Hé, ez az Én tündérmesém! [Félbehagyva]

|37.rész|

Már rutinosan kontyoltam fel a hajam több hét után, majd az aznapi könyveimet egy kupacba szedtem. Leellenőriztem még gyorsan az aznapi ruhámat, majd miután elégedetten bólintottam, kiléptem a szobámból. Már említettem hogy a legfelső emeleten vagyok, így minden lépcsőfokért meg kell szenvednem, ami csak egyre rosszabbodik. Már ott tartok, hogy minden emeletnél ki kell fújnom magam, mégha lefelé is megyek. Úgy látszik hogy egyre jobban kimerülök az egésznapos időbeosztásomtól, a rengeteg tanulástól és a lekezelő viselkedéstől a nemem miatt. Mert ugye abból nincs hiány. Egy pillanatra se lankadhat a figyelmem, vagy lemaradok a többiektől. Rend, fegyelem, tanulás napról-napra, szünet nélkül. Nem csoda ha Emily teste teljesen kikészűl.

Jelenleg is éppen a 3. emelet lépcsőfordulójában guggolok lihegve, miközben hűségesen szorítom a mellkasomhoz a keményborítású könyveket. A diákok akik a szobájukból kilépve meglátnak csak nagy szemekkel megbámulnak, majd lenézően végigmérnek rajtam. De nem érdekel. Egyre csak fáradtabb leszek mind testileg, mind mentálisan. Félek, ha így folytatom, vagy beleőrülök, vagy pedig összeesek. Legrosszabb esetben mindkettő...

Nem véletlen hogy miért nem mentek a lányok eddig iskolába, mert ezt a rendszert egy olyan gyenge ember se bírná, köztük Emily se. Lehet... de csak lehet, hogy mégse kellett volna ide jönnöm...

|□|

A reggelizőben kábultan ittam a teámat, miközben üres tekintettel meredtem a semmibe. Bár a testem itt volt, az eszem mégis másfele kalandozott. Nem is tudom hogy min gondolkodtam, csupán csak nem tudtam kitőrni a gondolataimból. Mindenki hangosan beszélgetett körülöttem, tiszes két méteres távolságban tőlem. A szavak amelyeket hallottam elmosódtak szép lassan, vele együtt a látásom is. Mintha egy sötét dobozba lennék bezárva, amit csak kívülről lehet nyitni. De mégse éreztem azt hogy kiakarok tőrni onnan.

Éreztem ahogy a szemeim kezdenek leragadni, de én még mindig csak meredten bámultam magam elé, a teáscsészét szorongatva. Erősen tartottam magamban a lelket, hogy ne dőljek ki az asztalon. Ennyire kimerültem volna? Mégis hogyan? Pedig meg volt a szokásos 8 órám, ha nem több... Akkor mégis miért érzem magam ilyen gyengének..?

*csatt*

A terem egyszerre elhallgatott, és mindenki a hang irányába kapta a fejét. Értetlenkedve ráncolták a szemöldöküket, és suttogva mondtak valamit a beszélgető társuknak. Sokkoltan bámultam magam elé, és próbáltam értelmezni hogy mi is történt az elöbb.

A hófehér szilánkok millió kis darabkára estek az asztalomon, alattuk egy hatalmas barna tócsával, ami lassan csöppent le a padlóra a márványasztal szélén. Először döbbenetemben nem is éreztem, de lassan elkezdett égetni a mellkasom, egy hatalmas foltnak hála. Még mindig csak csendben figyelt több száz szempár, várva, hogy most mi lesz. Amikor végre magamhoz tértem, egyből felpattantam, hogy összeszedjem az apró darabkákat. Óvatosan kezdtem el a tenyerembe gyűjteni őket sietősen, miközben megszeppenve tűrtem a sok megvető tekintetet.

Félénken felpillantottam miközben szedegettem a szilánkokat, és egyből összeakadt a szemem Fredrikével. Az ő szemei is meglepetten bámultak rám, majd mikor észrevette hogy nézem, beharapott ajkakkal elkapta a fejét.

Megalázó.

