A modell (Befejezett)

🖌Tizenegyedik🖌

Igor pov.
Hívom, írok neki, de semmire sem válaszol. De mit is várok, hisz nagyon megbántottam. Én hülye! Mindent állandóan elszúrok. Ez most azonban más, hisz ez volt életem legnagyobb hibája. Már sosem látom többé az én kis pillangómat. Vele más volt mint Angussal. Ő inkább az ágyban volt velem aktív és nem is voltak felé igazi érzéseim. De ez a kis tündér... Neki a lelkébe szerettem bele. Abba a gyönyörű, kiristálytiszta lelkébe. Most reméltem, hogy ha kinyitom a szemem itt fog mellettem feküdni és azzal az édes mosolyával az arcán megnyugtat, hogy semmi baj. De nincs itt, bennem pedig ekkor végleg összetör valami és mintha egy pattanást hallanék, majd utána semmit.

Vladimir pov.
Nyugodtan ültem a kanapén és olvastam. Már épp elmerültem volna a harmadik fejezetben mikor váratlanul csengettek. A bacsikam ment ajtót nyitni, de egy perc múlva vissza is jött.
- Vladimir! Egy komornyik van itt. Téged keres és azt mondja sürgős. - mondja mire én az ajtóhoz cammogok és igazat adok a sejtésemnek. Raoul áll az ajtóban, a tekintete egyből elárulja, hogy baj van.
- Raoul?
- Vladimir úrfi, jöjjön gyorsan! Baj van! - ragadja meg a kezem és rabgat lefelé a lépcsőn. Ellenkeznék, de meglepően szívós. Berángat egy kocsiba majd szinte azonnal a gázra tapos. Hiaba kérdezek nem mond semmit. Végül feladtam és csendben ültem a végállomásig, ami... Egy kórhàz? Na most megijedtem. Mi történt? Felszaladtunk a harmadikra ahol olyan látvány fogadott, amit sosem felejtek el. Igor ült bent az ágyon és üvegesen meredt előre mintha halott lenne. A fején egy vastag kötés.
- Mi történt?
- Nem tudom. Napok óta furcsán viselkedett. Mintha kisült volna az agya. Nem evett, nem ivott, alig mozgott, nem beszélt. Eleinte azt hittem csak depressziós lett mert maga hiányzott neki, de aztán rájöttem, hogy ez valami komolyabb mert ma reggel csak úgy nekiment az asztalnak és amikor felesett beverte a fejét. Azóta sincs változás.