Az elbukott Stark lány

25.RÉSZ:Kegyelem

-Neked aztán  van bőr a pofádon.-szólalt meg mély hangján Rumlow.

-Na mi van, talán nem tetszik, amit csináltam?-kérdeztem gúnyosan.

-Olyan vagy, mint egy öt éves.

-Tudod, az öt éveseket nem szokás bezárni.-vágtam hozzá a szavakat.

-Szerinted nem, de szerintem igen.-akkor egyet előrébb lépett felém.- Ha nem beszélsz, nem fogsz innen élve kijutni, ugye tudod, kicsaj?-vigyorgott.

-Oh, de te sem, ha nem szedsz ki belőlem semmit.-viszonoztam a vigyorát. Azzal megfogott és átvitt egy másik terembe. Ott is voltak őrök.

-Nos akkor... Itt van a Tél katonája. És itt vagy te. Ha nem vallassz, meghal a kis barátod.-nézett Bucky felé. Én nagyot nyeltem. Nem tudtam, hogy még irányítják-e Bucky-t vagy sem, de ez nem is érdekelt... Miattam nem halhat meg...

-Nos akkor... Ha már nagykorusítottak, van jogod választani is. Vagy beszélsz és nem esik neki-biccentett Bucky felé-bántódása, de ha hallgatsz, fejbe fogom lőni.

        Nekem lefolyt az első könnycsepp az arcomon. Aztán azt követte a többi is. Nem akartam gyengének tűnni, de ez mégis sokkal jobban fájt, mint bármilyen más dolog... Vagy vallok és az egész csapat meghal, vagy csak Bucky, de valószínű, hogy én is... Ott van Clint... És Jacob... Azon kívül Kathy-vel még nem is ismerkedtem meg rendesen... De szerintem már nem is lesz rá esély...

      Közben Bucky kinyitotta a szemét. Látszott rajta, hogy bánja amit tett. Ekkor jöttem rá, hogy már emlékszik mindenre... Ha összefognánk, talán kijutnánk... Intettem neki, hogy minden rendben, majd kitalálom, hogy mit tegyünk...

     Rumlow el volt foglalva a Bosszúállók megalázásával, amikor én minden fájdalmam ellenére állba vertem. Kicsit megtántorodott. Ekkor Bucky is észbe kapott és a földre teperte a két őrt, akik fogták őt. Rumlow nekem rontott és elkezdett ütni. Nekem nem volt erőm védekezni. Az egyik pillanatban Rumlow eltűnt előlem. Bucky megfogta és a falhoz verte. Ezzel egy időben Rumlow elvesztette az eszméletét.

-Én... Őszintén sajnálom... Én nem akartam ezt...-kezdett bele Bucky, de én leintettem.

-Ezt majd megbeszéljük, ha hazaértünk.-mosolyogtam kedvesen. Ő az ölébe vett és elindult a kijárat felé. Ám még volt valaki, akire nem számítottunk. Az ajtó előtt várt minket Dorothy.

-Hova, hova madárkáim?-kérdezte mézes-mázosan.

-Haza.-mosolygott Bucky. Azzal engem lerakott és nekirontott Dorothy-nak.

      Már mentem volna én is segíteni neki, amikor láttam, hogy nem bír vele, de ekkor láttam a Quinjetet leszállni a tetőre. Tudtam, hogy meg vagyunk menekülve. Itt volt az egész csapat. Dorothy viszont számított erre... Egy magas, barna hajú ügynök rontott a Bosszúállókra. Természetesen volt vele erősítés. Ez eléggé feltartotta őket. Addig Bucky szenvedett Dorothy legyőzésével.

-Húzz innen, Jade! Menj!-kiabált Bucky.

-Nem! Nem foglak itt hagyni.-ellenkeztem.

-A fenébe is! Itt vannak a Bosszúállók, segítenek majd, ne félj!

-Oké, de otthon még számolunk.-néztem rá egy ravasz mosoly kíséretében.

         Kezdjük ott, hogy azt sem tudom, hogy hol vagyok... Majd fogok egy taxit és hazamegyek...

Pár órán belül otthon is voltam. Amikor beértem, anya szinte a nyakamba ugrott.

-Istenem, Jade! Annyira aggódtam... Soha többé ne csinálj ilyet... Mellesleg hol vannak a többiek?

-Még a H.Y.D.R.A bázisán vannak, de engem Bucky haza küldött...

-Értem... Jézusom! Te nagyon vérzel! Gyere, lemegyünk a laborba és valaki összevarrja a sebeidet.

-Nem kell... Most csak aludni szeretnék... Majd bekötözöm én...

-Nem! Ne ellenkezz.Ezek nagyon mély sebek. Most szépen leviszlek a laborba és kezdünk valamit a sebeiddel.

-Oké, oké...-sóhajtottam egy nagyot.

         Már egy jó ideje várok és még mindig nem ért haza a csapat... Talán valami baj történt? Vagy lehet, hogy most indultak haza... És mi van, ha mégis történt valami? Te jó ég... Nyugodj meg, Jade!

       /Clint szemszöge/:

       Láttam, ahogy Bucky elküldi Jade-t. Ekkor egy kicsit megnyugodtam. De amikor hallottam egy pisztolylövést, eléggé megijedtem...

-Mi a fene volt ez?-kérdeztem Bruce-t.

-Hát... Az van, hogy... Sikeresen kiütöttünk minden ügynököt... De... Dorothy is feljött, miután végzett Bucky-val... És tudod... Jacob észre vette, hogy rád célzott... Aztán... Odaugrott eléd... De te valamivel messzebb voltál, azért nem láttad...

-HOGY? Hol van most?

-Ott.-mutatott a csatatér közepére Bruce.

-Nem... Az nem lehet...-odarohantam mellé...-Jacob? Hallassz? Vége van... Megyünk haza... És látod majd Jade-t.-mondtam neki könnyes szemekkel. De ő csak üveges tekintettel meredt az ég felé... Nem... Az nem lehet...-Jacob?! Anya is vár... És a tesóid is... Gyere, állj fel... Segítek... Kérlek mondj valamit...-kiabáltam neki. De nem felelt. Ennyi volt... A saját életét áldozta fel értem... Most hogy megyek haza? Hogy fogok ezzel a tudattal élni? És hogy mondom ezt el Jade-nek...?

      /Jade szemszöge/:

      Hallotam, ahogy a Quinjet leszáll a tetőre. Azonnal odarohantam és vártam, hogy szálljanak le. De valaki hiányzott... Egyel kevesebben voltak. Nem volt ott ő... Jacob...

-Hol van...?-kérdeztem könnyes szemekkel. Clint nem válaszolt, csak a Quinjet padlójára mutatott. Ekkor megfagyott a vér az ereimben... Ő már nincs... Csak a lelkem mélyén fog tovább élni...