„Csak" Barátok

9. rész

-Jajj! Hát itt vagytok-talált ránk Natalie, már megint a ,,legjobbkor" ahhj-Gyertek kész a vacsora.
-Megyünk-mondtuk tökéletesen egyszerre. Natalie sietve ment le mi pedig szépen lassan indultunk a vacsorához. Mindketten tudtuk, hogy egy csomó kínos kérdés vár még ránk ami magával fog hozni néhány kellemetlen szituációt. A nappali ajtójához érve egymásnak ütköztünk mivel egyikünk sem engedte előre a másikat.
-Bocs, menj csak-invitált Ádám maga elé.
-Nem,menj te.
-Nem, te menj-ismételte meg magát.
-Jólvan.
Mikor leértünk az ebédlőbe a létező összes szempár felénk szegeződött, mindenki kívámcsian várta mi tartott ennyi ideig, de mi nem mondtunk semmit inkább leültünk a helyünkre.

***

Vacsora közben többnyire a táncos múltamról, eredményeimről és lámpalázamról (ami leküzdő félben van) volt szó. Az is kiderült, hogy Ádám szülei elváltak, a válás után az apukája kiköltözött Londonba és nem is jár haza, szóval elég ritkán látják.
Még világosban haza értünk, az egész család Noelélknál volt, de most nem volt kedvem igazából senkihez. Gyorsan átöltöztem, felhúztam egy szürke pulcsit, mert kezdett egyre hűvösebb lenni (pedig a nyár lényege, hogy meleg legyen), felkonytoltam a hajam és elmentem a szokásos kis helyemre és a gondolataimba feledkeztem miközben néztem ahogy lenyugszik a Nap.
Vajon leírjam Lolának, hogy megint majdnem csókolóztunk Ádámmal? Mit mondana rá? Na és ha anya és apa megtudná? Jesszus, szerintem halálra lennék ítélve. Vagy nem? Ajj nem tudom. És Ádám miért csinálja mindig ezt? Bella, gondolkozz, hiába rossz a kapcsolatod Valentínával nem akarod megbántani. Mégiscsak az egyetlen lány rokonod. Oh és ha Antónia nénivel beszélnék? Csak tudna valami használható dolgot mondani. Ekkor valaki a vállamra rakta a kezét, kizökkentve a gondolataimból.
-Szia, Nyuszifül-ebből már tudtam, hogy Ádám van itt. De mi a fenét keres nálunk??
-Szia. Miért vagy itt?-tértem rögtön a lényegre.
-A szüleid áthívtak minket. Anyu és Bettita Noelékhez mentek a szüleiddel. Én is velük mentem, de nem láttalak ott, szóval gondoltam itt vagy. És jól gondoltam.
-És miért jöttél ide? Mármint ide hozzám. Úgy értem... Miért nem maradtál Noeléknál?-dadogtam és hadonáztam össze vissza, éreztem, hogy az arcom is kipirult. Mi a fene van velem???!!!
-Mivel nagyon, nagyon, nagyon szoros kapcsolatot ápolsz a családoddal és mivel nem voltál velük gondoltam baj van.
-És miből gondolod, hogy pont veled fogom megosztani a gondjaimat?
-Hát, Nyuszifül sok mindent köszönhetsz nekem-mondja egyre halkabban, közelebb hajolva hozzám.
-Például?
-Például nekem köszönhető, hogy újra táncolsz, nekem köszönhető, hogy elmúlt a lámpalázad...
-Ami még nem múlt el teljesen-vágtam közbe, de ő rám se hederítve folytatta.
-És nekem köszönhető, hogy most zavarban vagy-hajolt egyre közelebb hozzám. Nekem pedig még a lélegzetem is elakadt.
És megcsókolt. A kedvenc helyemen, ahová egyébként az idei évig mindig egyedül jártam. A szívem egyre hevesebben vert, Ádám még szorosabban magához húzott én pedig beletúrtam a hajába, majd inkább a nyaka köré fontam a karom.

-Ti meg mit műveltek?-rebbentünk szét minél gyorsabban, az arcom duplán égett, mert zavarban voltam és, mert nagyon szégyelltem magam. Valentína állt velünk szemben.-Ez most komoly?! Miatta dobtál?!-csuklott el a hangja. A francba. Ezt akartam elkerülni-Ezt nem hiszem el-mondta halkan majd elrohant.
-Valentína!-kiabáltam után remélve, hogy megáll, de nem állt meg csak futott tovább.
-Hagyd majd én utána megyek-mondta Ádám.
-Még csak az kéne! Én megyek utána! Ő az egyetlen lány rokonom aki nem szarja le a fejem. Legalábbis nem annyira mint a másik. És Valentínáról nem fogok lemondani! Egyébként is én hibáztam. Nem lett volna szabad Ádám!
-Mit nem lett volna szabad?!-emelte fel a hangját-Ki mutatni az érzéseinket?!
-Én megyek Valentína után-a könnyeimmel küzködve hagytam ott Ádámot. Életem első csókja lesz a legszomorúbb, remek. De nem szabad sírnom, mert most nem én vagyok az áldozat hanem Valentína.