A hold gyermeke

Soha nem hittem volna

Amióta csak az eszemet tudom itt vagyok ebben az árvaházban. Nevemet a gondozók adták, Tsukiko. Én vagyok a legkisebb itt ezért is lehet hog mindig engem piszkálnak, és én húzom a rövidebbet. Az évek aladt megszoktam ha ezt már egyáltalán meglehet szokni... A napok egyformán teltek, sohasem láttam a napvilágot hiszen itt csak azok látják akiket megvesznek a felnőttek. Egy nap két új gyermeket hoztak be, na ők fiatalabbak voltak nálam. De ezt nem csak én vettem észre hanem Leon is. Leon itt a legidősebb és azt mondják ő az első gyermek is ebben a házban.
- Nocsak, egymás kezét fogják! Csak nem egy gerlepár?! - gúnyolódott Leon és a többiek köréjük is gyűltek.
- Hagyj minket békén - szólt ra a szőke lány fenyegetően mégis egész testével remegett
- Ó. Szóval te védsz meg egy fiút. Ez ultra gáz - nevetett fel megjátszottan. - Hm...szeretem az ilyen kurvákat - megragadta a lányt és a polója alá nyúlt. Ekkor Leon arcán egy kéz csattant. A lányal jött fiú volt az akinek a feje csupa vörös lett. Egy pillanatig Leon arcára meglepődést láttam de csak egy pillanatig. A szemei elködösültek úgy hogy még én magam is megíjedtem. - Fogjátok! - oda dobta a többieknek és egyenesen a fiúhoz lépett. - Most aztán egy életre meg tanítom hol a helyed - ordított mérgében és olyan erővel el lökte a fiút hogy az a földön kötött ki. - Most pedig el játszadozunk. - rá gyújtott egy cigire de az után el is akarta nyomni a fiún
- Kérlek ne - kérlelte csak hogy Leon jót nevetett rajta mint hogy megsajnálja
- Akkor talán a kis kurván kéne?! - viccelődött de maga mellé húzta a hajánál fogva.
- Csam azt ne! -ordította egyből - Ha...ha meg engedem hog rajtam csinald végre békén hagsz minket? - rimánkodott. Az én szívem hatalmasat dobbant. Irigykedve néztem már rájuk hisz ők ott vannak egymásnak nekem pedig csak a magány. Fülig érő szájjal mosolyogtam magamban. Bele gondolni ebbe az erzésbe is má felemelő volt ezért el döntöttem
- Persze! Csak el nyomom rajtad és mára ennyi igaz srácok?! - hahotázott hangosan. Éppen akkor érten oda hozzájuk mikor a fiú a tenyerét nyújtotta.
- Leon - szólítottam meg hogy észre vegyen
- Hm...mi van? - rám mordult de én nem válaszoltam csak hátat fordítottam és fel húztam a polómat mivel nem akarom hogy latszó helyre csinalja - Ó szóval magad válalod -nem várta meg még azt se hogy bólintcsak. Fájdalmamban fel üvöltöttem. Mikor már jól ki röhögték magukat ott hagytam minket hármunkat. Nagy erőt kelett vennem magamon hogy meg mozduljak de meg tettem, meg igazítottam a ruhámat.
- Mi...mi - nem bírta be fejezni sírva rám borult a lány a fiú pedig se szó se beszéd át ölelt gyengéden. Olyan jó melegségel áraztottak el amit még soha nem éreztem ezelött. Azt hiszem erre mondják azt hogy szeretet....