Hé, ez az Én tündérmesém! [Félbehagyva]

|11.rész|

A terem látványától az állam a padlón koppant. Minden aranyozott és túl dekorált volt, és akkora volt a terem mint a mi egész házunk. Ehhez képest apám trónterme egy egérlyuk. Amíg én még mindig alig hittem a szemeimnek, a családom csak komolyan bámultak maguk elé.

-Éltesse sokáig az Úr, Őfelsége!- hajolt meg apám mélyen amit Charlotte csak egy csendes pukedlivel követett nőiesen.

Párat pislogtam majd feleszmélve én is elmotyogtam és pukedliztem. Még mindig sokkhatás alatt voltam, így ezekután csak leszegezett fejjel bambultam hogy ne legyek feltűnő.

-Oh, kit látnak szemeim? Csak nem az én drága Öcsém és kedves családja.- hallottam meg egy kedves öreg hangot.- Nagyon örülök hogy elfogadtad a meghívásomat, a fiam is bíztosan nagyon hálás lesz.

-Ugyan, mégsem utasíthatom vissza Őfelsége ajánlatát.- mondta apám komoly arcal.

-Haha, semmit sem változtál, ugyanolyan rideg vagy mint mindig.

Lassan felemeltem a fejemet hogy jobban szemügyre vegyem az aktuális nagybátyámat. Az ő kinézetén nem lepődtem meg, őszülő haj hosszú szakállal, és egy kedves öreges mosoly. Most kérdezhetnétek hogy hogyan lehetnek testvérek ha ennyi a korkülömbség és ezt egy mondattal meg is tudom válaszolni: Apám nem a vérszerinti öccse.

-És ki ez a gyönyörű hölgy? Csak nem te vagy Charlotte?- fordult a nővérem felé.

Erre ő is felegyenesedett és előkelően elmosolyodott:
-De igen Őfelsége, én vagyok Charlotte Sophie Nalson, édesapám legidősebb leánya.

Erre unottan megforgattam a szemeim a szájbarágott szövegén.

-Oh, milyen jól nevelt lánya van az én öcsémnek.- mosolyodott el elismerően a Király.

Miközbe én még mindig csak bambán néztem magam elé apám és Charlotte mögött, a nagybátyám tekintete lassan engem is kiszúrt:
-Nocsak? Veled még nem találkoztam. Egy udvarhölgy vagy?

Erre kicsit meghökkentem, és egyből hevesebben kezdett el dobogni a szívem:
-Ne-nem... igazság szerint én vagyok Apám fiatalabb lánya.

-Mi? Arthur, miért nem mutattad már be őt nekem korábban?

Erre apám kicsit elnémult, majd újra megszólalt:
-Nem tartottam fontosnak bemutatni.

Áucs... Ez most tényleg fájt..

A Király is csak húzta a száját elégedettlenül, majd gyorsan elterelte a témát és megint hozzámszólt:
-Gyere kicsit közelebb drágám, hadd nézzelek meg!

Erre megszeppenve apámra néztem aki semmi reakciót nem mutatott. Nagyot nyeltem és kerülve a szemkontaktust pár lépést előreléptem majd magamelőtt összekulcsoltam a kezeimet.

-Te jó ég... Tisztára mint Sarah fiatal korában.- mosolyodott el szomorúan.- Micsoda gyönyörű leánynak adott életet...

Sarah Emily anyja, mint már talán említettem. És azért reagált a nagybátyám ilyen érzékenyen, mert nagyon közeli barátságban volt anyámmal... amíg meg nem halt... Hah, mármint "anyámmal".

Szégyenlősen lesütöttem a szemeimet zavaromban.

-Mi a neved, kedvesem?- kérdezte még mindig mosolyogva.

-Emily...- mondtam egyszerűen Charlotte-val ellentétben.

-Milyen szép név. Sarah mindigis akart volna egy Emily nevű lányt.

-Őfelsége.- szólalt meg hirtelen mögülem apám.- Sajnos nincs idő bájcseverészre, mindjárt elkezdődik a teaparty.

Meglepődtem apám hirtelen megnyilvánulásán, így én is hátrafordultam, de újabb sokk ért mikor megláttam az arcát...

-Igazad van, indulnunk kéne.- bólintott a Király is egyetértően.- Remélem hogy az én bolond fiam nem késik el megint.

Apám egy szó nélkül megfordult, és Charlotte is követte pislogva. Habár higgadtnak mutatta magát, biztosan tudom hogy elég feldúlt érzelmek kavarognak benne.

...hiszen az arcán is tisztán látszott a fájdalom amit egy régi seb feltépésevel okoztunk, csupán egy pár szó jóvoltából.

|□|

Vég... re... ITT TARTUNK!!!! Gyerekek nem akarok spoilerezni, de a következő részben tudjátok mi fog történni?....😏 Bizony ám! TALÁLKOZÁS A HERCEGGEL!~ Erre a részre vártam már mióta csak elkezdtem ezt a könyvet, és ahogy olvastam ti is szóval... Szívesen. 😌

XOXO: Tunci123