Hetek óta nem aludtam, nem ettem még csak dolgozni se tudtam. Lassan bele őrülök hogy a lányom nem ad magáról hírt. A legroszabb horroros sztorik jutottak az eszembe és senki nem tudott meg nyugtatni. Most is csak gyötröm nagam az ágyban kuporodva mikor csörögni kezdett a telefonom. Biztos hogy a fiam az aki manapság többször fel hív hogy tudja élek-e még. Oda nyújtoztam érte és akkor meg láttam a kijelzőn a nevét.Lányom (!!) Azonnal fel vettem - Igen?! Te vagy az kicsim? - nagy sóhajtást hallottam a telefen másik vonalán - Igen anya. Szia hogy vagy? - szólalt meg az ismerős hang és eddig bírtam. A több mázsás súlyok le gördültek rólam. - Mégis hogy lehetnék kis lányom amikor el tüntél és halálra aggódtam magamat - panaszkodtam neki sírva - Tudom anya hogy egy bocsánat kéréssel nem fogom meg úszni. Tudunk találkozni? - Igen igen. Mondjad a címet és máris indulok - vettem elő hamar pappírt és tollat hogy abba írhassam le - Öm egy pillanat meg kérdem mi a cím - recsegés ropogást hallottam és hogy a lányom meg kérdez valakit - Itt vagyok. Karlain belváros kék utca. Van itt egy kávézó ott tudunk nyugodtan beszélni és kérlek csörgess meg ha a közelébe vagy mert akkor indulok én is. - azonnal fel firkantottam és már kerestem is a szekrényemben pár ruhát - Rendben kicsim sietek és hívni foglak - le tettem hogy minnél hamarabb el indulhassak és láthassam őt végre a karjaimközt tarthatom és tutira nem fogom el engedni többé. Az én lányom és kis korú. El határoztam ezzel magamat és így is indultam neki az útnak kocsival. Be ütöttem a címet és allíg akartam el hinni hogy ilyen messze van. Két óra hossza autóval. Nagyon nehezen ment a forgalom és ehhez teljes mértékben nem volt idegzetem. Mindenkire rá duldáltam és egy két csunya szó is ki jött a számom. Legalább meg tette a hatását mert végre oda értem. Be mentem a kis kávézóba ahol kávét rendeltem magamnak és küldtem SMS. Nem bírtam volna most beszélni vele mert mindenem remegett de azt nem tudtam az idegességtől vagy a boldogságtól.
Tsukiko szemszöge:
Nem nem kell - dacoskodtam a fiúval - De igen és ezt nem kérdeztem hanem kijelentettem. Nem engedem hogy magával vigyen - csak azért is ki állt velem vitatkozni Asato - Srácok már legalább két óra hosszája ezen vitatkoztok - szólt közbe Kaito de mikor mind a ketten villamló szemekkel néztünk rá be fogta a száját. Persze mi tovább veszekedtünk ezen míg nem csippant a telefonom. Se szó se beszéd ki indultam az ajtón csakhogy ez a makacs öszvér is jött. Inkább nem szóltam semmit. Duzzogtam magamban. - Érzsd meg nem akarom engedni hogy el vigyen tőlünk - magyarázta az igazát de nekem eszem ágában se volt vele beszélgetni míg ki nem pattant a fejemből egy ötlet - Mi lenne ha egy másik asztalhoz ülnél és ha veszélyt érzel akkor közbe avatkozhatsz - találtam ki és erre nem volt egy rossz szava sem - Rendben akkor megyek előre - be ment a kávézóba én pedig két percel utánna. Körül se kellett néznem ahhoz hogy tudjam anyám hol van mert pontosan az ajtóval szembe foglalt helyet. Minden gondja látszott rajta. Gyűrödt ruha, karikás szemek és az a jól meg szokott biztonságot nyújtó mosoly nem volt az arcán. Csak a bánatos szemei villágítottak a könnyeitől amik meg bújtak a szeme sarkában. Oda siettem hogy át öleljem. Halk