Nem vagyok ártatlan

4. Fejezet

Én tényleg nem akartam megsérteni Elizabethet. De természetesen sikerült. Nekem mindig sikerül. Keserűen elmosolyodtam...

Már pár órája megtörtént, és azóta sem merek ránézni.

El kéne mennem fürdeni, de mi van ha ő van ott? Kimerészkedtem a szobából, azonban a nappali felől hangokat hallottam.

-Miért vagy ilyen gyáva és ilyen...FURCSA?-zokogott a lány a földszinten. Fájdalmas volt ezt hallgatni.
-Talán ezért is csaltak meg, és ezért...-hangja elkeseredett volt. Tényleg nagyon megbánthattam. De nem, ez nem gyengíthet meg! A nők ilyenek, hisztiznek és sírnak, másnap pedig már el is felejtik.

Egész éjjel nem tudtam aludni. Reggel bocsánatot kérek tőle, ez biztos. De nem érzelgősen, mert akkor feltámadnak bennem azok a szánalmas érzések, és abból csak a baj származik.

Sokan azt hiszik, hogy nincsenek érzéseim. Pedig vannak, csak...mélyen.

Nem szoktam hozzá, hogy kimutassam őket. És mellé még rengeteg dolog történt, amik arra sarkalltak, hogy zárkózzak be.

Már nem áll szándékomban leigázni a világot, elfoglalni egy trónt, de ez nem azt jelenti, hogy meg is változik a viselkedésem. Nekem ilyen az életem, ez van. Isten vagyok, nem ember. Nem az érzelmeket részesítem előnyben.

A tegnap este egyetlen pozitívuma Lizbeth-olyan jól hangzik ez a becenév-pudingja volt. Nagyon finom volt, akármennyit be tudtam volna nyomni belőle.

Ekkor esett le, hogy mennyire éhes vagyok. Tegnap csak egy kisebb tál pudingot ettem. Biztos van még.

Éppen keltem fel az ágyról, amikor sikítást hallottam. Elizabeth...

Az ajtón úgy rontottam ki, mintha kilöktek volna.

-Elizabeth? Lizbeth? Elizabeth, válaszolj! Jól vagy? Hahó?! ELIZABETH?!

Gondterhelten ültem le a kanapéra, kezemet az arcomba temettem.

Na, most mi legyen?

És akkor halk kuncogás hallatszott a folyosó végéről, ami egy idő után harsány nevetésbe torkollott.

-Mi a fasz?-keltem fel, és elindultam a röhögés irányába.

Az idióta bátyámat és Elizabethet találtam ott, majd' megfulladtak, annyira nevettek.

Rajtam.

-Thor-szóltam a tesómra élesen, mert kezdtem dühbe gurulni, legszívesebben kinyírtam volna mind a kettőt.

-Szia, Loki!-nevetett még mindig.
-Csak azért jöttem, hogy megkérdezzem Lizzyt, minden rendben van-e. De minden oké, megyek is-indult az ajtó felé sietősen ideges fejemet látva.

-Ne merészelj elmenni-sétáltam utána, de már késő volt, a mennydörgés istene elviharzott.

-Ez mégis mi volt?-emeltem fel egy kicsit a hangom, amikor Elizabeth odasétált mellém.

-Jól éreztem magam valakivel, aki törődik velem-tette karba a kezét. Már megint ráförmedtem, pedig nem tett ellenem semmit. De meg kellett tudnom kinek az ötlete volt ez a szemétség. Engem így átverni...

-Az igazat!-kértem számon, mint egy dühös szülő a gyerekét, miután rosszat tett. Na, igen...tapasztalt vagyok ebben.

-A kanapén aludtam el, és már félig ébren voltam, amikor valaki megfogta a vállam és sikítottam. Kiderült, hogy Thor az és nem akart megijeszteni, viszont mivel eléggé indulatosan a segítségemre indultál, ezért gondoltam visszakapod, amit tegnap nekem kellett átélnem. Szóval ez csak szimpla bosszú volt-jelentette ki, majd amikor idegesen a hajamhoz kaptam a kezem, a lány összerezzent. Mintha csak megijedt volna.

-Mitől ijedtél meg?-néztem rá, hangom már nem volt ideges, sokkal inkább kíváncsi.
-Nem fontos-suttogta, és gyorsan el is indult a lépcső felé.

-Na, na, na, na-fogtam meg óvatosan a kezét és húztam vissza. Totál vörös lett, mint mindig. Egész szórakoztató. Elképzelni, ahogy akkor is elvörösödik, ha úgy érek hozzá, mint ahogy eddig senki más, ha megcsókolom, és hogyha...nem!

-Miért rémültél meg?

-Ezt most hagyjuk, most inkább bocsánatot kérek, hogy ha esetleg megijesztettelek, bár azt erősen kétlem-húzta el a száját édesen.

-Engem semmi és senki nem ijeszt meg, ezt vésd az eszedbe!-már megint rideg vagyok. De ez így helyes, ez így jó, nem engedhetem közel magamhoz ezt az ártatlan lányt, mert én közel nem vagyok az.

Egy alapos fürdés után úgy döntöttem, hogy megkérdezem Elizabethtől, mi merre van a városban, viszont hiába kerestem nem találtam meg sehol.

-Ha ez megint egy rossz tréfa, nem dőlök be neked!-figyelmeztettem, de valami azt súgta, hogy ez a lány most tényleg meglépett.

A hűtőn találtam is egy cetlit:
„Elmentem dolgozni, ha éhes vagy a konyhapulton lévő rózsaszín füzetben benne van honnan tudsz pizzát rendelni! Ezt csak azért írom, hogy ne halj éhen, mert megnyugtatni nem akarlak.
Lizzy"

-Szarul hazudsz, mondták már?-beszéltem gúnyosan a senkinek. Azt persze elhallgatom, hogy valahol belül megnyugtatott, de ezt akárkinek-főleg neki-túl makacs vagyok beismerni.

És akkor most mit csináljak egyedül?
Lizbeth szobájában még nem jártam, nem igaz?

Hiába voltam egyedül, Lizbeth szobája felé mégis úgy osontam, mintha legalább a Tesseractot akarnám ellopni. Ismét.

Amint benyitottam, azonnal be is csuktam magam után az ajtót.

A szobája fala egyszerű fehér, de tele poszterekkel, festményekkel, rajzokkal, képekkel. Az ágya szépen el volt rendezve, tipikus jókislány. Az íróasztala tele volt különféle füzetekkel. Na, ez érdekesnek ígérkezik!

A legtöbb egyetemi dolgokkal kapcsolatos volt, valamelyikben rajzok, de egyik sem napló.

Miért is turkálok én a dolgai közt?! Mi ütött belém? Mintha a véleményét akarnám megtudni rólam, vagy arra lennék kíváncsi milyen ő valójában...pedig ez egyáltalán nem igaz! Nem fogja elcsavarni a fejem holmi midgardi csaj, az nem rám vallana.

Gyorsan ki is menekültem, és inkább megfejtettem a tvt. Néhányszor láttam ezt-azt a midgardiak életéből, most eljött az ideje, hogy tanuljak is valamit!

Végül egész jól elszórakoztam a sok szánalomra méltó műsoron, még pizzát is rendeltem.

Miért nézik ezeket ennyire sokan?! Aztán egyszercsak elkezdődött egy film. Valami Harry Potter.

Már a film felénél jártam, amikor fordult a kulcs a zárban és a zokogó Elizabeth lépett be rajta.