Katja | Drága Örökösök ✅

Harmadik

Kristóf értetlenül meredt rám, ahogy a pulzusom az egekig szökött idegességemben. – Miért is...?

Tudtam, hogy a magyarázkodásra nem nagyon maradt időm. Így egybevontam a cselekvéssel, avagy a katonai kiképzésemnek köszönhetően könnyedén átlendültem a pult felett, s egyenesen a meglepett férfi mellett landoltam. Szemeinet közben a vészesen a bolt felé közeledő srácon tartottam. – Ismered azt a hosszú, barna hajú magas srácot? A Szappanos-Kasztner Tomit.

Csak közben esett le, hogy persze, hogy ismeri, mivel mind Tomi, mind ő a Szappanos vezetéknév büszke tulaja. Mindegy, krízishelyzetben sohasem tudtam mindenre fókuszálni.

Vagy péppé verek valakit, vagy kitaktikázom aztán verem péppé. A kettő együtt Mission Impossible.

– Igen, az unokaöcsém... de miért is? – értetlenkedett továbbra is a férfi.

Hosszasan felsóhajtottam, felkészítve magam egy röpke gyorstalpalóra. – Tegnap volt a faluban valami buli-szerűség. Na, én pont akkor sétáltam a panzió felé... pont, amikor Tomi is arra kolbászolt. Szerencsétlenségemre pedig pont megtalált, s addig flörtölgetett velem, amíg rá nem vett egy nyomorult táncra! Ott pedig úgy magához paszírzott, mintha a kedvenc plüssmacija lettem volna, vagy mi!

Oké, talán kicsit túlságosan is tinilányos panaszkodásra sikeredett a kis gyorstalpalóm, de annyi baj legyen. Legalább nem törtem a magyart, ami az én esetemben kulcsfontosságú az álcám miatt.

Meg legalább Kristófnak is leesett, hogy mitől rezeltem be oly hirtelenjében. Azonnal megértően arrébb ugrott, s jobb kezének mutatóujjával a kasszás pult alja fele bökött. Másik kezével felrántott egy kisebb terítő-féleséget, ami felfedett egy addig rejtett kis zugot – hasonló volt egy íróasztal a lábnak kihagyott helyéhez. Pont akkora volt, hogy magzatpózban egy ember nagy-nehezen befért.

Nem hiába előnyös az aprócska méretem, szokta Alexej tábornok mondani. Könnyen megbúvok bárhol.

Nem szólt semmit, nem adott ki semmilyen utasítást az újdonsült comradém – de nem is kellett. Annyira világos volt, hogy mit kell tennem, mint a vakablak, így nem is tétlenkedtem. Rögvest térdre ereszkedtem, úgy kúsztam be az aprócska helyre, s öleltem magamhoz a térdeimet.

Kristóf épp időben terítette vissza rám a terítőt, mikor is kinyílt az ajtó és egy túl jól ismert hang tulajdonosa becsörtetett rajta. Feszülten lassítottam le a légzésemet és irányítottam a figyelmemet a boltban történő dolgokra.

– Szeva Nagybratyó – csendült fel Tomi túlságosan is jól ismert hangja. Annak, hogy ennyi emberrel találkozok a munka miatt, az az előnye (meg némely esetben hátránya), hogy simán felismerem az embereket a hanguk alapján, ha másodszorra találkozok velük. Így volt ez azzal a csodalény Kasztner-Szappanossal is. – Hogy megy a biznisz?

Fejem fellett Kristóf mélyen felsóhajtott. – Szia Tomi. Megy, mint mindig. Miért?

– Semmi, csak gondoltam benézek egyet. Ökörfoson sokminden érdekes úgyse történik Lujzika meg Margitka pletykáin kívül – felelte a srác. Közvetlenül felettem a ránehezedő súly hatására megreccsent a megviselt pultasztal. A hang erősségéből ítélve rákönyökölt, hogy közelebb hajoljon a nagybátyához. – Kivéve azt az új csajt, aki tegnap szállt meg Muttiéknál.

– És ezt miért is nekem mondod el? – érdeklődte némi tettetettséggel a hangjában Kristóf. Óriási szerencsém volt, hogy bevállalta, hogy falaz nekem.

– Kinek másnak? Korombeli azon a lovászon meg Mutti pasiján kívül nincs. Te meg félig facér vagy, plusz alig tízzel több, mint én, szóval – magyarázta Tomi.