Katja | Drága Örökösök ✅

Huszonkettedik

– Jó látni téged, drága lányom – cigarettától rekedt hangja éles késként hasított bele a nyugalmas iroda csendjébe. Ujjait maga előtt hanyagul fűzte össze, úgy könyökölt rá a faasztal poros lapjára. Barna tekintete csöpögött a hátsószándéktól és a tettetett mézes-mázasságtól.

Minden végtagom befeszült a finomkodó hangszín hallatán. Mégis igyekeztem nem kimutatni, hogy mennyire nincs ínyemre ez az egész – pont, ahogy Szása tanította.

A jó pókerarc a nyitja az egésznek.

Emiatt is vettem fel felemás tekintetemmel az engem fürkésző, barna szempárral a szemkontaktust, ahogy lépésenként beljebb sétáltam a szobába. Mindeközben észrevétlenül vetettem egy pillantást a helyiség minden apró, jelentőségteljes zugára – csakhogy, sehol egy hústorony vagy egy fegyveres terrorista.

Pedig Apám sosem marad teljesen egyedül az irodájában. Sosem.

Kezdett hatalmába keríteni az a bizonyos rossz érzés.

– A szimpátia sajnos nem kölcsönös, Alexej – feleltem merészen, pókerarcot viselve a reszkető énem előtt, mint egy maszkot.

A legvégső esetben sem szabadott előtte felfedni, hogy mit is érez az ember, legyen az bánat vagy öröm. Az előbbi esetén ugyanis csak még nagyobb csődtömegnek érezteti magát az illetővel – az utóbbi esetében pedig pillanatok alatt lerontotta az ember kedvét a sárga föld alattig. Szóval ha Milka tehenek potyogtak az égből sem szabadott semmiféle érzelmet kimutatni neki. Semmilyent.

Úgy tűnt, meglepte a válaszom a köpcös bosnyák férfit. Igyekezte nem kimutatni megilletődöttségét, csakhogy egyik szemöldökének aprócska rándulása rögtön elárulta „bombabiztos" álcáját. Kezd kijönni a formájából – vagy csak meglepi, hogy Szásának végül tényleg sikerült a saját lányát ellene fordítani a saját hülyesége miatt.

A férfi tettetett nehézséggel szívén sóhajtott egyet mélyen, közben méregdrága, kubai szivarjai közül kivéve egyet rágyújtott arra. Szájában összegyűlő füstöt vastag felhő formájában engedte az iroda poros levegőjébe, majd pöccögette le a még parázsló darabkákat a hamvas tartóba. Rám fordította érzéketlen tekintetét. – Gondoltam, hogy Balentovic átmossa az agyadat. Mit mondott az a pojáca?

Felemás tekintetem kihívóan vette fel a farkasszemet, ahogy fel-alá sétálgattam a teremben. – Pusztán ráébresztett egy-két dologra, ami valahogy elmaradt az elmúlt évek során.

– Például?

– Szerintem nem kell bemutatnom – vágtam vissza teljed nyugodtsággal. – Hogy annyit érek neked, mint a hasztalan bábjaid közül egy valamivel eszesebb.

Alexej nem tudta visszafogni magát attól, hogy egy mosoly ne kússzon fel halvány ajkaira. Szivarát égő végénél fogva a hamutartónak támasztotta, úgy húzta ki magát székében. – Nem tagadom, sok hasznot nem láttam benned az elején. Elvégre csak egy erőtlen csimota voltál, ráadásul lány. Viszont idővel bebizonyítottad, hogy többet érsz az összes üresfejű zsoldosomnál.

Hah! Nem tudtam nem elvigyorintani magamat. A gúnyos mosoly már szinte magától jött. Karjaimat összefontam mellkasom előtt. – Akkor minek akart megöletni az egyik üresfejűvel, ha annyira elit vagyok? Csak nem elcsesztem az akciót?

Megfogtam.

Látszott a meglepettségen, hogy nem várta, hogy lány létemre – kissé sem volt nőgyűlölő, áh – összerakom a puzzle darabokat az aprócska agyammal és rájövök az egész dolog hátterére.

S hogy mindezt honnan vettem ki ennyire pontosan? Elég volt az a másodperctöredékig tartó kézremegés, ami miatt a szivar majdnem kiesett a kezéből. Én naiv pedig azt hittem, hogy győztem, most érzelmileg végre megfogtam és sikeresen megszorongattam.