Utam során...

13. Hideg Utcák, Sírod Nincsen

Sodul szemszöge:

Ez az este hideg a városban, láttam ahogy eltűnsz a lenyugvó nappal. Azt hittem az emlékek ébren tarthatnak, de most még is elnyomnak.

Reggel sűrű ködre ébredtem, az orromigsem láttam. Néhány óra alatt a nap áthatolt a vakságon, és utamra indulhattam. Mancsomat tettem a másik után.

A madár mozdulatlan, a fű rezdületlen, a domb nyeszlett, az otthon rendben.

Hát te hol voltál eddig? - szólt hozzám egy ismerős hang. Farkas szemet nézve a testvéremmel tudtam hogy haza értem. Másodpercek alatt egymás nyakába borultunk.

A barlangra nézve Nastia fáradtan jött ki, léptei lomhák voltak. Mikor észrevett, mosoly öntötte el az arcát. De nem futott, nem is rohant, mert nem tudott.

Shadow és én elindultunk feléje, majd mind a hárman irányt változtatva mentünk a vízeséshez. Furcsáltam hogy a folyó kisebb, és nem hemzsegnek benne a halak. De még is felálldozva száraz bundámat, bevetettem magam a vízbe és fél órát várva fogtam egy törpe harcsát. Egyben is letudtam volna nyelni, de elosztottuk.

A nap lefelé botorkált, mi már a barlangban voltunk. Késöbb besötétedett, és az erdőben csönd honolt. Szememet megzavarta egy fehér árnyék, ami búcsúzóul visszatekintett az otthonra. Néhány percig kémlelte a sziklaüreget, majd sarkonfordulva elsétált az égen. Lehunytam szememet és elaludtam.

Reggel Shadow ébresztett, de ahogy felkeltem némaság fogta meg a szívem. Egy virággal búcsúztam tőle.