Nem vagyok ártatlan

12. Fejezet

-Hogy ki vezeti őket?-döbbentem le, de Stark csak biccentett egyet, annyira nem törődve a kirohanásommal.-A Méhkirálynő? És kit takar ez a név?-értetlenkedtem, remélve, hogy a milliárdos most válaszol.

-Penelope Seabrook. Egy harmincas nő, aki a kis New York-i akciód miatt elvesztette a fiát. A felsőbb körökben mozog, ezért sok befolyásos barátja van. Engem kivéve, mindig is neheztelt rám, mintha ugyan az én hibám lett volna a Alexander halála. Folyamatosan figyeltetett téged, amióta észlelték, hogy itt vagy, és ki akarnak iktatni. Ha most megláttak minket beszélni, lehet, hogy én is célpont leszek. Eddig világos?-állt meg egy pillanatra a beszédben, én pedig csak tágra nyílt szemekkel figyeltem.

A múlton nem tudok változtatni, és most csak azért nem lesz egy apró bűntudatom sem, mert az a nő meg akar ölni!

Várjunk csak...ha most Tony veszélybe kerül, ha tudomást szereznek a találkozásunkról, akkor...

-És mi a helyzet Elizabethtel?-jutott eszembe.-Őt nem akarják majd félreállítani az útból? Hiszen vele élek!

Stark egy pillanatra habozott, úgy nézett ki, ő sem tudja biztosan.

-Talán. Tud arról, hogy mi vagy?-szegezte nekem a kérdést olyan hangsúllyal, mint aki előre fél a választól.

-Igen, nem is olyan régen mondtam el neki.
Tony tekintete elsötétült, a szája szélét rágva tett megállapítást:
-Nem árt rá figyelni. Akár veszélyben is lehet.

-Rosszat sejtek. Olyan érzésem van, hogy valami baj történt-szólaltam meg aggodalmasan ráncolva a homlokom.

-Csak nem eltalált Ámor nyila, Loki?-villantott csibészes mosolyt, szemöldökét fel-le húzogatta.

-Dehogy is!-ellenkeztem azonnal, de elég vérszegény volt.

Különlegesen hatott rám Elizabeth, emiatt pedig szánalmasnak érzem magam.

De az még szánalmasabb lenne, ha ezt nem ismerném be.-Csak...menjünk vissza, és nézzük meg mi történt-indultam el sietős léptekkel.

Egyfolytában azon járt az agyam, hogy valami baj történt Lizbethtel. Fogalmam sincs mennyire dühös lennék, ha kiderülne, hogy ártottak neki...

Velem ellentétben ő egyáltalán nem érdemli meg, és nagy szó, hogy ilyeneket ki tudok jelenteni.

Két utcával arrébb már futottam, és teljesen biztos voltam benne, hogy Tony is ott van valahol mögöttem.

Akármennyire is nem szívleltük egymást, Elizabeth nem tett ellene semmit, szóval számíthattam a segítségére.

A házhoz érve, azonnal berontottam, és a lány nevét kiáltottam.

A folyosó végén kinyílt az ajtó, Elizabeth a dolgozó szobából kilépve azonnal a tekintetemet kereste.
Amint megtalálta, arca fájdalmas grimaszba torzult, szája sírásra görbült, és kitört belőle a zokogás.

Megkönnyebülten futottam oda hozzá, és magamhoz szorítottam.

Megöleltem Elizabethet!

Azta, ez már valami...

Keservesen sírt, én pedig valamiféle ösztönös mozdulattal a selymes haját simogattam, és nyugtattam.

-Mi történt?-szólaltam meg kisvártatva, és olyan hangon, amelyről azt hittem, nem is létezik.

Lizbeth a kicsi karjaival olyan erősen kapaszkodott belém, hogy az már szinte fájt, de semmiképp sem toltam volna el magamtól ebben a pillanatban. Próbált megnyugodni, de a könnyei folyamatosan folytak, a pólóm teljesen eláztatva ezzel.

De nem bántam.

Érte megéri mindez...

-Valaki...valaki itt volt. A házban.
Amint kimondta, bennem megállt az ütő. El kell tűnnünk innen, amilyen gyorsan csak lehet!

-Loki, baszki...-támaszkodott az ajtófélfának Stark, de amint meglátott minket, megakadt a beszédben.

Egy jó tíz perc múlva Lizbeth már a kanapén ült, felhúzott térdekkel, Tony a konyhában teát csinált, én pedig idegesen kerestem a kamerákat. A lány állítása szerint azt mondta az a féreg, hogy beszerelte az összes kamerát. Nem lehet olyan nehéz megtalálni!

Amikor kettőnél többet már nem találtam, visszamentem a társasához, Elizabeth már a bögrét a kezében tartotta, és még mindig csodálkozva nézte Tony Starkot.

Kisírt szemei most újra kezdtek megtelni azzal a szokásos boldog csillogással, ez a milliárdosnak köszönhető, mert-a midgardiak számára, pfff-szórakoztató történeteket mesélt neki.

-Loki-suttogta Elizabeth már hajnali három fele, amikor már betakarózva, és a lehozott párnáira hajtott fejét felemelte.

-Igen?-suttogtam vissza, és lopva a lépcső felé pillantottam. Tony most az én szobámban van, kutakodik meg minden. Amit szokott.-Neked már rég aludnod kéne!

-Nem tudok-biggyesztette le a száját, én pedig egyből elnézően mosolyogtam.
-Megértem. Mit szeretnél mit csináljunk?-vontam fel a szemöldököm, és egyből piszkos gondolatok lepték el a fejem.

-Nem tudom-vonta meg a vállát megszeppenten. Töprengve körülnézett, majd végül a DVDs polcon akadt meg a tekintete.-Nézzünk filmet!

-Rendben-egyeztem bele, és a polchoz sétáltam. Ott leguggoltam, és a filmet címeit tanulmányoztam, melyekből egyet sem ismertem, aztán viszont megláttam a teljes Harry Potter-szériát.

Valószínűleg sorban voltak, ezért kiválasztottam a még nem látott harmadik részt, és kérdőn pillantva a lány felé felmutattam a választásomat.

-Felőlem oké-bólintott, és úgy helyezkedett hogy mellé férjek.

Elindítottam a filmet, és nagy érdeklődéssel figyeltem.

Amikor Ront elvonszolta Sirius, Elizabeth a vállamra dőlt.

Lopva rásandítottam, és láttam, hogy bizony elaludt. Kicsit jobban betakartam, és végignéztem az Azkabani fogolyt.

Mellettem Lizbeth végig édesen szuszogott, s amikor kikapcsoltam, nyöszörögve forgolódni kezdett.

Valószínűleg rosszat álmodhatott, én viszont ott voltam, hogy megsimítsam a fejét, jelezve, hogy nincs egyedül és máris nyugodtabb lett.

Nem akartam elaludni, hiszen ki tudja, mi történik, ameddig alszom, de amikor már kezdett világosodni, engem is elnyomott az álom.

Álmomban Elizabethet öleltem, viszont amikor ébredezni kezdtem a bátyám bámult az arcomba közelről...