31.rész:Bocsánat. Szeretlek

212 19 4
                                    

Yoongi szemszöge:

1 hónap telt el Hobi balesete óta már szinte teljesen felépült. Az óta semmien szexuális kapcsolatot nem létesítettünk egymással hogy Hobi tudja pihentetni a testét. Persze ez csak az én véleményem volt Hobi mindig próbálkozott de szerencsére sikerült leállítanom. Ma elmegyünk vacsorázni valami puccos étterembe.
-Indulhatunk szerelmem? -jött mögém és átt ölelte a derekamat.
-Igen-mondtam majd felhúztam a cipőmet.
Amikor oda értünk a lefoglalt asztal felé vettük az irányt. Egy pincér lépett az asztalunk mellé és két étlapot tett élénk. A fiúra mosolyogtam és megköszöntem neki, mire Hoseok az asztal alatt a combomra szorított elég közel a férfiasságomhoz. Lecsuktam a szemem és sóhajtottam egyet. Hát rajtam is meg látszik hogy régen voltam kielégülve.
-Elmehet amíg kiválasztjuk hogy mit eszünk - intett Hoseok a kezével hogy menjen.
-Ezt most miért kellett?! - háborodtam fel.
-Ne mosolyogj rá - mondta ijesztően mély hangon.
-Te beteg vagy - mondtam majd az étlapot kezdtem nézegetni miután kiválasztottuk mit eszünk Hobi vissza hívta a fiút és leadta neki a rendelésünket.
-Tudod ma egész este nincsenek otthon anyáék miénk a ház - mondta perverz mosollyal az arcán.
-Öhm... Nézhetnénk valamilyen filmet-vetettem fel az ötletet sejthettem volna hogy neki nem ezek a tervei.
-Én tudok valami sokkal izgalmasabbat-suttogta a fülembe. Majd lejjebb csúsztatta a kezét és a fenekembe markolt amennyire tudott mivel ugye ültem.
-Hoseokh neh itth-mondtam elfulló hangon és pont ekkor érkezett meg a pincér a kajánkal. Jó gyorsak alig telt el egy pár perc.
-Minden rendben elég piros vagy? - kérdezte aggódva tőlem.
-Per-sze... - dadogtam mivel elég szarul hazudok. Pincér elment Hobi pedig egy huncut mosollyal az arcán kezdett el enni.
Megettem két húst és éppen a harmadikat tervezem megenni a tányéromról amikor Hobi rámarkol egyenesen a farkamra. Köhögni kezdtem mivel majdnem megfulladtam.
-Mith csinálszhh hagydhh..... - Nem tudtam befejezni a mondatot mert elkezdte a kezét mozgatni ruhán keresztül a nemiszervemen. A fehér zakójábba markoltam és összeszoritottam a szememet így próbáltam meg nem felnyögni.
-Hobihh.. - sóhajtoztam
-Igen cica? Befejezted már az evést? - kérdezte. Most kezdtem el enni komolyan ez volt a célja? Ilyen állatot. Elhoz egy étterembe csak hogy szétnyissam neki a lábamat.
-Menjünkhh
-Fizetnék - intett Hobi miután kidobott egy csomó pénzt a semmire Hobiék felé vettük az irányt.
-Úgy megduglak 2 napig nem állsz fel-lökött be az ajtón majd a falnak vágott és a nyakamat kezdte szivogatni.
-Alighh váromhh.. Ahh.. - az ölébe kapott de nem a szobája felé indult hanem az étkező felé az asztalra fektetett majd lerángatott rólam minden ruhát.
-Az enyém vagy. - simított végig a derekamon. A számba dugta két ujját és gyorsan mozgatni kezdte mintha csak a farka lenne. Levette magáról is a ruhát majd a farkát a bejáratomhoz simította. Mire remegni kezdtem.
-Akarod igaz? - vigyorgott. Én csak beharapott ajkakkal bólintottam. Egy gyors mozdulattal megfordított az asztalon így elé tárult a fedetlen fenekem. Feltérdeltetett egy pár pillanatig csak nézte a fenekem majd megéreztem síkos nyelvet a bejáratomnál és felnyögtem. Elkezdett nyaldosni az asztal szélébe kapaszkodtam és a nyögéseim egyre hangosabbak lettek.
