A lány /Befejezett/

Kviddics (23)

És eljött egy újabb roxfortos év. Visszatérhetek oda, ahol három éve teljesen megváltozott az életem. Persze ez a nyár miért ment volna zökkenőmentesen? Sarah, és a csatlósai a minap megtaláltak engem az utcán. El akarták érni, hogy újra egy senkinek érezzem magamat. Meg akartak alázni, a földbe tiporni. Csakhogy ez most nem jött össze nekik. Nem adtam magamat könnyen. Kiálltam velük szemben, megmondtam a magam igazát, és beolvastam nekik. A velük lévő lányok, és fiúk egyöntetűen mellettem áltak ki. Nagyon a szívükre vehettek, mivel fogták magukat, és mérgesen eltipegtek. Utána már minden nyugisabb volt. Sok időt töltöttem a szüleimmel. Tudtam, hogy nem szívesen engednek vissza az iskolába. Igazuk is volt, mert én eddig mindenben benne voltam, amiben Harry-ék is.

A félelmem még mindig megvan a négyedik évvel kapcsolatban. Valahogy érzem, hogy történni fog valami. Valami szörnyű, valami hatalmas dolog. Ez olyan mintha egy második megérzés lenne. Tehát ezt nem én érzem, hanem az erőm. Mintha üzenni akarna nekem. Üzeni hogy ebben a tanévben sok dolgunk lesz egymással. Az eddigi három év alatt Voldemort, csak kétszer tűnt fel. Nem tudjuk, hogy a másodiknál meghalt e. Reményeim szerint igen, de az érzésem azt súgja, hogy ebben az évben még látni fogom.

-Elena! Leveled jött!-miért van deja vu érzésem? Jajj megvan. Négy évvel ezelőtt minden így kezdődött.

Leraktam a kezemben lévő bájitalos könyvet, és lementem a nappaliba. Nehogy azt higgyétek, hogy Hermione vagyok. Ez az egyetlen könyv, melyet elővettem eddig a nyárom. Dumbledor professzor még nyár közepén hozta el nekem az összes negyedikes tankönyvemet, hogy ebből is tudjunk gyakorolni. Mint egy kiképzés, ahol egy gyilkost képeznek belőlem. Voltaképpen nem is áll messze a valóságtól. Csak egy feladatom van. Megölni Voldemortot. Persze a jóslatot még nem mutatták meg nekem. Miért is?

Na de visszatérve a bájitalokhoz. Kétség kívül ez lett a kedvenc tantárgyam a Roxfortban. Magát a tanárt is kedvelem. De bájital készítés közben teljesen ki tudok kapcsolni. Komolyan. Eltereli a figyelmemet mindenről. Nem koncentrálok másra, csak az üstömre, és a benne készülő bájitalra. Nem csak hogy eltereli a figyelmemet, hanem büszkeséggel is tölt el, ha egy bájitalt hibátlanul tudok elvégezni. Kihívással töltenek el a nehezebb bájitalok. Persze kísérletezni is szeretek. Ezt viszont csak Perselus közelében csinálhatom.

Igen. Most már Perselus. Az utóbbi két évben nagyon szoros lett a kapcsolatunk. Bár nehezen, de meg tudtam bocsátani neki azt, amit tett. Később megtanultam, hogy az legilimentálás. Magyarán olvasni tud más elméjében. De megnyugtatott, hogy ezt többet nem teszi meg velem. Hiába, mert én azt akartam, hogy tanítson meg rá. Bármilyen szenvedéssel, szörnyűséggel is jár. Sok kérlelés után, beadta a derekát, és megtanított a legilimencia, és az okklumencia fortélyaira. Annyira jól még nem megy, de már észrevétlenül tudok emberek gondolatai között kutakodni. Mindig is érdekelt, hogy ki mit gondol. Mivel mindenki más, ezért egy képről például ezer féle gondolat születhet, minden emberben. Néha csak elmentem egy kávézóba, leültem, és észrevétlenül belenéztem egyes emberek gondolatai közé. Nem csak ez a haszna, de menekülés esetén nagy segítséget tud nyújtani. Így könyebben meg tudom állapítani, hogy ki ellenség, és ki barát. De nagyon veszélyes az emberi elmével játszani. Súlyos, maradandó károkat tudunk okozni.

De Perselusnál tartva. Lassan át tudtam törni a maga köré emelt falakat. Nem az összeset, de a legtöbbet. Mesélt a szörnyű gyerekkoráról, Lilyről Harry édesanyjáról, a Tekergőkről. A kényesebb témákat nem firtattam, mert féltem, hogy újra bezárkózik majd. A sok információért róla nekem is ,,fizetnem" kellett. Én is meséltem. Bár az én életem annyira nem volt érdekes. Az érdekesnél álltalában ő is jelen volt, mivel egy kastélyban éltünk. Volt olyan, amikor eljött egy versenyemre. Bevallotta, hogy csodálattal tölti el amit csinálok. Nem tagadom, nagyon örültem, hogy büszke rám. Néha már apám helyett is apám volt. Egyszer véletlen így szólítottam őt. Erre kaptam tőle egy hatalmas mosolyt. Perselus Pitontól. Meglepett. Láttam rajta, hogy mennyire örült annak amiért így hívtam. Mikor ketten vagyunk akkor már átszoktam az apára. Meg is ölelhetem. Mert megengedi. Nem húzódik el, vagy veszi vissza mogorva álcáját. Elkezdett félteni engem. De nagyon. Mint egy igazi apa. Megérdemli a szeretetet. És én meg is adom neki, ahogy csak tudom. A szívemhez nőtt. Nagyon...