Utam során...

6. A Háború Illatai

Nyikita szemszöge:

Rosszul aludtam. Repülőgépek nyugtalanító hangját hallottam este...
Aztán valahogy elaludtam, de hamar reggel lett.

Sodul ébredezett én pedig már a kalapomat igazgattam fejemen. Aztán a farkas felkelt és kimentünk az ajtón. Azóta beszereltek ilyen kicsi kutya ajtót amin mi pont kiférünk.

Kint a megszokottnál más volt. Vagy ezren voltak kint. Mindenütt tankok. A stukákat ne haggyuk ki!

2 katona odajött hozzánk és felültettek egy kocsira, Ama is ott volt. Csöndben voltunk, nem tudtuk mitörténik. Majd az autó elindult, 10 percet mehettünk.

Aztán megálltunk és áttszáltunk egy hajóra. Ahol volt néhány katona. 1 órán átt mentünk, én megszeppenve néztem magamelé.

Sodul szemszöge:

A hajó zátonyra futott, sorban ugrottunk bele a vízbe. Figyelmen kívűl hagyva hogy lőnekránk. Magam mögénézve a vöröslő víz arra kényszerített hogy ússzak.

A parthozérve hasravágtuk magunkat és kúsztunk. Az égben ellenséges vadászgépek, reménykedtünk hogy nem esik ránk semmi...

Egyre gyorsabban kúsztam hogy elérjek a fákig. És beljebb jussak a katonákkal a szárazföld felé.

Ahogy elértük a szárazföldet Nyikita aknára lépett és elsötétült elötte a világ. Én odafutottam hozzá és orrommal elkezdtem bögdösni de nem mozdult.

Szememből kicsordult a könny, de tudtam hogy tovább kell mennem mert ha ott maradok én se megyek már sehová. Erős halálfélelemmel Ama és a katonák után mentem.

Egyre beljebb és beljebb törtünk. Ama ugatott ha büdös vas szagot érzett és én is. Ha csak egyszer nem jelzünk, úgy járunk mint Nyikita. De nem csak mi hanem a társaink. Akik fedeztek minket mindenütt, mi pedig értesítettük őket a vas szagról.

Szemben az ellenféllel. Eltünt az a cseppnyi remény. A védelmező csapat egyre fogyóban. A büdös szag eltünt.A lőpor odor áttvette a hatalmat. Majd hirtelen összeestem. Egy mester lövész eltalálta a lábamat. Azt hittem itt a vég. Elgyengülten, mozdulatlanul feküdtem kiszolgáltatva az ellenségnek.

Ama odajött felálított és azt mondta nincs semmi baj. Nagyon nyugtató volt,mert hátamögött éppen egy mioldalunkon álló katona esett össze úgy mint én.Csak ő már nem kelt fel.

Lassan a társaink nyomai után mentünk. Hogy segítsünk nekik ha még lehet. A messziségből kiabálást, robbanást, és egyéb ide illő hangokat hallottunk egyre tisztábban. De nem riasztott vissza, mentünk egyenesen a csapat után.