Nem vagyok ártatlan

10. Fejezet

Lizbeth rosszallóan pillantott rám miután egy aprót kuncogott.
-Ez több, mint bunkóság, Loki-tette karba a kezét, a félhomályban különleges színt kapó szemeit összehúzva.-Én itt elmesélem életem egyik legnagyobb gyengepontját, te pedig...egy ilyet közölsz velem! Ami egyáltalán nem is lehetséges...

Meglepetten néztem rá. Számíthattam volna arra, hogy nem hisz nekem.

-Elizabeth, nem hazudok neked! El kell hinned, mert...-álltam fel, és igyekeztem megmutatni neki mit tudok, de félbe szakított.

-Nem akarlak hazugnak nyilvánítani, de ez akkor is hülyeség! Hogy lehetnél már egy...könyörgöm egy skandináv isten?! Én inkább felmegyek a szobámba-rázta a fejét lemondóan, és el is indult a lépcső felé.

Már háttal volt, amikor klónoztattam magam. A másik-én Lizbeth elé állt, én pedig megszólaltam a mögüle.

-Fordulj meg, kérlek-mosolyodtam el szórakozottan.
A lány végre megfordult és óriásit sikított, amikor meglátott. Sokkosan kapkodta a fejét a kettő-én között.

A klónom eltűnt, én pedig óvatosan megindultam a döbbent Elizabeth felé.
-Te jó ég-maga elé nézve gyorsan kapkodta a levegőt, a kezét szívére téve.

Zavartan a hajába túrt, és hitetlenül emelte rám a tekintetét.

-Ez most komoly? Egy...isten vagy?-ahogy kiejtette ezeket a szavakat, szeplős arcát elöntötte a pír. Olyan bájos volt így.

-Igen, mint az előbb is láthattad. Thor is isten, csak úgy mellesleg-kerestem a tekintetét, de Lizbeth makacsan mindig másfelé nézett.

-Zseniális! És Jane...ő tudja?-már nem volt olyan indulatos, újból félénken csengett a hangja.

-Igen, Jane tudja. De nem akartuk, hogy elmondja neked, mert az én tisztem lett volna. Persze csak akkor, ha be akarlak avatni ebbe. És úgy éreztem, hogy el kell, hogy mondjam. Sajnálom, hogy csak most tudtad meg-ültem le a konyhában, és várakozón csak az arcát néztem.

-Egy kicsit most haragszom. Fura dolgok kavarognak bennem, egyrészt kissé dühös vagyok, másrészt pedig kíváncsivá tesz ez az egész tény. Ja, és hihetetlennek is tartom. Mert nem minden nap lát vagy hall ilyet az ember...anyám-mondandója közben fel-alá járkált, csípőjét óvatosan ringatva.

Végül befejezte a folyamatos mozdulatot, és leült mellém a székekre.

-Mondj el mindent!-ahogy két kezével megtámasztotta az arcát, kissé felgyűrődött a pofija, ezzel egy hörcsöghöz hasonlított leginkább.

-Hát jó...-kezdtem neki, és rengeteg dolgot osztottam meg vele. Leginkább a családom érdekelte, és a gyermekkori történeteim. Végig figyelmesen hallgatott, a szemében ezután nem láttam kételkedést.

-Komolyan leszúrtad?-mosolyodott el, fejét rosszallóan rázva.

-Nyolc évesek voltunk-védtem magamat, kezeimet feltartva. A többi ilyesmiről nem beszéltem neki, vagy csak nem ilyen részletesen. Jobb, ha nem tudja.

-Hihetetlen vagy-nevetett fel, és tovább kérdezősködött.

-Milyen a kapcsolatod Thorral?-tudtam, hogy fel fogja tenni ezt a kérdést, és próbáltam is felkészülni rá. De nem ment.

-Viharos. Igen, ez a jó szó rá. Különbözünk, és ezt mind a ketten nagyon jól tudjuk.  Sokszor veszekedtünk, vagy fordultunk egymás ellen-inkább én ellene-, de a bátyám mindig törődött velem. Még akkor is, ha ezt egyáltalán nem érdemeltem meg.

Keserűen mosolyodtam el, amikor ténylegesen belegondoltam a kimondott szavakba.

Elizabeth a földet nézte nagyon hosszú ideig.
-Valami baj van, Lizbeth?-vontam fel a szemöldököm, de a lány csak a fejét rázta makacsul.-Azt istenit, nézz már rám!

A fejét felemelte, szemében könnyek égtek. Hátrahőköltem, mert nem értettem mi történt most vele.

-Bocsi, csak...ezt olyan rossz volt hallani. Nekem Jane-el mindig is olyan klisés minden tökéletes testvéri viszonyom volt, és mostanáig bele sem gondoltam, hogy ilyen is lehet.

-Elizabeth, mi istenek vagyunk. Nem tudom, hogy a történeteimből feltűnt-e, de nem vagyunk azok az érzelgős fajták. Kivéve anyám, ő nagyon tudott lelkizni. Kedvelted volna-eresztettem meg egy halvány vigyort.

-Mesélj róla-derült fel megint az arca, a szívem pedig érthetetlen okokból egyből megnyugodott...

Miután száz meg száz kérdésre is válaszoltam, Elizabeth már nagyon álmos volt. Végül hajnali egykor jutott el odáig, hogy végre alhat.

-Jó éjszakát-ásított egyet, majd becsukta maga után az ajtót.

A zuhany alá már én is fáradtan álltam be, és megpróbáltam felidézni magamban az egész napot. Nem tudom egyelőre, hogy jó ötlet volt-e ennyire kitárulkoznom előtte. 

Továbbadni valakinek biztosan nem fogja, de mégis bizonytalanná tesz most ez.

Remélem Thor hamarosan visszatér nekem a válasszal. Már nagyon érdekel, hogy ki vagy kik állnak a pókos "ügy" mögött.

És egyáltalán miért csinálják ezt? Teljesen érthetetlen számomra. Talán néhány bosszúszomjas ember, akiknek még a múltban keresztbe tettem valahogy.

Az ágyamba befeküdve sem hagyott ez az egész nyugodni, mert mi van ha további kamerák vannak elrejtve a ház különböző pontjaira?

Bele se merek gondolni, hogy éppen figyelik azt, ahogy Lizbeth vagy én fürdöm.

Már majdnem elaludtam, amikor kopogást hallottam a bejárati ajtónál.

Bosszúsan sóhajtva feltápászkodtam, és halkan lesétáltam a lépcsőn. A kulcsot kétszer megfordítottam a zárban, és kinyitottam az ajtót.

Meglepetten néztem a "vendégre".

-Mit csinálsz itt, Stark?-húztam össze a szemem, de magamban reménykedtem, hogy az incidens miatt érkezett.

-Gyere, menjünk sétálni. Tudom, kik figyelik meg a házat.

Gyorsan felszaladtam átöltözni, hogy ne pizsamában kelljen sétálgatnom, de közben bepillantottam Elizabeth szobájába, ahol a lány szerencsére mélyen aludt.

-Indulhatunk-csuktam be magam után az ajtót, és sietős léptekkel indultam el Tony Starkkal egy hajnali randira.