Nem vagyok ártatlan

9. Fejezet

Amint minden magyarázat nélkül beborult az ég, és hatalmas vihar lett, teljesen besötétítettem.

A nappaliba vonulva lámpafénynél olvastam egy könyvet, közben Loki a konyhában tartózkodott. Csendesen evett, nekem viszont nem volt most étvágyam. A jó hír az, hogy a vihar előtt találtam egy pincérállást egy közeli kávézóban. Még nem olvastam teljesen utána, de szerintem megteszi egy időre. Csak ameddig minden elrendeződik.

Minden elrendeződik...egy évvel ezelőtt is csak ezt akartam.

1 évvel ezelőtt
Az egyetemen töltött napjaim annyira felszabadultan telnek. Azt tanulok, amit szeretnék, és ezáltal minden sokkal könnyebben megy. Ahogy beléptem a házba, ő már ott várt engem.
-Lizzy...ó, drága Lizzy-indult el felém Blake mézes mázasan.-Hol jártál?
-Az egyetemen-húztam le a cipőm.
Furcsa volt, még sosem viselkedett így.
-Jól érezted magad?-nyújtotta felém a kezét, szélesen vigyorogva.
-I-igen...-dadogtam, mert nagyon gyanússá vált a viselkedése.
-Mesélj el nekem mindent-hajolt közelebb, én pedig a levegőbe szagolva azonnal megértettem a viselkedése okát. Csak úgy bűzlött a piától.
-Blake-tettem a kezét a mellkasára.-Te részeg vagy.
-Ez nyílt titok, Cicám-nevetett fel, és magához rántva erőszakosan megcsókolt.
Egyre csak próbáltam eltolni magamtól, de nem eresztett. Aztán ahogy a falnak tolt, végre kicsit el tudtam távolítani a közelemből.
-Blake, szerintem neked most aludnod kéne, és majd ha kijózanodtál, megbeszéljük ezt az egészet-kezdtem terelgetni a hálószoba felé, de ő a csuklómat erősen megszorítva állított meg.
-Ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak!-lett egyből ingerült.
-Blake, engedj el, ez fáj-könnyek szöktek a szemembe, és próbáltam kirántani a kezem a szorításából, de túl erős volt.
-Azt teszek, amit akarok! Te pedig ne próbáld nekem mégegyszer megmondani-engedett el, én pedig fájdalmasan masszírozva a csuklóm távolodtam el tőle.
Máskor is volt már ideges, de velem nem bánt így sosem. El kell küldenem, folyamatosan csak ez járt a fejemben. Nem maradhat itt, mert veszélyt jelent rám, és...
-Menj el kérlek-nyitottam ki az ajtót, mire ő teljesen bepöccent.
-Nem küldhetsz el!-ordította, néhány lépéssel átszelve a köztünk lévő távolságot.
-Blake, szeretlek-néztem szomorúan a szemébe-De most az lesz a legjobb, ha elmész, mielőtt nagyobb gondot okozol.
-Nem megyek sehová-lendült a keze, és erősen csattant az arcomon. Kissé hátratántorodtam, de a fejem felemelve továbbra is nyitva tartottam az ajtót.
-Tűnj el!-és akkor ellökött. Ahogy a kiestem a bejárati ajtón, a kisebb lépcsőn is legurultam, ezzel beütve a hasam. Próbáltam feltápászkodni, de Blake ekkor felkapart onnan.
-Uram Isten, Lizzy...annyira sajnálom-láttam a tekintetében a megbánást, de akkor már tudtam, ha ismét alkohol közelébe kerül, ugyanez lesz a vége.
-Blake, menj innen-menekültem be a házba, és kulcsra zártam az ajtót. Egy ideig még kopogott, de aztán feladta, és elment. A fürdőbe menekülve megmostam az arcom, és mélyeket lélegezve próbáltam elkerülni azt, hogy teljesen szétessek. A könnyek viszont jöttek, nem tudtam megállítani. Inkább megadva magam, lekuporodtam a földre, és magzatpózban zokogtam.

Azóta nagyjából rendbe jött az életem, de most itt van Loki, és ez az egész helyzet...összezavar.

