Az elbukott Stark lány

8.RÉSZ:Túlélés és depresszió

          Fury igazgató felküldte a leggyakorlatiasabb embertelenét, Daisy-t.

-Szia! Gondolom te vagy Jade. Nagy szerencséd volt. Ha nem lettél volna kiválasztott, belehaltál volna.

-Hát ja. Nagy mázlista vagyok.-mosolyogtam kedvesen.-A véremben van... Pedig apának nem volt...-mondtam könnybe lábadt szemmel.

-Hé, nyugodj meg. Az apukád megmentette az egész Univerzumot. Ő a világ hőse!

-De az életével fizetett érte...-csendesedtem el.

-Oké, szerintem ne bolygassuk a múltat. Akkor kezdjünk is neki. Mik a képességeid?

-Háth, fogalmam sincs... Csak annyit tudok, hogy láthatatlan tudok lenni. Ennyi.

-És a szövetei magukra regenerálódnak, külső hatás nélkül.-szólt közbe Banner.

-Hűha! Ez eszméletlen! Akkor gyakorlatilag halhatatlan vagy.-mosolygott.

-Hát, azt majd meglátj...

-Most egyelőre az biztos, hogy nem-szakított félbe Clint.-Most már megvédem azt a lányt, akibe a fiam belezúgott. Megérdemli. Főleg, hogy ő Vasember.

Akaratlanul is elmosolyodtam.

-Na, ne húzzuk az időt. Kezdjük is. Meg szeretnélek kérni arra, hogy nagyon koncentrálj. Zárj ki mindent és mindenkit a közvetlen környezetedből-mondta nekem magabiztosan Daisy.

-Oké, megpróbálom.

Hirtelen emelkedni kezdtem, amitől eléggé megijedtem.

-Ezt hogy csináltad?-ámultak el.

-Fogalmam sincs. De ez nekem nem tetszik...-ijedtem meg, amikor már nem tudtam leszállni a földre.

-Jól van, nyugodj meg, leszedünk onnan.-nézett fel rám Daisy.

Egy kemény három óra múlva végeztünk is. Izzadtan és fáradtan indultam a szobámba.

-Köszönök mindent.-mosolyogtam Daisy-re.

-Szívesen tettem. Most már tudod uralni az erőd, de attól még gyakorold, nehogy baj legyen belőle.

-Oké.-ezzel le is zártam a beszélgetést és elindultam a szobámba.

Beálltam a tus alá és hagytam, hogy a hideg víz kellően lehűtsön. Egy szál törölközőben léptem ki a fürdő ajtaján. Nagyon meglepett, hogy Peter Parker, vagyis Pókember ül az ágyamon.

-Öhm... Szia... Mi járatban itt?-kérdeztem tőle

-Szia! Csak beszélni szerettem volna vel...-elakadt a szava, mivel a törölköző szerencsésen lecsúszott rólam. Még hogy mázlista. Na, ennyit erről.

-Úr Isten!-sikítottam, mire Peter még jobban bámult engem.-Megfordulnál, ha kérhetem?!-szóltam rá ingerülten.

-Ja... Bocsi.. Én csak... Öhm..-és ki is ment a szobámból. A fenébe!

Gyorsan felöltöztem és kimentem a nappaliba. Mindenki ott volt. Hirtelen valaki egy jegelővel hátulról lelőtt engem. Csak ennyire emlékszem.

       Amikor feleszméltem, egy sötét szobában voltam. Valaki megérintett hátulról. Én hirtelen felindulásból behúztam neki egy jobbost. Amikor megfordultam, elakadt a szavam.

-Úr Isten! Jól vagy? Nem akartam. Azt hittem, bántani szeretnének...-sütöttem le a szemem.

-Figyelj, semmi baj, majd idővel elmúlik. Egyébként meg elég kitartó vagy.-mosolygott rám Jacob.