Utam során...

4. Kedves Simogatás, Igazán Semmiség

Nyikita szemszöge:

Megettük az ételt. Felálltunk mind a ketten, és körölnéztünk. Észrevettük hogy katonák menetelnek jobra balra, aztán sorban egymásmellé álltak.Mi valahogy melléjük kerültünk.

Elöttük állt egy fekete ruhás fekete sapkás ember. Valamit mondott, én viszont nem értettem. Mindenki kihúztamagát még mi is Sodullal. A fekete sapkás odajött hozzánk és megsimogatta fejünket.Mosolyogva ránknézett.Majd visszament a helyére. A simogatása nyugtató volt de még is sugárzott valami félelmet ami az arcán nem látszódott.

Tovább sétáltunk.Kezdett esteledni, a nap narandsárga sugarai áttvilágították a szürke helyet. Megcsillant a fény egy nagy madáron. Ami nem volt darabokban, sőt új volt. Egyhelyben állt, senki nem volt ott ezért odamentem. Megszaglásztam. Ennek nem volt olaj szaga. Fekete színe volt, enyhe vörös foltokkal és a végefelé egy sárga csíkkal. Ilyet még nem láttam az égen.

Visszamentem Sodulhoz. Közben odajött hozzánk egy ember aki bekísért minket egy házba, azzal a hes hes mozdulattal. Kiment és behozott egy pokrócot,amire ráültünk. Senki nem volt bent csak mi 2 en.

Eszembejutott hogy nem a barlangba vagyunk... És anya (Nastia) nem tudja holvagyunk. De megvolt az a csöppnyi remény hogy már felénktart Shadowal.

Sodul elaludt.. De én nem tudtam. Néztem a rajzokat, festményeket a falon. És a fotókat. Amik bevoltak kereteztetve. Mintha értékes dolog lenne, de lehet az is volt.

Bejött valaki az ajtón. Ránknézett majd mintha ottselettünk volna tovább ment egy másik ajtóig. Felismertem.... Ő volt az aki megsimogatott minket. Be ment az ajtón aztán kissé becsapta.

Nem volt olyan hangos.. Sodul nem keltfelrá.Fáradt voltam nem foglalkoztam a zörejjel. Leraktam a fejem és becsuktam a szemem. Elaludtam...

Azt álmodtam hogy a kis dombomon ülök, és a repülők nyugottan szállnak jobbra balra.Mint már megszoktam. Majd az eggyik elkezd lefelé szállni és belecsapódik a földbe. Én pedig elkezdek lefelé zuhanni aztán felijedek.

Reggel van...