Nem vagyok ártatlan

7. Fejezet

A törődés Loki irányából meglepő volt, nem számítottam rá. Túlságosan is...természetellenesnek hatott.

Egy ilyen hihetetlenül arrogáns férfi hirtelen felindulásból ilyet tegyen? Elképzelhetetlennek tartottam mindaddig, ameddig meg nem történt.

Most pedig itt ülünk egymással szemben a kanapén, Loki hajának hibiszkuszos illatával. Ijesztő ez a közelség, és veszélyes. A lábam remeg, minden porcikám azt akarja, hogy végre közelebb kerülhessek a férfihez.

A távolság szinte megszűnik, arcunk 20 centire van egymástól. De nem történik semmi, Loki makacsan elkapja a fejét, tekintetét szigorúan a képernyőre szegezi.

Csalódott vagyok, de egyben meg is könnyebültem. Sosem jelentenék semmit neki, ha megcsókolna, azzal csak rontana a helyzeten. Így is beleőrülök.

Ez nem szerelem, csupán testi vonzalom. Mert Loki nem más belülről, mint egy olyan személyiség, akit messziről szeretnék elkerülni.

A film a végéhez közeledett, Loki pedig érdeklődve figyelte, ahogy Harry Potter megküzd a baziliszkusszal.

Olyan szívesen lefesteném. Már megint ezen gondolkodtam...

Valamit kezdenem kell magammal, mert ez így nem állapot! Talán, ha megfestem a vonásait, akkor kicsit le tudok kattani róla, hogy aztán nyugodtabban keressek új munkát.

-Én most azt hiszem elmegyek aludni. Eléggé elfáradtam a mai napon. Jó éjszakát!-keltem fel, mert nem bírtam tovább ittmaradni vele és a gondolataimmal.
-Jó éjszakát!-még csak rám sem nézett, a műsor teljesen megigézte.

Az elalvás nehezen ment, ezáltal ébredni sem volt könnyű.
Egy fogmosás után nyúzottan mentem le a lépcsőn, aminek alsó fokán Loki üldögélt, teljes nyugalomban. Amikor meghallotta a lépteimet, felém fordult.

-Reggelt, már azt hittem sosem kelsz ki az ágyból-már megint roppant távolságtartó volt, teljesen kikészít. Kezdem azt hinni, hogy ez a férfi csak szórakozik velem.
-Neked is jó reggelt-mosolyogtam rá, mert attól még, hogy ő bunkó, nekem nem kötelező annak lennem.

Egy gyors reggeli után elmenekültem a dolgozó szobámba. Elővettem egy vásznat, és a festékeimet.

Ösztönösen jött az egész folyamat.
Az ecset végével finom vonásokat végeztem a vásznon. Először a férfi arcát próbáltam magamban felidézni. A karakteres, határozott arcél, a hófehér bőre tökéletes kontrasztot alkotott hollófekete hajával.

Az aprólékosabb részekhez erősen kellett koncentrálnom Loki megjelenésére, viszont néha-néha lopott pillantást vetettem a csukott ajtóra, mert attól rettegtem, Loki valahogy meglátja a portrét. Iszonyú kínos lenne, elsüllyednék szégyenemben!

A hátteret akaratlanul is méregzöldre festettem, valamiért ez a szín passzolt leginkább a személyiségéhez.
Ha a Roxfortba menne, biztosan a Mardekárt mondaná a Teszlek Süveg. Elképzelve a kicsi Lokit, ahogyan a Varázslóképzőbe jár, halk nevetésre késztet.

Vajon milyen volt kisgyerekként? Ez a gondolat szöget ütött a fejembe, tudtam, hogy valamikor rá fogok kérdezni nála.

A festmény készen lett. Büszke voltam rá, pár percig csak forgattam a kezemben, tanulmányozva minden piciny szegletét.

Már késő délután volt, amikor eltettem a képet egy biztonságos helyre. Remélhetőleg a férfi sosem szerez erről tudomást.

Felmentem a szobámba, hogy utánanézzek pár munkalehetőségnek, hiszen nem maradhatok sokáig munkanélküli...

A laptopomat felnyitva egyből a mellékállásoknak néztem utána, mivel nem voltam hajlandó elengedni az egyetem gondolatát.

A pszichológia mindig is vonzott, de miután én is látogatáson voltam egy pszichológusnál, egyből tudtam, hogy mit akarok dolgozni. Ezek után már az általános utolsó éveiben is keményen tanultam, hogy aztán egy jóhírű középiskola diákja legyek. Az egyetemre bekerülésem napja volt az egyik legjobb. Mosolyogva emlékszem rá vissza, ahányszor eszembe jut.

