A hold gyermeke

Testvérek

Kéz a kézben mentünk be a suli kapuján nem törődve senkivel akik csillogó szemekkel néztek ránk. Pont mire be csengettek be értünk az osztály terembe és láttuk hogy Asatonak már vittek be széket és padot. Persze neki nem tetszett hogy tőlem messze kellett üljön így be vetve a bűbáját át cserélte a helyét hogy mellettem lévő asztalnál üljön. Az igazgatónő megint meg jelent hogy Asat is köszöntse de aztán kezdődtek az órák. Minden tagjainkat le fárasztott ez a nap is de legalább eseménytelenül telt. Allíg vártuk a kedvesemmel haza érjünk és a szerelmünket egymáson ki mutathassuk. Ahogyan haza értünk be húzott a szobába le lökött az ágyra és meg csókolt mohón. Persze hogy viszonoztam de egyszercsak be ugrott egy kép. El toltam magamtól a fiút és bele néztem a szemeibe és még mindig láttam azt a képet magam elött. A félelemtől vagy az össze zavarodástól le löktem magamról a fiút és a fürdőbe menekültem. Nem kopogtatott az ajtón nem jött utánam így könnyebb is volt tisztaznom magammal hogy képzelődtem. Meg mostam az arcomat és a tükörbe néztem és akkor megint egy furcsa érzés kerített magába.
- Tsukiko - hallottam egy lány hangot de mintha hallottam is volna valahol csak sehogy sem jutott eszembe hogy kié is lehet.
- Ki van ott? Mit akarsz? - és akkor meg láttam egy fénylő női alakot.
- Emlékezz - ennyit mondott és meg fogta az arcomat.

Bármennyire is akratam volna nem tudtam meg mozdulni. Egyre közeledett a szája az enyémhez mikor nagyot csattant az ajtó és a lány test el tünt.
- Micsinált veled? Jól vagy? - Asato és többiek is jöttek be sorjába az ajtón aggódva akkor ezek szerint nem álmodtam. Össze estem nem bírtam el a testemet de az utolsó ami láttam az az a kép volt az ami Asatorol be ugrott...

Mikor újra ki bírtam nyitni a szememet reggel volt. Amikor fel ültem akkor éreztem hogy iszonyatossan fáj a fejem. Nagy erőt kellett vennem magamon de sikerült ki mennem a konyhába ahol a szerelmem félmeztelenül (??!!) reggelit készített.

