„Csak" Barátok

13. rész

Lola egykor ment el, utána elkezdtem készülődni, megmostam a hajam, megszárítottam utána felöltöztem egy fekete rövid nadrágot egy fehér trikót és egy kockás inget választottam. Fél óra alatt elkészültem utána pedig már indultam is.
-Szia, Nico!
-Szia, a szokásost?
-Nem, köszi, de most nem kérek semmit.
-Csak nem táncolni jöttél-nézett el a színpad felé.
-Nem, isten ments!
-Hát oké, de szólj ha kell valami.
-Mindenképp.
Leültem az egyik ablak melletti boxhoz és vártam. Már 14:18 volt amikor még mindig vártam szóval úgy döntöttem, hogy inkább haza megyek. Épp SMS-t írtam anyának, hogy elindultam haza felé amikor valaki nekem jött, mindkettőnk telefonja a földön landolt.
-Bocsi, ne haragudj.
-Nem te ne haragudj, nem láttalak-mondta egy ismerős hang. Felvettem a telefonom, de úgy, hogy ne nézzek rá a fiúra, ő is pontosan így tett. Mikor feláltunk akkor néztem rá.
-Bella-olyan furcsa volt, hogy nem becézett.
-Negyed órát vártam rád-azt hiszem ha szemmel ölni lehetne akkor Ádám most vérzett volna el.
-Tudom, ne haragudj. Megmagyarázom.
-Hallgatlak-mondtam flegmán.
-Bettitát vittem táborba, anyának sok volt a dolga a csapattal úgyhogy én vittem. Ja nem tudom mondta-e, de holnap lesz a külön óránk-olyan értetlenül néztem rá, hogy inkább folytatta-Tudod a csapatépítés.
-Ja igen. Csak ezt akartad mondani?
-Nem, figyelj tényleg sajnálom azt a csókot. Igazad volt. Nem lett volna szabad. Mi lenne ha elfelejtenénk? És újra olyan jó barátok lennénk mint előtte?
Pár másodpercig csendben voltam és átgondoltam. Egy próbát megér, max mégegyszer csalódom.
-Csak Barátok?-nyújtottam felé a kezem.
-Csak Barátok-megfogta a kezem, magához húzott és megölelt. Furcsa volt az ölelése, jól esett, de mégis más volt mint egy baráti ölelés.
-Öhm... Mondtam anyának, hogy félre otthon leszek-váltam el tőle.
-Sokat késtem-esett le neki-Elkísérlek.
-Rendben-válaszoltam pár másodperc elteltével.
Egész úton beszélgettünk, nagyon jól éreztem magam vele, de mégis más volt. Nem tudom megmondani miben, de nem olyan volt mint mondjuk amikor valamelyik másik barátommal vagyok. A kapuban megálltunk és talán percekig csak némán néztünk. Nem igazán tudtam, hogy mit kellene mondanom.
-Megint egy családi összejövetel?-törte meg a csendet.
-Nem, csak a szüleim úgy döntöttek, hogy nem maradhatok kint sokáig.
-Csak nem bünti?-mosolyodott el miközben neki dőlt a kerítésnek.
-Öhm.... Lehet, hogy igen, de lehet, hogy nem.
Ezen felnevetett, én csak mosolyogtam, nem a büntetésen hanem azon, hogy Ádám nevet.
-Na jó-türtem a fülem mögé a hajam-Nekem... Szóval-hadonáztam össze vissza, Ádám mosolyogva figyelte a bénázásom-Én most bemegyek.
-Én pedig haza megyek. Azzal elindult, de még hátra fordult.
-Szia, Nyuszifül.
Nevetve intettem neki, majd bementem.