-Ahhh.... Hoseokh elfogokh élveznihh. Ahh-ekkor erőszakosan belém tuszkolta két ujját nem éreztem fájdalmat csak élvezetet. Előre hátra mozgattam a csípőmet hogy jól érezzem Hobi gyönyörű ujjait.
-Nagyon aranyos vagy-csapott egyet a fenekemre. Mi a.... Ezen meg mi az aranyos? Inkább dugjon meg ne azon gondolkozzon hogy "aranyos" vagyok.
-Aaahhh csináldh márhh-toltam hozzá közelebb a fenekemet.
-Még nem vagy elég tág - adott egy puszit a fenekemre.
-Nemh érdekelh dugjh megh- kihúzta ujjait így a sajátjaimat tettem be helyükre. Hobi az asztal széléhez húzott így lábaim lelógtak. Mögém állt és belém tolta magát.
-AHHH-ez félig fájdalmas félig élvezettel téli nyögés volt.Az ujjaim elfehéredtek az asztal szorítása miatt. Egy könnycsepp csordult ki az arcomra amit Hobi gyorsan letörölt.
-Meg mondtam - csapott a fenekemre mire felszisszentem.
-Mozoghjh-egyből gyors tempóban kezdett el mozogni és erősen a derekamba kapaszkodott. Az egyik lábamat az asztalra rakta és így mozgott tovább. A helyiséget bőrünk csattogása az én nyögéseim és sikítozásaim, Hobi sóhajtozása töltötte be.
Az ölébe kapott majd a kanapéra ült.
-Gyere lovagolj meg szépen. - vigyorodott el. Oda mentem majd a farkára ereszkedtem és fel-le kezdtem mozogni. Eltalálta a központomat így fel sikítottam majd esze veszett mozgásba kezdtem. Pár perc múlva remegve élveztem el Hobi és a saját hasamra nem sokkal később Hobi is az óvszerbe eresztette élvezetét. Kifulladva feküdtem Hobi mellkasára és apró puszikat nyomtam arra ő pedig a hajamat kezdte simogatni.
Ekkor kattant a zár az ajtóban.
Mindketten oda kaptuk tekintetünket. A francba. Felpattantam és egy vizes rongyal ultra sebességgel töröltem átt az asztalt.Felkaptam a ruháikat és Hobinak dobtam az övéit de ekkor Hyuna és Wonho lépett be az ajtón.
-Mi a fasz.. - nézett ránk Wonho.
-Yoongi vedd fel a nadrágot! - parancsolt rám Hobi. Hát ez kurva gáz. Gecis hassal full pucéron állok a pasim anyja és bátyja előtt. Gyorsan felkaptam a nadrágomat és magyarázkodni kezdtem.
-Igazából ez csak egy félre értés..... - próbáltam menteni a helyzetet.
-Bazdmeg de szexszag van itt - nyitotta ki az ablakot Wonho. Elsűllyedek szégyenemben. Ez Hoseok hibája ha felmegyünk a szobába most nincs ez.
-Hát oké..... - mondja Hyuna majd a konyhába ment. Nem tudom ezek után hogy a picsába fogok a szemébe nézni. Fel mentünk a szobába és az ágyra feküdtem.
-Igazán segíthettél volna. Akkora seggfej vagy-kiabáltam vele.
-Nyugi már nem volt nagy cucc. - rántotta meg a válat.
-Nem volt nagy cucc?! MEZTELENÜL GECIS HASSAL ÁLLTAM HYUNA ÉS WONHO ELŐTT!! - ordibáltam vele. Mire lefeküdt mellém és magához ölelt.
-Bocsánat. Szeretlek - suttogta de én kimásztam az öleléséből és a fürdőbe mentem hogy le fürödjek.Akkora egy paraszt. Legalább mondhatott volna valamit nem csak állt volna ott mint egy fasz úgy gondolja hogy egy szeretlekkel megold mindent.Gyorsan lefürödtem majd átt mentem a vendég szobába ma itt fogok aludni......

Most és mind örökké. Yoonseok ff.(Befejezett) Donde viven las historias. Descúbrelo ahora