- Jó reggelt! Te mit művelsz? - kérdeztem a fiútól aki rám tekintett.
- Neked is és kérdésedre a válasz reggelit - msolygott szívdöglesztően amitől végig is futott rajtam a jól eső bizsergés.
- Szevasztok! - kiabált Kaito ahogy be jött a konyhába de aztán engem kezdett el fürkészni. - Te jól vagy? - nem értettem mire kérdi ezért csak egy biztató mosoly kísértével szájon pusziltam utána meg jól ki csúfoltam.
- Ne aggodj annyit mi bajom lenne? - a vörös hajú fiú Asara nézett dühösen de komolyan nem értettem mi van ezekkel. Inkább meg reggeliztunk és el készúltünk mire indulni kellett a suliba. A suliban unalmasan telt az idő addig míg az udvaron meg nem pillantottam egy ismerős szempárt. Oda rohantam hozzá.
- Szia Rosaly úgy örülök találkoztunk - ő volt az egyetlen akinél nem tudtam el dönteni hogy jó vagy rossz be nyomást kelt mert olyan titokzatos.
- Szia Tsukiko hogy vagy? Emlékszel a tenapira? - ezt a hangot hallottam tegnap a fürdőben. Ó mi történt velem hogy nem emlékezdtem? Nem értem ezt és semmit sem. A többiek körém gyűltek védekezően.
- Elég legyen a hülyeségedből - formedt a lányra Kenta. Én meg csak gondolkodtam és próbáltam mindenre vissza emlékezzni.
- Elöbb vagy utóbb minden ki derül. - erre fel figyeltem amit az ezüst hajú lány mondott és próbáltam ki elemezni mire gondol.
- Szerintem igaza van a lánynak örökre nem törölheted az emlékeit mert fogyatékos lesz - Jouji is tudja ezek szerint mi történik de mi az hogy "törölni az emlékeit" azt mégis hogy lehet de ezek szerint ezért nem emlékszem tisztán.
- Azt pedig nem engedem meg! - úgy láttam mint ha a lány szeme gyilkosan meg villant volna. - Vagy te vagy én de mindenképp meg tudja. - ennyivel ott is hagyott minket Rosa de én utána mentem csak hogy Asato meg akadályozott benne.
- Engedj el! - kiabáltam rá de persze nem engedett és be is csengettek. Egész órán kattogot az agyam de semmire nem jutottam. Úgy döntöttem órák után el megyek sétálni a városba ahová nem akartak el engedni a többiek de nem volt más választásuk. Asato ki jelentette hatra vár a park bejáratánál mert bele törődött az akaratomba. Sétálni kezdtem minden felé be jártam a környéket de sajnos amiben hittem hogy találkozni fogok Rosaval nem jött össze. Lemondóan sétáltam ahol várni fog Asa amikor meg jelent.
- Rosaly - mentem oda és át öleltem.
- Szia - kedvesen mosolygott mégis egy kis szomorúsággal.
- Én össze vagyok zavarodva és te tudod az igazat amit én nem! Ezért kérlek mond el - hadartam gyorsan el neki reménykedve hogy meg teszi.
- Nem fogysz meg utálni? - nem tudtam ezt mire érti de meg ráztam a fejemet. El hallgatott és nem szólt semnit gondolom gondolkodott de végül hátrébb lépett tőlem két lépést. - Én a testvéred vagyok - ezzel a mondatával a  szél fel támadt Rosaly meg lebegni kezdett. Az hittem el ájulok a meglepődéstől de nem lehetek gyenge tudnom kell! Tovább figyeltem Rosat aki le érkezett elém. Más lett a szeme, ruhája de még így láttam benne hogy ő ő maradt. Zavarba ejthette ahogy néztem mert el takarta az arcát a kezivel. - Egy szörny vagyok - el sírta magát amitől a testem magától kezdett el mozogni. Át öleltem.
- Nem vagy testvérkém - ha eddig sírt akkor most már zokogott. Minden erőmml vigasztalni próbáltam de én még fel sem tudtam fogni hogy mi is történik igazából. Rosalyval nagyon sokat beszélgettünk és sok mindent meg tudtam de sajnos minden hírtől haza vágytam hogy fel tudjam dolgozni a hallottakat. Szerencsémre Asato jött ahogy meg ígérte. Kedvesen el köszöntem a lánytól és menekültm a kocsihoz nem törődve a fiúval sem. Ott vártam meg őt az autónál.
- Kiki tudod ugye? - félve de bólintottam a srácnak. Nem kérdezett többet ahogy én sem haza indultunk ahol mindenki a nappaliban várt minket.
- Szia lányom úgy tudom meg tudtad az igazat ezért mi is szeretnénk veled beszélni erről. - mondta anyukám de nem értettem mire is céloz. Le ültem közéjük és kíváncsian néztem rá. - Nem akartuk ezt előled el titkolni csak amíg szükséges volt. Az első pillanattól tudtam hogy te is közénk tartozól ezért fogadtalak örökbe, de aztán rá jöttem valaki el nyomja az erődet és az nem más mint anyád. - anyám? Eddig sose hallottam róla és ez hogy közéjük tartozom?! Akkor ők is...és én is! Hatalmas sokk volt ez nekem mára de akkor a kicsi Benito oda jött hozzám és láttam.
- Kicsim - fülei lettek ezt el sem tudom hinni. A fiam is. Nem nem akadhatok ki nyugodj le Kiki minden rendben most vagy soha az igazság! - Akkor mindegyikőtök egy szörny és én is csak anyám le pecsételt -fogalaltam össze a hallotakat ők meg bólintottak. Remegett minden porcikám csak azt nem tudtam mitől. A kétségbe eséstől vagy attól hogy félek. Nem bírtam a szobámba mentem ahol teljesen magam lehettem. Be zártam az ajtót mert még Asatot se akartam látni se a fiamat se senkit meg rémített minden...