zokogásba kezdett de még így is minket figyeltek. Nem érdekelt csak az hogy megnyugtassam. - Nyugodj meg anya jól vagyok nézd nincs semmi bajom - toltam el magamtól gyedén hogy meg nézzen - Kérlek ne sírj. Inkább kiabálnál velem az is meg nyugtatóbb lenne - hangosan gondolkodtam - Ne azt hidd kis asszony hogy meg úszod fejmosás nélkül - fenyegetett meg de azért szeretettel ölelt még egyszer meg. Most már a könnyeit törölgetve ült vissza a székre ahol eddig volt én pedig vele szembe. Anyám háta mögött pedig Asato ült a másik asztalnál minket hallgatva. Komolyan ki tekerem a nyakát ha haza értünk. - És hol voltál? Hol aludtál? Van még pénzed? - rám zúdította az összes kérdéseit de én türelmesen mosolyogtam - Hát itt voltam mind végig. Meg ismerkedtem egy bandával aminek én is a részese vagyok és igen anya van pénzem. De elég a kérdésekből mert most én szeretnék kérdezni - határozottan beszéltem de belül rettegtem - Hallgatlak kis lányom - kíváncsian várta de én nem tudtam hogyan kezdjek bele - Hát kellene az aláírásod hogy hívatalossan fel tudjak lépni a csapattal - böktem ki a lényeget kertelés nélkül - Hogy mi? Azt hiszed itt foglak hagyni vad idegeneknél és alá írom hogy az ő tulajdonuk legyél - akadt ki de közben meg értettem mire céloz hisz én se lennék küllömb a helyében - Nem anya... - Jó napot kívánok asszonyom! A nevem Yamaguchi Asato! Kérem ne ítélje el minket míg nem győződött meg arról hogy mi is az igazság. Tudom hogy a kedves lánya hülyeséget csinált de lehetne ennél rosszabb is. Ez jó dolog és nem rossz kérem gondolja át utána döntsön - jött oda az isten verte hülye Asa és prédikált az anyámnak az meg persze köpni nyelni nem tudott az okoskodótól - Ez...ez - fel állt és ki viharzott az épületből - Látod mit csináltál!? Most boldog vagy? - ki akadtam a fiúra és én is ott hagytam. Haza mentem csak ő is jött pár méterre le maradva tőlem. Nagyon mérges lettem és persze ezt addig bírtam magamban tartani míg haza nem értünk - Fene vigyen el Yamaguchi Asato! Most végképp nem lesz az egészből semmi és ez mind a te lelkeden szárad - ki adtam magamból a dühömet és a szobámba mentem. Allíg bírtam le nyugtatni magamat és új erőt venni. - Hé Kiki figyelj... - viharzott be a szobába Jouji nagy izgatottsággal de aztán le nyugodott amint látta milyen állapotba vagyok - Mi történt? - ült le hozzám és nekem nem is kellett több ahhoz hogy el bőgjek neki mindent. Nem szólt semmit csak megnyugtatóan simogatta a hátamat. Szomjas lettem a sok víz vesztegetéstől így ki mentünk csinálni teát magunkat de Jouji a tenyerei közé fogta az árcomat. Egyenesen a szemeim közé nézett és éreztem komoly tanácsot szeretne adni - Figyelj ide... - nem tudta be fejezni amit mondani akart mert el tolt minket egymástól két kéz
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Álljon meg a menet mégis mit csináltok ti ketten? - persze az az ember volt az akit most a legkevésbé se akartam látni - Nyugi haver csak beszélgetünk - magyarázkodott a fekete hajú fiú de inkább nem törödve odébb álltam. Szóval nem tetszett az elöbbi Asato akkor ettől egyenesen hátat dobsz - Ha meg untad a magyarázkodást a szobában várlak - kacéran mosolyogtam és igen! Meg tette a hatását ez a lépésem. Nesze neked amiért mindig bele ütöd az orrod mindenbe...
