A lány /Befejezett/

Baj (24)

-Elena.-fordult felém Fred.-Üdvözlünk az Odúban.

-Elena!-szaladt le a lépcsőn Ginny.

-Ginny!-öleltem meg barátnőmet.

Már nem kell attól félnem, hogy ,,vonzani" fog. Az csak másodikban volt. De a kezdeti távolságtartásból szoros barátság alakult ki. Ő, én, és Hermione mindig itt vagyunk egymásnak. Hiába jár Ginny eggyel alattunk, attól még a mi házunkba jár. Tehát sokszor találkozunk. Az iskolában is már velünk lóg. Sosem hiányzik a társaságból, de ez nem is baj. Néha, ha eltűnök, és később megjelenek, akkor olyan veséig látóan figyel. Míg a többiek beveszik amit mondok, addig ő sejti, hogy más áll a háttérben.

-Itt a kedvenc Goldmanünk!-jönnek ide az ikrek is.

-Hisz csak egy Goldman van.-forgatom meg nevetve a szememet, majd kitárom ölelő karjaimat a fiúknak.

Az ikrek. nem sokat találkozunk az iskolában, de ettől lesz szorosabb a kapcsolatunk. Volt, hogy éjszakákba nyúlóan beszélgettünk. Be avattak a következő csínytevésükbe. Volt. hogy képesek voltak meghallgatni a kiakadásaimat, és megvárni amíg lenyugszom. Mesélhettem nekik Malfoyról is. Meghallgattak, és nem mondtak róla véleményt, mikor tudom, hogy gyűlölik a fiút. Nem vettették a szememre, hogy ebből a barátságból csak rosszul fogok kijönni. Falaztak, ha eltűntem éjszaka, Dracoval beszélgetni. Tudom, hogy nyitni szeretnének egy boltot. Ahol tudom, támogatom őket. Pénzt nem fogadnak el, de az ötleteket annál inkább. Olyanok mint ha a testvéreim lennének.

Draco. Furcsa egy másik arcát megismerni. Emberek között adja a nagymenő, flegma aranyvérűt, míg velem teljesen normálisan tud viselkedni. Esténként mindig felmegyünk a Csillagvizsgáló toronyba. Leülünk, és csak bámulunk ki a fejünkből. Mindig megvárom ameddig ő kezd el mesélni. Először nehezen, majd mikor látja, hogy érdekel amit mond, már bátrabban folytatja. Mesél a szüleiről, a gyerekkoráról. Mesél az iskolában töltött idejéről. Mellettem kezdi elfelejteni ezt az aranyvér versus sárvér mániát. Kezdi nem lenézni a többi embert. Értékeli az apró dolgokat is. Sokkal többet megmutat nekem magából. Kezdem az igazi énét látni. Senkit nem engedett még olyan közel magához, mint engem. Közönség előtt fojtatjuk ezt az utálkozós dolgot. Nem szégyelljük a másikat, hanem Draco apjától tartunk. Ha megtudja, hogy szóbaállt egy félérrel, és nem gúnyolódott, hanem kedvesen beszélt, akkor Draconak annyi. Ő inkább engem félt, meg a szüleimet. Ugye régen az apja Voldemortot szolgálta, és nem tartja kizártnak, hogy félelemből ha kell most is visszatérjen hozzá. Viszont a sok információért cserébe, nekem is mesélnem kellett. Mikor elértem a depisebb részhez, akkor figyeltem az arcát. Elgondolkodott. A szeme fényesen csillogott, de nem a rávetülő Hold fényétől, hanem a könnyektől. Nem ejtett egyet sem, de azért bekönnyezett. Együttérzett velem. És nem tudja, hogy ez mennyire jól is esett nekem. Megkockáztattam, hogy a vállára hajtsam a fejemet. Először megmerevedett, ekkor nagyon megijedtem. Nem akartam egy ilyen kis dologgal elrontani a barátságunkat. Mert ez már az volt. Vissza akartam hajolni, mikor megéreztem, hogy elenged, és lassan rámhajtja a fejét. Ettől kezdve már megölelni is meg tudtam. És azt éreztem, hogy jól esik neki.

-Gyere megmutatjuk a legújabb termékeinket.-súgja nekem Fred. Tudja, hogy egyből velük is tartanák. De meg kell hagyni a formaságokat.

-Mindjárt, csak először köszönök Harrynek, Hermionénak és Ronnak.-furcsállom, hogy még nem is jöttek le.

-Harry, és Ron kviddicsezik.-erre felcsillantak a szemeim, amit Mrs. Weasley is látott.-Majd holnap drágám. Őket is nemsokára bezavarom. Hermione Ginny szobájában van. Azt hiszem tanul.-töpreng el Mrs Weasley. Az ikrek hitetlenkedve néznek anyjukra. Mi Ginnyvel csak összemosolygunk. Akkor most nem érdemes zavarni Hermionét.