Katja | Drága Örökösök ✅

Második

A háttérben nagyban mentek az olyan klasszikus, magyar mulatósok, mint például Balázs Pali, Kaczor Feri vagy MC Haver, mikor Tomi nagy hévvel berángatott a táncoló falusiak közé. Egy 180°-os fordulat kíséretében hátrafordult felém, ami olyannyira váratlanul ért, hogy mint egy fékező vonat, úgy ütköztem bele a fekete-piros favágóingbe.

Prüszkölve igyekeztem megszabadulni az arcomba tévedő babahajaktól és felfogni, hogy pillanatok alatt egy kar a derekam köré fonódott, míg egy másik szorosan megmarkolta a bal kezem. Belevaló egy siheder volt ez a Tamás, az biztos.

Vagy csak túlságosan rámenős.

Mindegy, lényeg a lényeg, pillanatokkal kédőbb már azon kaptam magam, hogy akarva-akaratlanul nekisimulok a mellkasának, ahogy gyorsan és ütemtelenül rángatott a „Hosszú fekete haj”-ra. Már a nyelvem hegyén volt a megjegyzés, miszerint ne tapadjon rám, mint egy pióca, mégiscsak idegen – csakhogy valami ezerszer fontosabb elterelte minderről a figyelmemet.

Kezem Tomi kezében megfeszült a látvány láttán – szegény kissé fel is szisszent a szorításom miatt –, lankadó figyelmem a célpontra fókuszált.

Ott volt. Ő volt az.

Magas, nagy darab férfi, a harmincas éveit taposta. Ragyogó kék szemei voltak, felkarjai izmosan domborodtak ki a pólója alatt. Még a haja is ugyanolyan volt, ahogy Apám kémjei jelentették. Pontosan illett rá a leírás.

– Szása – mormogtam az orrom alatt bosnyákul, felemás tekintetem végig a szerben tartva, résnyire összehúzva. Szinte éreztem, ahogy a pisztolyom az oldalamat bizsergetve sugallja, hogy fogjam meg és kényszerítsem vele megadásra azt a mocskos árulót. Még a szívverésem is felgyorsult.

Azt is csak sokadszorra hallottam meg, hogy Tomi nekem magyarázott.

– Hahó! Föld hívja Kingát! – hangja kissé idegesnek hatott, ahogy felszólt a „Se veled, se nélküled”. Lejjebb hajolt, behajolva egyenesen köztem és Szása közé.

Muszáj volt ráfordítanom a tekintetem, hogy ne tűnjön fel neki a kis kémlelésem. Egyenesen a pajkos, barna szempárba pillantottam bele felemás tekintetemmel. Megköszörültem a torkom, hamar összekaparva maradék lélekjelenlétemet. – Bocsi, én csak... elbambultam.

A srác vállai lazán megrázkódtak a kellemes nevetéstől, ami elhagyta mosolyra húzódó száját. – Azt észrevettem. Álmodozó egy lány vagy te.

– Nem annyira rossz az, ha túlságosan unalmas a valóság – vontam meg a vállaimat sejtelmesen. – Azért te sem panaszkodhatsz, Keresztnevetlen Tamás.

– Kasztner-Szappanos. Kasztner-Szappanos Tomi – vágott vissza hamar, kijavítva az átmenetileg adott vezetéknevét. Csábos mosolyt villantott felém, melyet egy váratlan körbe pördítés követett. A kis sunyi, tudta, hogy hozzá kell bújnom, ha nem akarok kirepülni, mint valami ringlispiről. A visításom pedig bónuszként koronázta meg a győzelmét, miszerint sikerült meglepnie. – Cuki vagy, ahogy visítassz, Noname Kinga.

Kapásból rávágtam volna, hogy nem Noname, hanem Krstić, de szerencsére időben befogtam. Lelkiekben egy méretes parasztlengővel pofán vágtam magam, hogy Katja, kussolj be, ha nem akarod felfedni az álcát. Nem Katja Krstić vagyok mostantól, hanem Keresztes Kinga, egy átutazó, ártatlan turistalány.

Megráztam a fejem, hogy visszazökkentsem magam a valóságba. Tomi még mindig engem sasolt, várva a reakcióm. Gúnyos mosolyra húzódott a szám, ahogy szabad kezemet felemelve rákoppintottam az orra hegyére. – Keresztes. Keresztes Kinga.

Tomi elkapta az orrára koppintó kezem, hosszúkás ujjai a csuklómra fonódva húzta közelebb magához, ráemelve a mellkasára, ahol a szíve húzódott. – Istenkirály a neved, Keresztes Kinga.