Nyikita szemszöge:
Néha jó egyedül lenni...
Csak bámulod a lenyugvó napot, és a felkelő holdat. Ha keres valaki majd idejön úgyis tudja hogy mindig itt vagyok. Ezen a kis domb szerüségen. Innen nézem az elrepülő fura madarakat. Amik inkább ijesztőek mint hogy szépek... de mégis azokat nézem. Egyszerű kinézetükkel elnyerik tetszésemet.
Idejelenne vissza mennem.Lehet keresnek. Fantom elvtárs talán aggódik hol vagyok, merre járok. Vagy észresevette hogy elmentem? Az lehetetlen...
Elindulok vissza, a biztonságot nyújtó barlanghoz. Biztos már várnak. Most ugysincs madár az égen. Nincs mit bámulni.
Nyikita elindult hazafelé...
Mikor odaértem mindenki hozzám futott. Azt furcsáltam hogy még Sodul is,mert vele nem vagyok valami jóba. Pedig hányszor bocsánatot kértem hogy belelöktem a hóba.. De úgylátszik aggódtak értem. Kicsit jól esik. Aztán odajött Nastia (Sodul, Shadow és Nyikita anyja). Mondta hogy már késő van, mennyünkbe.
Fantom hazament a saját falkájához. Ami olyan 10 percre lehetett. Mi pedig berohantunk a barlangba. Adler nélkül olyan üres volt minden. Még szerencse hogy Shadow-nak nem kell ezzel küszködnie. Ő már nem ismerhette meg apát.... De tudom hogy neki is hiányzik,csak nem annyira mint nekem. De ezzel a gondolattal is elaludtam.
YOU ARE READING
Utam során...
Historical FictionEgy farkas történetébe bele fogalmazva a lelkemben és fejemben megtalálható gondolkodás és gondolatmenetek összeomlása. Néhány verses formában. Világháború téma, a fejemben is világháború dúl, de nem a rosszak ellen, magam ellen, talán én is rossz v...