A szívem fájdalmasat vert, mikor tudatosult bennem, hogy az egyetlen ember akit ismerek innen és a barátomnak hittem, az is némán elfordul tőlem, mintha nem is ismerne...mert lány vagyok. Nem is tudom mi fáj jobban. A sok kis heg amit az ujjaimon szereztem, vagy a tudat, hogy mennyire nem tartozom ide.

|□|

-Emily kisasszony, az igazgatóiban várják magát.- jött oda hozzám óra végén a tanár, amíg én készültem volna elhagyni a termet.

-Értettem, köszönöm.- mosolyogtam halványan.

Céltudatosan indultam el a hosszú folyósón, hála annak, hogy már tudom merre kell mennem. Végül a legvégén a nagy ajtó előtt megálltam, majd kicsit hezitálva bekopogtam. Vártam egy pár másodpercet mire meghallottam a "bújj be" hívást, amire lenyomtam a kilicset.

-Jó napot, én vagyok Emily Abigale Nalson.- léptem be a már begyakorolt mosolyommal.- Úgy halottam hogy hivatott, Igazgató Úr.

-Ah, igen, jó újra látni Emily hercegnő.- mosolygott vissza rám az ötvenes éveit taposó, ősz bajszú férfi.

-Újra?- bukott ki belőlem akaratlanul is.

Erre csak kuncogott párat, majd a székében nyikorogva hátradőlt:
-Igaz is, már van egy fél éve mióta utoljára találkoztunk.

Fél éve..? Mi volt féléve? Talán Emily egyik rokona? Nem, az lehetetlen, arról én is tudnék.. Ráadásul pont fél éve, hogy idepottyantam. Viszont akkor miért nem emlékszem akkor senkire ilyen kinézettel? Hacsak nem...

-Ah, csak nem találkoztunk már a party-n?- kérdeztem meglepetten.

-Haha, örülök, hogy mégis beugrott önnek.- kuncogott.- Feledhetetlen társaságot nyújtott nekem és a feleségemnek.

Wow! Az iskola igazgatója is ott volt? Igazából elég nagy mákom van, hogy úgymond akkor ismerjük egymást, mert ha ennyire pozitív benyomást keltettem, akkor még a hasznomra is válhat.

-Megtisztel, Igazgató Úr.

Erre csak kedvesen mosolygott, majd feleszmélve folytatta:
-Ajaj, kicsit elkanyarodtunk. Gondolom önnek sincs sok ideje, így azonnal oda is adnám.

-Odaadni?- néztem meglepetten miközben lehajolt valamiért.

Kis idő múlva felegyenesedett, kezében valami ruhakupaccal, amire csak mégjobban összeráncolódtak a szemöldökeim:
-Kicsit bár késve, de odaadom az egyenruháját.

-A-az én egyenruhámat?

-Természetesen! Hiszen már ön is egy tanulóm, Emily hercegnő.- nyújtotta át.

Nagyokat pislogva vettem át a ruháimat, majd még mindig sokktan szorítottam magamhoz.

-Na, de lassan vissza kéne menned órára. Nem akarom, hogy miattam lógj.- kacsintott.

-Oh... igen..- bólintottam.- Köszönöm szépen...

Megint kedves mosolyra húzta az ajkait, majd intett, hogy mostmár elmehetek. Még mindig kicsit zavarodottan nyúltam a kilincsért, majd egy apró meghajlas után elhagytam az irodát. Egy pár másodpercig álldogáltam az ajtó előtt, hogy eljusson az agyamig: van saját egyenruhám.

-Azt a kurva...- szaladt ki a számon ez a nem túl nőies szó.

|□|

Valamit most szögezzünk le a komment háború előtt. Nem. Pedofil. Az. Igazgató. 😂 Már most látom pár embernek a hozzászólásait, így ezt muszáj voltam leszögezni. 😏

Jaj gyerekek... rájöttem, hogy nekem nagyon nem fog menni ez a szerda... megint késtem, de azért, mert pont arra a napra minden héten egy állandó programom van, így kénytelen vagyok átteni a posztolási napot mondjuk... keddre? Nem nem, inkább csütörtök. ^^' Szóval csütörtök. Jah... bocsánat mindenkitől. 😅

XOXO: Tunci123