A lány /Befejezett/

Valahol (40)

Mesélő szemszöge:

Három hónap. Ennyi telt el az ominózus nap óta. Három hónapja, hogy Elena elment, és kegyetlen fájdalmat hagyott hátra. Három hónapja hogy Voldemort rémuralmának vége.

Hogy ki hogyan dolgozta fel Elena halálát? Egyáltalán sikerült nekik? Még ők maguk sem tudják.

A gyász megmagyarázhatatlan. Sosem tudják mikor dolgozták fel eléggé. Mikor van az, amikor tudnak róla beszélni. Ez egy nagyon hosszú folyamat, amit nem lehet felgyorsítani, és nem lehet fájdalom mentesen átélni. Vannak akik egyedül vészelik át. Közülük van olyan akik beleroppannak. Sose csináld egyedül végig. Beszélj róla másnak. Könyebb lesz hidd el. Talán nekik is könyebb lesz...

A Roxfortot felujították. Az életben maradt diákok mind segítettek. Mardekárosok a griffendélesekkel együtt dolgoztak. Ez a háború összehozta őket. Ugyan azt élték át, ugyan úgy harcoltak, és ugyan úgy vesztettek el társakat. Feltakarították a romokat, helyreállították az összetört ablakokat, és festményeket. Tanteremeket szedtek ki a törmelékek alól. A klubhelyiségeket újra visszarendezték eredeti állapotukba. Együtt, közösen visszaállították a Roxfort védelmét. Ezer éve négy hatalmas varázsló hozta létre a védelmet. Most-ezer évvel később-az iskoláért harcoló diákok állították fel újra.

A Nagyterem elé, a falakra felhelyezték az összes hősi halált halt diák fényképét. Középen, vörös-arany ábrázolássa, Elena volt. Miután rendbe rakták a Roxfortot, nem mentek haza. Hiába kezdődött már el az év, ők pihentek. Eltolták egy évvel az évkezdést, ezért jövő év szeptemberében kell majd újra iskolába menniük. Mielőtt mindenki felszállt volna a Roxfort expresszre, és haza ment volna tartottak egy megemlékezést. Mindenki aki harcolt összegyűlt a Roxfort udvarán. Meghalgatták a felsorolt neveket. Megkönnyezték barátaik emlékét. Elkezdték feldolgozni a történteket.

Három hónap...Ennyi idő után sem sikerült nekik.

Perselus nem ment haza. Úgy érezte, hogy nincs erej hozzá. A Roxfortban maradt, és bezárkózott a lakosztályába. Nem volt kíváncsi senkire sem. Aludni napok óta nem tudott. Ha lehunyta a szemét, akkor lánya holtsápadt arcát látta maga előtt. Még mindig érezte, ahogy Elena hideg kezét fogja és könyörög neki. Könyörög neki, hogy ébredjen fel. Ő majd ott lesz mellette és segít neki. Sosem hagyja majd hogy baja essen. Nem érdekelte, hogy könnyei lecsorognak az arcán. Nem érdekelte, hogy ki látja. Abban a pillanatban nem érdekelte más csak az előtte fekvő halott lánya. Megmentette Perselust. Megmentett mindenkit. Őt miért nem tudta senki sem megmenteni? Miért kellett neki meghalnia? Hisz még alig élt. Egyszerűen nem akarta Perselus elfogadni azt, hogy nincs többé. Elena kihozta belőle a legjobb énjét. Éreztette vele, hogy van aki még szereti. Volt kiért élnie. Most...Most már nincsen senkie. Az egyetlen embert akit szeretett elvették tőle. Elvette tőle Voldemort.

Nem akarta elfogadni. Nem akarta meggyászolni. Esze pontosan tudta, hogy meghalt. Nem fog újra odamenni hozzá és megölelni. Már nem. Szíve mégis reménykedett. Azt akarta, hogy lánya felkeljen és nevessen. Olyan nagy kérés lenne? Csak vissza akarja kapni. Mindenét odaadná érte. Mindenét...

Draco minden nap a Malfoy kúria egyik ablakában ült. Abban az ablakban mely a rózsákkal teli kertre nézett. Hosszú-hosszú időn át kémlelte a vörös rózsát. Önkéntelenül is szerelme vörösben izzó szeme jutott eszébe. Halott szerelméé. Senki, egy lány sem vette el úgy az eszét, mint Elena. Sosem hitte volna, hogy valakibe úgy igazán szerelmes lesz. Nem akarta elfogadni hogy érez iránta valamit. Most, mikor tisztázta magában a dolgokat és megállapította, hogy végérvényesen is beleszeretett, akkor már késő volt. Hányszor akarta neki elmondani, hogy mit érez iránta? Hányszor akarta megcsókolni? Mégsem tette. Félt az érzéseitől. Félt attól, hogy megbántja Elenát. Hatalmas hibát követett el, mikor nem beszélt vele. Sosem lesz már teljes az élete. Nélküle nem...Csak megakarta védeni. Kudarcot vallott.

Harry magába van zuhanva. Először a szüleit, utána Siriust, majd Dumbledoret is elvesztette. Arról a sok diákéletről ne is beszéljünk. A sorsnak-vagy Merlinnek-nem volt elég, hogy elvette őket. Az utolsó családtagját is el kellett vennie. Már csak ő volt neki. A másik fele. Elena volt az ő ellentéte. Elena nyugodt volt, tudott ép ésszel gondolkodni. Harry önfejű volt, és előbb cselekedett. Elena kordában tartotta öccsét. Most már nincs aki megszídja, aki megvígasztalja, aki randitanácsokat adjon. Nincs ki ott legyen mellette. Nincs már nővére akihez bármikor fordulhat. Úgy érzi egyedül maradt. Teljesen egyedül.

A varázsvilág gyászban égett. Most már mindenki tudta, hogy ki volt ő. Kisgyermekek az ő történetére aludtak el. Családok házaiban volt kiállítva a fényképe. Oly fiatalon ment el, miattuk. Ezreket mentett meg, de őt már senki nem tudta megmenteni.

Emléke tovább él mindenki szívében. Nevét és arcát fájdalom övezi. Nem hagyott mást hátra csak mérhetetlen fájdalmat.

Megvàltoztatta a történelmet. Mindenki tudni fogja a nevét. Ismerni fogják világszerte. Míg a mugliknak csak egy legenda marad, addig a varázslóknak az igazság és a szabadság elhozója.

Nem kellett eltemetni. Teste mint a Főnixeknek elégett. Nem hagyott hátra semmit. Sem hamut, sem semmit. Csak fájdalmat...Gyászt...Emléket.

Míg mindenki próbálta megemészteni a történteket, és elfogadni hogy barátja meghalt, addig valahol Magyarország legmélyén egy új szikra gyulladt. Nem is volt új...Inkább csak...csak ismerős. Egy kialudt szikra kelt életre újra. Az a szikra, ami új esélyt kapott. Az a szikra, ami éltetett. Ősöktől kapott esélyt, hogy folytassa életét.

Valahol egy szem újra kinyitódott.

Egy tüdő újra megtelt levegővel.

Egy szív újra megdobbant.