„Csak" Barátok

8. rész

A szüleim bele mentek abba, hogy Natalie-éknál vacsorázzunk. Egész nap ezen forogtak a kerekeim. Délelőtt hajat mostam és próbáltam beszárítani, de nem jött össze szóval kivasaltam ami egészen addig tartott ameddig ki nem mentem az udvarra behozni a ruhákat, ugyanis a levegő olyan párás volt, hogy a drága hajam önálló életre kelt, a ruhákat pedig azért kellett bevinnem, mert mára esőt mondtak. Ebéd után kifésültem a hajam aztán megnéztem hány fok van kint (csakhogy mit vegyek majd fel) a telefonom pedig 18°C-ot mutatott viharral. Jajj már most sajnálom a hajam, úgy fogok kinézni mint akit megrázott az áram. Ezután jött a legnehezebb rész; Mit vegyek fel? Ha találtam egy felsőt akkor biztos nem volt hozzá illő nadrág, ha találtam egy szoknyát akkor cipőt nem találtam hozzá, ha pedig találtam egy cipőt akkor a felsőn kívül semmi nem ment hozzá. Kettő óra szenvedés (plusz egy óra pakolás) után úgy döntöttem felhívom Lolát és kikérem az ő véleményét. Végül ebben maradtunk:

Végül örülök, hogy nem egyedül kellett döntenem. Hat órakor indultunk hozzájuk.
Natalie nyitott ajtót:
-Sziasztok, gyertek csak be. Még nem készültem el a desszerttel, de hamarosan kész lesz.
-Oh, ha gondolod segíthetek, imádok főzni és sütni-ajánlotta fel anya a segítséget.
Hál' istennek a bemutatkozás részen túl voltunk. Ennyivel kínosabb szituáció mára! A házuk hatalmas mégis otthonos és családias, mind a hangulat, mind a ház kívül-belül.
-Bella a nappali az emeleten van, jobbra a második ajtó, menj fel nyugodtan a gyerekek is ott vannak-ez az udvarias módja annak hogyan kell lekoptatni a gyereket, hogy tudjunk róla pletykálni mint szülő a szülővel. Na de egy valamin megakadt a szemem vagyis a fülem:
-Gyerekek?-kérdeztem csodálkozva, azt hittem Ádám egyke.
Ide sem nézett csak bólintott.

***

-Sziasztok!-köszöntem be félénken.
Ádám egy kislánnyal játszott. A kislány nem lehetett több mint nyolc éves. Akárcsak Ádámnak neki is göndör, sötét barna haja volt és a szemei is olyanok voltak mint Ádámé;tenger kék. Na jó talán egy kicsit sötétebb.
-Szia-köszöntek tökéletesen egyszerre.
A kislány felállt, oda állt elém, hátra dobta hosszú, göndör haját, felnézett rám és kinyújtotta a kezét:
-Varga Betti, de mindenki Bettitának becéz-mutatkozott be, haláli a kiscsaj már most oda vagyok érte.
-Horváth Bella.
-Uuu és téged szoktak becézni?-elmosolyodtam, mert egyből a Nyuszifül és a két bal lábas is eszembe jutott.
-Öhm, igen így is mondhatjuk.
-Te táncolsz a bátyussal. Igaz?
-Igen.
-Gyerekek!!!-kiabált fek Natalie a nappaliba-Gyertek! Kész a vacsora!
-Megyünk!-kiabált le neki Ádám.
Betti előre szaladt ez által ketten maradtunk Ádámmal, aki rendet rakott a nagy játék után.
-Segítsek?-kérdeztem meg, mert nem akartam bunkó lenni.
-Igen légyszi. Abban a fehér szekrényben van egy nagy doboz ami tele van játékokkal azt hozd is kérlek.
Így is tettem (volna) csakhogy amikor akartam lerakni akkor majdnem elestem, de valaki a derekamnál fogva elkapott. Mivel ketten voltunk a nappaliban ezért tudtam, hogy Ádám az. Mikor felnéztem rá, hogy megköszönjem a ,,megmentésem" nem tudtam megszólalni. Olyan közel volt hozzám, hogy nem tudtam eldönteni az én szív verésemet hallom vagy az övét. A tekintete ismét a szám és a szemem között ingadozott, végül a számat választotta. Tudtam, hogy ez nem helyes, lehet, hogy Valentínával nem olyan jó a kapcsolatom, de mégis csak a rokonom és tudom, hogy rosszul esik neki a szakítás. De nem tudtam megmozdulni, teljesen elvesztem Ádám szemében.