Katja | Drága Örökösök ✅

Első

Ökörapáti.

Egy Isten háta mögötti kis falucskának nevezhető valami, ami még a katonai térképeken sincs rajta. Tökéletes hely arra, hogy volt jugo főmuftik nyugovásra találjanak anélkül, hogy aggódniuk kellene.

Avagy a kis egérlyuk, ahol Szása is elrejtőzött apám és az emberei elől. Nehéz volt rábukkanni, s magunktól talán nem is ment volna, csakhogy Szása feleségének egy óvatlan mozdulata leleplezte annak a rohadt kis patkánynak a búvóhelyét – onnantól fogva pedig pofonegyszerű volt követnem Olgát a világ végére.

Mondjuk nem hittem volna, hogy valamiféle karneválra vagy mire érek oda. Ahogy kikászálódtam a kisbuszból, az fogadott, ahogy a falu népe ujjongva döntötte magába a tömérdek mennyiségű piát. A háttérben mulatós zene mulatós zenét követett, míg a még lábon állni képes nép egymásba karolva forgott körbe-körbe a zenére. Mialatt óvatosan, lépésről lépésre közelítettem a ricsajos buli magja felé, jobb kezemet észrevétlenül a bőrdzsekim alá csúsztattam. Megnyugodva konstatáltam, hogy még mindig ott volt a pisztolyom, benne a hat töltettel, amit Apu adott vészhelyzet esetére. Sose lehet tudni, hogy annál a szerbnél meg a kis feleségénél mi lapul.

Felsóhajtottam, ahogy egy csendesebb, rejtettebb sarkot kipécézve elindultam arra. A lábaim égtek a vágytól, hogy hátitáskámat levetve beálljak a bulizók közé, csakhogy ez a kiküldetésem alatt tilos bármiféle közelebbi kapcsolatba kerülnöm a környezetemmel – mindezalatt persze úgy kell tennem, mintha egy eltévedt, ártatlan turistalány lennék, akinek nem lapul lövésre kész pisztoly a felsője alatt.

Gyerünk, Katja, meg tudod csinálni.

A halk kis sarokba húzódva nekidőltem egy fehérre mázolt ház falának, napszemüvegemet valamelyest lejjebb csúsztatva az orromon. Félig barna, félig kék tekintetemmel alaposan, emberről-emberre haladva kémleltem a mulatozó népet, akiknek fogalma sem volt róla, hogy egy ölésre képzett kémlány figyeli őket.

– Francba, Szása, hol az Istenben vagy – mormogtam magam elé összehúzott szemekkel, bosnyákul. Megnyugtatott, hogy így tuti, hogy senki nem érti, mit mondok, egyben viszont kész voltam használni a magyaromat is. Nem szabad, hogy bárki is gyanút fogjon, vagy lőttek az akciónak.

Hiába, az az átkozott szerb sehol se volt. Mintha a föld nyelte volna el.

Más bezzeg úgy megtalált, hogy még a táncoló falusiak közelébe sem mentem, rám hozva a frászt. Először észre se vettem, hogy nem egyedül vagyok. Csakis azután, hogy meg is lengette előttem hosszú, vékony karját, illetve beperdült elém. Riadtan kaptam felé a fejem.

Egy korombeli, nyurga srác volt a feje tetején összekontyolt hajjal. Favágó, fekete-piros kockás ing lógott rajta, jópár számmal nagyobb, mint amilyen eleve kellene neki. Alul fekete térdig érő gatyát viselt, lábain olyan papucs, amiből lába félig kilógott. Arcán akkora vigyor, hogy majdnem hosszabb volt, mint a falu összesen.

Nem mintha az annyira nehéz feladat lett volna.

– Helló Szépségem – dörmögte, ahogy szemöldökeit emelgette. Összefonta maga előtt hosszú karjait. – Mit keres egy ilyen gyönyörű teremtés egyedül az Isten háta mögött?

Hát nem téged, az fix.

Felsóhajtottam. Jöjjön hát az álcaterv.

– Szia – szólaltam meg imént magyarul. Nem tehettem róla, akármennyire is igyekeztem rejteni az akcentust, csak előbukkant. Levettem teljesen a napszemüvegem, felfedve kissé ijesztő, felemás tekintetem. Szegény srácika is kissé hátrahőkölt, amihez a komor tekintetem csak bónuszként sugallta azt, hogy nem flörtölni jöttem. – Félúton vagyok hazafele és szeretnék megszállni. A panzióba jöttem.

És ezúttal még nem is blöfföltem akkorát.

A srác megköszörülte torkát, ahogy zöldeskék tekintetét le sem tudta venni rólam. Francnak nem műtethettem meg az egyik szememet, hogy egyszínű legyen a másikkal.

– Akkor a Muttihoz jöttél, vágom – kacsintott rám. Csak akkor vettem észre a rágót a szájában, amit nyelvével forgatott fel-alá. – Fura csaj lehetsz, ha Ökörfoson akarsz megszállni. Mi a neved?

– Kinga – feleltem reflexből. Előre megbeszélt instrukciók, amik tökéletesen működtek. Pont, ahogy Alexej főtábornok magyarázta. Köszi, Apu. – És neked?

– Tomi – kaptam a választ egy kacsintás, s féloldalra húzott mosoly keretében. Egy lépést tett felém, alig fél méterre csökkentve köztünk a távolságot. Automatikusan hátrább léptem, így muszáj volt kezeivel is utánam nyúlnia. Alkarjaimnál kapott el, hosszúkás ujjai szorosan köréjük csavarodott. – Na, ne menekülj, Kingucs. Helyette táncolj egyet szerény személyemmel.

– Nem táncolok – makacsoltam meg magam, visszatolva fejemre a szemüvegem. Még az kellene, hogy a komor álcám mögül kimozdítsa a táncördögöt. Még a szemöldököm is összehúztam, ajkaimat morcosan egymásnak préseltem.

Tomi viszont nem adta fel egykönnyen. Ujjait a karom körül tartotta, úgy pördült be mögém. Mellkasa hozzásimult az enyémhez, ahogy fejét nekinyomta az enyém oldalának. Ajkai a fülemmel egyvonalba került, úgy suttogta bele a következőket. – Kérlek – szinte láttam magam előtt, ahogy szája széle lebiggyen. Óvatosan ringatni kezdett, amit szoros fogása miatt muszáj volt követnem. – Tomika szomorú lesz, ha Kingucs nem táncol vele egyet.

Megforgattam a szemeimet. Tudtam, hogy nem volt szabad túlságosan beavatkoznom a helyi életbe, viszont az, hogy ódzkodok mindentől, könnyedén felfedheti az ártatlan turistalány álcámat. Meghát, lehetetlen volt az a srác. Kénytelen-kelletlen kivillant a fogam fehérje egy mosoly keretében, amit nehezemre esett takarnom.

Plusz, ha nem akartam, hogy még a végén kitapogassa a bőrdzsekim alatt lapuló pisztolyom, lépnem kellett minél előbb.

– Ám legyen – mentem bele végén a kis játékába. – De csak egy tánc és utána nem tapizol le.

– Ahogy óhajtja, Madam – suttogta a fülembe válaszul, mielőtt durván kipörgetett maga mellé, s a táncoló tömeg felé kezdett húzni.

Te magasságos, mibe keveredtem percekkel az érkezésem után!