2 évvel ezelőtt
Amióta postázták az értesítőket, nem alszom rendesen, minden napomat nyugtalanságban töltöm. Ha ez nem jön be, nem is tudom mi lesz velem. Jane jött be hirtelen, majd behajtotta maga után az ajtót. Bizalmasan nézett, a szívem pedig egyből őrülten kezdett dobogni.
-A levél az?-szemem tágra nyílt, a levegőt csak úgy kapkodtam.
-Igen, igen. Jól van, üljünk le, és nézzük meg mi áll benne-vidáman ült le mellém, és a kezembe adta a borítékot.
Remegő kézzel nyitottam fel, és megköszörülve a torkom, bizonytalanul olvasni kezdtem.
-Ezúttal értesítjük, hogy Elizabeth Foster nevű diák egyetemünk pszichológia ágazatára felvételt nyert-ahogy ezt kiolvastam, teljesen euofórikus hangulatba kerültem. Csak nevettem, és közben remegett az egész testem. Jane megölelt, és hívta anyáékat is, akik szintén borzasztóan örültek a sikeremnek.
Fél órával később valaki kopogtatott a szobám ajtaján.
-Igen?-néztem fel még mindig totál boldogan.
-Bejöhetek?-dugta be a fejét Blake, akiről már meg is feledkeztem.
-Persze, gyere csak-keltem fel, és sétáltam felé vigyorogva. Blake régóta tetszik, évfolyamtársak vagyunk a gimiben. Sajnos eddig csak barátok vagyunk, de igyekszem tudatni vele, hogy többet akarok.
-Mi történt? Miért vagy ilyen boldog?-ért közelebb, féloldalas mosolyra húzva a száját.
-Nem fogod elhinni mi történt!-kezdtem hosszas magyarázásba.
-Mondd csak, ne kímélj!
-Ma jött egy levelem, amiben kiderült, hogy felvettek!-kiáltottam, az értesítőt a kezemben lóbálva.
-Ez nagyszerű, Lizzy! Mindig is tudtam, hogy sikerülni fog! Rengeteget tanultál, megérdemled, hogy elérd az álmaid-nézett mélyen a szemembe, őszintén örülve a sikeremnek.
-Tényleg így gondolod?-bizonytalanul néztem fel rá, mire ő határozottan bólintott, és szenvedélyesen megcsókolt.

Akkor még minden más volt...
Kissé fura volt a Blake-kel történő első csókomra visszagondolni, de akkor tényleg boldoggá tett, ha vele lehettem.

Annak az időszaknak viszonylag hamar vége lett, de ezeket az emlékeket próbálom mélyen magamba temetni, mert félő, hogy felemésztenének.

Éppen egy éttermes melónak néztem utána, amikor a falon megláttam egy hatalmas pókot.

-Úristen-motyogtam döbbenten, és mivel én soha az életben nem nyúlnék hozzá ehhez a nagyon nagy döghöz, jobb híján Loki ajtaján kopogtattam.

-Loki, kell a segítséged!-kétségbeesetten vártam, remélve, hogy szándékozik segíteni.
-Mi az?-nézett rám, a küszöbön állva.

-Kérlek, csak gyere-fogtam meg a csuklóját, és gyengén vezettem magam után.
-Miért megyünk a szobád felé? Hirtelen kiderül, hogy amúgy perverz vagy és letepersz? Nem, mintha bánnám-vigyorgott, nekem pedig olyan lett az arcom, mint egy egészen érett paradicsom. Hogy tud ilyen dolgokról ennyire természetesen beszélni? És mi az, hogy nem bánná?

A fejemet rázva ijedtem mutogatva néztem a pók irányába, ami szerencsére nem mozdult, ezért meg tudtuk találni.

Loki harsány nevetése hangzott aztán.
-Ez most komoly? Egy pók miatt?-röhögött ki.-De rendben, kinyírom neked.

Megkönnyebült sóhaj hagyta el a szám, amikor végre befőttes üvegben volt a nyolclábú szörnyeteg. Loki azonban gyanúsan méregette az "állatot".

-Mi az?-léptem közelebb, de azért tartoztam a távolságot, nehogy valahogy kiszabaduljon és megtámadjon.
-Semmi, semmi. Csak inkább elengedem, ahelyett, hogy megölném.

-Mióta vagy te ilyen állatbarát?-jegyeztem meg pimaszul, de ő csak kisétált.
Pár másodperccel később realizáltam csak, hogy mit is mondtam. És legfőképpen milyen hangnemben.

Mit tesz velem a közelséged, Loki?