-Lizbeth-pattant fel Loki, és közelebb jött hozzám.-Minden rendben?
-Persze, miért?-néztem rá furcsán. Nem lehet, hogy gondolatolvasó!

-Csak gondoltam megkérdezem, mert...folynak a könnyeid-támaszkodott meg a karfán, én pedig döbbenten a nyúltam a szememhez. Gyorsan letöröltem a cseppeket és mély levegőt vettem.

-Minden oké, csak-mutattam a kezemben tartott könyvre-szomorú a történet.
-Még mindig nem tudsz hazudni-ült le mellém karba tett kézzel.-Meg amúgy is, tíz perce ugyan azon az oldalon van nyitva. Fejezd be a hazudozást, és legyél őszinte.

A hangja kissé hideg volt, én mégis teljesen elgyengültem tőle.

-Elgondolkodtam. Egy emléket idéztem fel. Egy évvel ezelőttről. Nem gondoltam volna, hogy sírni fogok tőle-húztam el zavartan a szám, és Lokira pillantottam.

-Felkeltetted az érdeklődésem-helyezkedett el a kanapén-elmeséled?
-Nem is tudom...-hezitáltam, mert nem voltam biztos benne, hogy ő a megfelelő ember, akinek ezt elmondhatom.

-Soha senkinek nem mondtam még ezt el, emiatt vagyok ennyire bizonytalan. Nem is ismerjük egymást régóta, meg semmi ilyen, ezért...-miközben mondtam a kezemmel babráltam, ám ekkor Loki az államhoz nyúlt, és felemelte a fejem, hogy egyenes a szemébe nézzek.

-Nem vagyok valami pletykás, nekem elmondhatod. Sőt, cserébe...-itt elgondolkodott, majd szélesen elvigyorodott.-Cserébe én is elmondok neked valamit.

Ez jó alkunak viszonyult, viszont még mindig nem tudtam eldönteni, hogy ezt biztosan kéne-e. Az ujjai továbbra is az államnál időztek, én pedig egyre inkább jöttem zavarba.

-Rendben, azt hiszem képes vagyok elmondani-nyögtem ki piros arccal, ő pedig elégedetten vette el a kezét. Nem tudom eldönteni, hogy ez az elégedettség annak szólt, hogy meggyőzött, vagy, hogy megint elvörösödtem.

És akkor elmeséltem neki.

Könnyekkel küszködve ugyan, de valahogy a végére tudtam érni a történetnek.
Loki csendben hallgatott, miközben mondtam, nem volt merszem a szemébe nézni sem, így a reakcióit nem tudtam figyelni.

A "mesém" végét súlyos csend követte. Három percig csak ültünk, én lesütve a szemem továbbra sem mertem felpillantani a férfira.

-Hol van most?-szólalt meg, hangja élesen szakította át a szoba csendjét. Halk volt, de ingerült.

-De hát ki?-emeltem rá a tekintetem. A szeme most egészen zölden izzott, állkapcsa megfeszült. Ideges volt.

-Az a szemétláda, hát ki más?-nézett bele a szemembe, továbbra is csendesen.
-Őszintén szólva? Fogalmam sincs. De talán jobb is így...-vontam meg a vállam, továbbra is tartva a szemkontaktust.

Ezután már Loki sem tudott mit szólni, csak visszaült mellém. És...megsimította az arcom. A vér a fülemben dobolt, és teljesen elpirultam. Nem tudtam megmozdulni, a hirtelen bénulás tüneteit egyértelműen mutattam.

-Nem sokszor szoktam ígéretet betartani, de most nem szegem meg. Én is elmesélek neked valamit-kacsintott rám, én pedig törökülésbe küzdve magam, az állammal megtámasztottam a kezem, és kíváncsian pillantottam a férfire.

-Hallottál már a skandináv mitológiáról valamit?-vonta fel a szemöldökét érdeklődőn.
-Csak nagyon keveset, de hogy jön ez ide?-értetlenkedtem, de ő elcsitított, és folytatta tovább.

-Ott vannak az istenek. Odin, a főisten, Thor a mennydörgés istene...és-nézett mélyen a szemembe, aztán befejezte.-És Loki. A csínytevés istene.