Katja | Drága Örökösök ✅

Huszonötödik

Külső szemlélő
Bejutottak.

Tomi és Nándi elől haladtak, míg Szása a hátramaradó csapat élén kanyargott befele a földalatti labirintusban. Míg apa és fia már a Katja által is használt bejárat fele közeledett már, addig a szerb hátrább maradva szemlélte a terepet – Nándi tájékoztatása alapján persze abban a hitben haladt egyre és egyre beljebb, hogy csupán a megadott járaton át lehet bejutni Alexej főhadiszállására.

Csakhogy a szemfüles szerb rábukkant egy, a falból kiálló kallantyúra, ami kísértetiesen hasonlított egy rozsdás kilincsre. Kezével finoman jelzett az őt hűségesen követő osztagnak, hogy lassítsanak le, illetve készüljenek fel egy esetleges meglepetés-támadásra. Így, precíz titkosügynökökkel körülvéve nyúlt a rozsdától bebarnult, jéghideg kallantyúért a szerb, keze izzadt az idegességtől. Mindez viszont megérte az elhullajtott verejték-cseppeket – nem sokkal később ugyanis, ha kisebb erőlködések árán is, de a földdel befalazott járat ajtaja repedezésre hasonlító hangon szabad bepillantást engedett egy addig nem ismert kerülő-járatba.

Szása viszont nem engedte, hogy katonái értesítsék Nándit. Sőt, ki is kapcsoltatott velük minden elektronikus és rádióhullámokat használó eszközt. Így lopóztak be az ismeretlenbe, maguk bezárva az ajtót.

Mindeközben Kasztnerék már a festmény közelébe értek. Tomi hosszúkás, vékony ujjai izzadtak a termetes gépfegyver körül, melyet apja adott kezébe. Gondolatait hiába próbálta, nem tudta csupán a célra összpontosítani – Alexej elfogása és meggyilkolása mellett leginkább Katja megmentése foglalkoztatta. Fogaskerekei agyában szüntelenül a lány éne felé fordultak, s azon kattogva, hogy vajon mi lehet vele. Hogy épségben van-e.

Hogy él-e egyáltalán.

A srác olyan szinten elkalandozott fejben, hogy nem vette észre, ahogy apja lelassít előtte. Akarva-akaratlanul beleszaladt, ami legalább kizökkentette a véget nem érő gondolattengerből.

Csapzott, barna fürtjeit prüszkölve küldte ki arcából.

Nándi rosszallóan pillantott ügyetlen fia felé. – Tomi, igazán visszaszállhatnál közénk fejben. Elvégre a te barátnődről van szó.

A fiú elhúzott szájjal eresztett meg egy hosszas sóhajt, amely csupán egy volt a temérdek közül. – Tudom, bocs, Fater. Csak kicseszettül nehéz. Mi van, ha már elkéstünk? Mi van, ha...

Mielőtt a reménytelenség úrrá tudott volna lenni Tomin, apja hamar vállára fektette kezét. A fiú meglepetten hallgatott el. – Ha meg sem próbáljuk megmenteni, sosem tudjuk meg. Bízz a legjobbakban, hogy semmi baja sem esett – s Nándi ezzel lövésre kész magasságba állította modern gépfegyverét. A bejáratot csupán félig-meddig takaró kép fele fordult, fejével jelezve ügynökeinek, hogy készüljenek fel. A lerohanás előtti utolsó szavait a fiának intézte. – Gyere, Tomi. Itt az idő.

S ezzel a mondattal elindult az akció.

Képzett titkosügynökök, orrvadászok és kémek nagy csoportjai rohanták le egy időben az egész Alexej-barlangot, ezek közül is leginkább a köpcös maffiavezér irodáját. Odabent, ahogy azt sejtették, hústornyok népes csoportja közt találták mind a bosnyákot, mind annak kábult, alig-alig lélegző lányát.

Katja egy székhez volt kötözve, feje el-vissza nyeklett tehetetlenségében. Felemás szemei össze-vissza cikáztak A-ból B-be, nem tudva, hogy hol is van éppenséggel. Be volt kábítószerezve, de rendesen.

