad, hogy mit csináltál basszus?! - Hasított a levegőbe Andy dühös hangja, amint beléptem a házba. Sose hallottam még ennyire ingerültnek. - Azt akarod, hogy eltiltsanak a boksztól? Vagy, hogy lecsukjanak? Totál hülye vagy?

- Nem fognak sem eltiltani, sem lecsukni. Hűtsd le magad, Andy! - Jött a válasz Ryantől és a hangjából ítélve, ő sem volt jó passzban. Ekkor léptem be a nappaliba, ahol Andy fel-alá járkált, Ryan a fotelben ült, Jake és Hector pedig a kanapén foglaltak helyet. Érkezésemre a fiúk aprót biccentettek, Ryan tekintete elidőzött rajtam pár pillanatig, majd ismét Andyre pillantott és folytatta; - Elég pénzt kapott a kussolásért...

- És ha valaki felvette? - Tárta szét karjait a másik fél és megrázta a fejét. - Ha ez kiderül búcsút mondhatsz a profi karriernek, mi meg a munkánknak. - Fejével felénk intett.

- Mi az Isten történt?! - Álltam meg a kanapé mellett és keresztbe font karokkal letelepedtem a párnázott karfára.

- Áh semmi, csak Ryan kiütött egy fickót Inglewoodban. - Legyintett Andy, hangjából csöpögő szarkazmussal.

- Hogy mit csináltál?! - Kaptam a fejem az említett felé. - Mégis miért ütötted ki?

Kínos csend telepedett ránk, amit senki nem mert megtörni. Minden szem Ryanre szegeződött, aki nagyot sóhajtva felállt a helyéről és a terasz üveg ajtajához lépve kémlelni kezdte a kivilágított medence kékes vizét.

- Rámászott Rosaliera...

Egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni. Ryan halk szavait ismét csend követte.

BullettWhere stories live. Discover now