Kristóf legnagyobb megkönnyebbülésemre nem vitatkozott tovább, látva elhatározott és makacs tekintetemet. Helyette nagy-nehezen bólintott egyet, majd ezt követően beszaladt a kasszás pult mögé és összekuporodva bebújt a múltkori helyemre, ahol még Tomi elől bújkáltam. A szívemről ahogy legurult egy szikla, hogy Kristóf végre biztonságban van - na, úgy kapcsolt lükvercbe ez a szikla és gurult vissza eredeti helyére Tomi gondolatával.
Istenem, remélem, hogy az a bolond nem találkozott még a pisztolyos valakivel!
Kedvenc fegyveremet jobbomba passzoltam, míg balommal kibiztosítva a kakast hozzásimultam az ajtófélfához. A jobb oldalamról érkezett a lövés, de könnyen előfordulhatott, hogy azóta valahogy átkonvergálódott a másik oldalra - ha másért nem is, hogy jól összezavarjon. Körültekintőnek és óvatosnak kellettem lenni, ha ki akartam lépni a szabad levegőre, hisz nem tudhattam, hol bújkált a fegyveres idegen.
Szemeim minden aprócska részletet, minden picinke mozzanatot többször átvizslattak, ahogy apránként kilépdeltem a szabad levegőre. Rajtam kívül csak a kocsmánál gyülekezett néhány helyi iszákos, Zsoca is abban a pillanatban támolygott be a reggeli sör-kávé kombóért. Minden tiszta idillinek tűnt - kivéve egy ismeretlen, mélyfekete autót, amely a szomszéd ház előtt parkolt.
Rendszámánál egy túlságosan is jól ismert kis embléma szemléltette az országot, ahonnan érkezett.
Bosznia-Hercegovina. A szülőhazám.
Kezemben kissé megremegett a kezem, ahogy lassan realizáltam, hogy nem csak egy erre tévedt bosnyák turistáról volt szó. Nem, annál sokkal rosszabb és keserűbb volt a válasz, aminek az értelmét egyszerűen képtelen voltam kitalálni - Apám, Alexej egyik munkakocsija volt az. Az ember, akitől a lövés jött pedig az egyik csatlósa, akit annyira szokott becsülni, mint finnyás kutya a vajas süteményt.
Azaz semennyire.
Mondjuk eszük sem volt némelyiknek annyi, amennyi egy ilyen komoly melóhoz kellett, dehát Apámnak az számított, hogy minél több pénzt tudjon összekaparászni magának. S az ilyen dolgokon igyekezett néha spórolni - sosem értettem a logikáját.
Ennek a drágának is annyi IQ jutott, mint Földön a csillag. Ugyanis nem jött volna rá, hogy a hátsó ablakon át, a szélvédőn keresztül ki tudom venni az autó előtt rogyasztó alakját, ahogy a feje ki-kibukkan.
Szemeimet megforgatva sóhajtottam fel. - Alexej, ennél több eszed lehetne, ha a lányodra akarsz ráijeszteni.
Szemmértékemet használva bemértem a két üvegen keresztül a pasas feje búbját, s egy ügyes célzással már lőttem is. Számítottam rá, hogy egy golyó nem fogja átvinni a lövésálló üvegeket, így a pisztolyomat két kezem közé fogva kieresztettem pár lövedéket - szerencsére a pisztolyomban olyan golyókat hoztam, amik a legutóbbi modell szerint még a betonban is képesek kárt tenni. Így pár lövés után sikerült betörnöm az autó üvegeit, ezzel ráijesztve szegény pasasra.
Meg persze a reggeli alkoholmennyiségtől kábult népre, akik fejvesztve menekültek be Anikó kocsmájába.
Úgy behúzta azt a husis nyakát, mintha egy dugattyú rántotta volna vissza. Tudtam, hogy ezután jön csak a dolog igazán finom része.
A pisztolypárbaj.
Fáradt végtagjaimat hamar kiropogtattam, úgy szaladtam neki a dolognak. Szemeimmel folyamatosan a terepet analizáltam, búvóhely után kutatva. Meg is találtam pár potenciális tárgyat, amik mögé kellemesen el tudtam rejtőzni apró termetemnek köszönhetően. Az első a már tartalmától megszabadított faládák tornya volt, onnan suhatnam egyik helyről a másikra szépen, lépésenként.
YOU ARE READING
Katja | Drága Örökösök ✅
FanfictionÖkörapáti, napjainkban. Az aprócska kis falucskában épp Subicz János, a polgármester születésnapját tartják, mikor is megérkezik az éjszakai helyi járat egy különleges látogatóval, aki Kinga álnéven lép be a mulatozó tömegbe és igyekszik beolvadni k...