A látvány elég borzasztó volt ahhoz, hogy a kis csipet-csapat tagjai valamelyest visszahőköljenek. Mindannyian le voltak sújtva a látvány során – legfőképp Tomi és Kristóf. Az előbbi ajkai azonnal cserepesre száradtak ki, jéghideg kezei közt megremegett a vaskos fegyver. Gondolatait az aggodalom, a düh és a sokk keserű egyvelege árasztotta el – nem hitt a szemének, hogy valaki ilyen szörnyűséget képes tenni a saját, egy szem lányával. Egyszerűen nem hitte el, s együtt nem értését kötelességének érezte, hogy kimutassa.

Kristófban is hasonló érzelemhullámok lappangtak. Egyszerre borzasztotta el a látvány és késztette cselekvésre, hogy megmentse azt a hülyelányt, akinek a társasága nélkül már el sem tudta volna képzelni az életét a mozgalmas szülőfalujában, Ökörapátiban. Kinga alias Katja olyan szinten színesebbé tette a mindennapjait, hogy készen állt bárkit pofán kenni revansként.

A precízen képzett osztag tagjai azonnal munkához láttak. Mint a robotikus gépezetek, úgy szerelték le a hústornyokat egymás után – ki a földön hempergett bevert orral, eszméletlenül, ki golyóval az oldalában, ki hozzábilincselve egy társához. Brutális csatakiáltások, fegyverropogások és késszúrások hangj keveredett a dohos levegőben.

A dühödt csapat magjából Nándi lépdelt elő, égkék tekintetét végig Alexejen tartva. Kezében a gépfegyver lövésre készen volt kibiztosítva, hosszú mutatóujja a ravaszon táncolt. A győztesek nyugalmával ballagott közelebb, s közelebb a bosnyákhoz, elhatározottan.

A tér és idő csupán kettejük párharcára korlátozódott le. Az idősebbik Kasztner szavai olyan hangosnak hatottak, mintha hangosbeszélőn intézte volna azt a maffiavezérhez. – Alexej Kristic. 15 évvel ezelőtt azt hittem, végleg sikerült meglógnod.

– Mit ad Isten, drága Kasztner Nándor – vonta meg szögletes vállait a köpcös férfi, szemei résnyire összehúzva. A pesti titkosügynök jól ismert ellenségének számított, nem egyszer keresztezték egymás útjait, míg Nándi egyszer le nem akarta csukatni. – Hát ismét összefutunk. S milyen furcsa véletlen, hogy a problémák tovább öröklődtek a borjainkra.

Nándi rosszallóan húzta el száját. Nem tetszett neki, hogy a bosnyák ilyen szavakkal illeti mind az ő fiát, mind Katját. Egyikük sem érdemelte ezt ki, mégis erősnek kellett lennie, hogy már emiatt ne küldje telibe aszott képét. Tartania kellett magát a tervhez. – Na igen, szegény „borjaink" isszák a mi hülyeségünk levét. Bár én inkább a fiamnak nevezném Tamást, te nem tudom, hogy vagy vele.

Alexejt kicsit sem hatotta meg Nándi célzása. Mintha csak egy teljesen hétköznapi dolgot osztottak volna meg vele, röhögve megvonta a vállát. – Jaj, Nándor. Mindegy, hogy a borjamnak vagy az elcseszett lányomnak nevezem Katját, a lényeg ugyanaz. Hiába neveltem úgy ahogy, nem képes megcsinálni egy dolgot, amit az apja kér tőle. Gondolom, nem kell ezt bemutatnom... úgy hallottam, hogy a te Tomikád sem fogad valami gyakran szót apuci utasításainak.

Puff, egy vaskos gépfegyver a padlón. A másik férfit hidegzuhanyként érték a bosnyák szavai – ugyanis, ha ennyi mindent tud Tamásról, akit nem hiába próbált magától minél messzebb, biztonságos környezetben tudni, nagyon nagy volt a gond. Ez azt jelentette, hogy Alexejnek beépített emberei voltak a jó franc tudja mióta a fia közelében.

S ez a felismerés olyan szinten összerázta Nándit, hogy szemei elkerekedtek, míg kezei hagyták, hogy fegyvere szabadon a padlóra hulljon. Ajkai maguktól nyíltak résnyire, a hang csak nehezen jött ki rajtuk. – Honnan... honnan tudsz ennyi mindent Tamásról?