A lány /Befejezett/

A győzelem ára (39)

Vége, mert én vagyok Voldemort végzete.

Mesélő szemszöge:

Elena készen hopponált a Roxfortba. Felkészült a mindent eldöntő csatára. Rendezte a gondolatait, és az érzéseit. Felidézte a legszebb emlékeit.

Maga előtt látta édesanyja mosolyát. Felelevenítette a nő nevetését, mélykék szeme szeretettel teli tekintetét. Emlékszik minden egyes együtt töltött percre. Imádta kiskorában fogni anyja kezét. Sosem aludt el míg nem mesélt neki a nő estimesét. Mennyiszer szídta meg, mikor belevett a félkész süteménybe. Hányszor dorgálta meg, mikor sárosan ült le a kanapéra. Mennyiszer nézett aggódóan csöppnyi lányára, mikor sebes lábbal ment haza. Hányszor, de hányszor vígasztalta az ölében síró gyermekét. A rosszkedvű Elenát mindig a közös filmnézéssel vidította fel. Mennyiszer látta már a Micimackós meséket. Rengetegszer vitte fel ölben a mese közben elaludt lányát. Igazi anya-lánya kapcsolat volt közöttük. Sosem tartott tovább egy vita sem öt percnél. Mindent megosztottak egymással. Édesanyja az életénél is jobban szerette Elenát.

Apja sokszor volt elfoglalt. Rengetegszer dolgozott sokáig, de mikor volt egy szabad perce, azt is a lányának szentelte. Együtt mentek a játszótérre. Elena nevetve ült a hintán és azt érezte hogy száll. Édesapja boldogan, és büszkén figyelte csúszdázó lányát. Együtt bicikliztek, rengetegszer mentek el a cukrászdába vinni haza egy kis süteményt. Együtt szenvedtek meg a matek ötösért. Elena rengetegszer volt bent nyáron apja munkahelyén, és segített neki a papírmunkákban, hogy apja hamarabb hazajusson hozzájuk. Sokszor mentek el a város mellett lévő elhagyatott gyárhoz. Elena apja vezetni tanította kislányát. Persze nem engedte neki vezetni az autót, de hagyta had élje bele magát a kicsi lány.  Félt az apaságtól, de minden kételye elszált mikor kezébe adták az egyéves kislányát. Sosem érdekelte hogy nem a saját vére volt. A világ legjobb apukája volt hosszú éveken át.

Dumbledore és McGalagony először óckodott, hogy egy első éves szakad a nyakukba, és elveszi minden idejüket. Az igazgató Harryre szeretett volna több időt fordítani. McGalagony mindig vágyott egy unokára, de sosem volt egy könnyen engedő ember. Megszokta, hogy szigorúnak mutatja magát. Félt attól, hogy egy gyermektől is elvárná azokat amiket egy diákjától. Tartózkodott attól, hogy nem lenne elég türelme hozzá. Sosem puhította meg a szivét senki. Senki csak Dumbledore. Neki is sok időbe telt. A két tanár próbált közönséges maradni Elenával, de nem tudtàk tagadni, hogy megkedvelték a lányt. Észrevették, hogy sokkal érettebb a koránál. Kezdték jobban megismerni. El tudták felejteni azt, hogy kiknek a lánya, és hogy kicsoda ő valójában. A kezdeti óckodás elmúlóban volt, majd később meg is szűnt. Unokájukként tekintettek rá. Nem bosszantotta őket, ha kopogás nélkül rontott be az irodájukba-néha a lakosztályukba-és kezdett el dühöngeni. Szórakozottan figyelték őt. Ha szomorú volt-ami kevésszer fordult elő-akkor gondoskodó nagyszülőként átölelték őt, és meséltek a régi szép időkről. Elena áhítattal halgatta minden szavukat. Dumbledore szíve kegyetlenül fájt, mikor nem tudta beavatni fogadott unokáját a tervébe. Nem tudott tőle elköszönni. Remélte, hogy egyszer meglátogatja az igazgatói irodát, és akkor a festmény éne el tud tőle köszönni. Gondolni sem mert arra, hogy miket kell majd kiállnia szegénynek. McGalagony minden napot pokolnak élt meg. Tudta hogy Elena nem jön vissza a Roxfortba, de szíve mélyén még is reménykedett. Nem tudta merre van az unokája. Nem tudta miket él át. Nem tudta mikor làthatja újra. Mikor mondhatja neki, hogy szereti? Talán nemsokára. Talán soha. Nem tudja és ebbe majd belehal.

Draco mikor találkozott hat éve Elenával, nem gondolta volna hogy egyszer többet is fog érezni a lány iránt mint gyűlöletet. Már az első találkozás is lenyűgözte. Hogy miért gyűlölte a lányt? Hát azèrt, mert Potter mellett látta. Idegesítette a gondolat is, hogy míg Potter beszélhet vele, addig ő csak annyit kap a lánytól, hogy ,,Fogd be Malfoy!". Elvarázsolta a lány személyisége és külseje is. Sokáig gondolkodott azon, hogy közel engedje e magához, vagy ne. Félt az apja haragjától, félt hogy bántaná Elenát. Aztán döntött. Meg akarta mutatni neki, hogy érez iránta valamit. A barátja akart lenni, és később a párja. Elena eltüntette a régi énjét, és adott helyette egy új Dracot. Darco teljesen megváltozott. Csodálni kezdte a lányt. Csodálta a szeme csillogását, a szája mosolyát. Sosem tudta elképzelni hogy egy hatalmas csalódás utàn hogyan tudott újra talpra állni a lány. Sosem érezte olyan erősnek magát, mint amilyen a lány volt. Hogy tudta eltitikolni előle hogy ő a Főnix? Borzalmasan féltette a lányt. Minden halálfaló és maga Voldemort is a lányt üldözte. Éjjel nappal Elena járt a fejében. Mikor végre közelkerülhettek egymáshoz, akkor jött ez az átkozott feladat amit a Sötét Nagyúr adott, és tönkretette az alakulóban lévő kapcsolatukat. Esélye sem volt megmagyarázni a lánynak a dolgot. Nem is hibáztatja érte Elenát. Ő is így viselkedett volna. Remélte hogy tartani fogják a kapcsolatot. Remélte hogy a lány meg fog neki bocsátani, de nem. Nap mint nap aggódik értre. Mikor megérkezik egy halálfaló, esdeklően várja hogy egyedül van e. Félti Elenát. Félti azt a lányt akit életében talán a legjobban szeret. Nem is talán...Teljes szívéből szereti, és tudatni akarja a lánnyal. Tudatni, mert ki tudja mennyi ideje van még...