Az elbukott Stark lány

10.RÉSZ:Baleset:(

              Már épp beleéltem volna magam abba, hogy ez egy tökéletes nap lesz. Sajnos ez nem éppen így működik. De kezdjük is az elejéről.

             Miután kimentem Jacob szobájából, elindultam átöltözni és egy sort nyújtani, hogy az edzésen jó formában legyek. Mire végeztem, lementem az edzőbe. Szinte senki nem volt ott, csak én és az új csaj, Kathy. Meglepődtem, mivel kívülről nagyon törékenynek és sebezhetőnek néz ki, ám Thor elmondása szerint nagyon szívós és veszélyes csaj.

-Szia! Te vagy Kathy, ugye?-kérdeztem, megtörve a csendet.

-Ja, örülök, hogy megismerhetlek, csakhogy én nem tudom a nevedet.-nevetett fel kínosan.-ahogyan a többiekét sem. Csak Clint mutatkozott be nekem, mivel vele vettem fel a kapcsolatot, amikor jelentkeztem a csapatba.

-Hát, én Jade Stark vagyok, de kérlek, ne kezdj te is ugrálni és őrjöngeni mellettem, mint ahogyan a suliban szokták, mert nagyon idegesít.-keztem el nevetni.-És hat, az évek során elég sokszor váltottam sulit. De holnap végre nagykorú leszek.-mondtam. Azt hiszem, most szét fogok robbanni a boldogságtól.

-Sajnos mindenki tud rólad meg az apádról, így elég nehéz egyeseknek kibírni, amikor a középpontba kerülnek. Látom, te nem szeretsz a mindenség közepén állni.-mondta fél mosollyal az arcán.

-Gondolom nehéz volt elszakadni a családtól, hogy ide gyere.-szólaltam meg pár perc néma csend után. Viszont erre nem tudtak válaszolni, mivel bejött Clint, az edzőnk. Nem sokkal később Jacob is megjelent.

-Nos akkor, mindenki álljon egy boxzsák elé és kezdje el ütögetni. Ezt csak bemelegítőnek szánom.-közölte ellent mondást nem tűrően. Nekem ilyenkor az a stratégiám, hogy minden egyes emlékre, ami fáj és feldühít, visszaemlékezek, ez által a boxzsákon töltöm ki a haragomat. Úgy püfföltem a zsákot, mintha az életem múlna rajta.

       Pár perc múlva sajnos, fogalmam sincs, hogy hogy, de kettéhasítottam, amin nagyon meglepődtem. Mindenki engem bámult. Ezzel egy időben rontott be az épületbe Becky. Egy nő szaladt a nyomában, kisebb-nagyobb sikerrel, mivel magassarkúban volt.

-Te kis ribanc!!! El sem hiszem, hogy kidobattál a csapatból!-ordított rám, amin én nagyon meglepődtem. Egyből a torkomnak esett.-Nagyot csalódtam benned, Stark! Az apád is ugyan ilyen elszánt és gyenge volt, mint te!-fröcsögte az arcomba.

      Amint meghallottam, hogy szóba hozza az apámat, dühösen leszedtem a kezét a nyakamról és amilyen erősen csak tudtam, ütöttem. Hol a hasát, hol az orrát. A végén már vérzett is.

-Azt hiszed, legyőzhetsz egy ennyivel? Én mindig tele vagyok meglepetésekkel.-azzal előhúzott egy pisztolyt a farzsebéből és vállba lőtt.

        Egy ideig még tartottam magam, aztán engedtem, hogy a gravitáció nagy erővel a földre húzzon. Egy darabig még az eszméletemnél voltam, aztán elsötétült minden. Annyit még láttam, ahogyan kiparancsolják Becky-t a toronyból.

        /Pár órával később/:

     Nagy nehezen kinyitottam a szememet. Körülnéztem. A laborban voltam, mellettem pedig Jacob ült egy széken a kezemet fogva.

-Te jó ég! Azt hittem el fogsz vérezni.-mondta könnybe lábadt szemmel. A tekintetében tükröződött a félelem, az aggodalom és a remény.

-Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem.-mondtam mosolyogva. Megpróbáltam felülni. Látta, hogy egyedül nem nagyon megy, így segített.

-Banner, most már jól van?-tette fel a kérdést helyettem a dokinak.

-Persze, csak pihennie kell, amíg nem regenerálódnak a sejtjei. De az nem tart sokáig. Max pár óra.

-Felkísérlek a szobádba, oké?-ajánlotta fel mosolyogva. Én csak bólintottam.

-Várj, még valami... Van még valami, amit el kéne mondjak...-mondta kicsit rekedtes hangon.-Amikor lehoztak ide, nem csak bevarrtam a sebedet és eltávolítottam a golyót, hanem a véredet is megvizsgáltam. Látod ezeket a fehér pöttyöket a véredben?-fordította felém a monitort, amin az eredmények jelentek meg.

-Aha... Csak azt ne mondd, hogy haldoklom.-néztem rá ijedten.

-Nem, dehogy, azért nem annyira súlyos... Azok a kis pöttyök a láthatatlanná válásodat segítik. Sajnos kezdenek eltűnni a véredből. Fogalmam sincs, hogy hogy, de úgy tűnik, hogy ez a képességed csak átmeneti volt. Sajnálom... Egy idő után teljesen el fognak tűnni a véredből...-mondta egy szomorú mosoly kíséretében.