Testvérháború (BEFEJEZETT)

9. fejezet

Somin

A szívem tele van a gazdagok elleni megvetéssel, hisz, ha pénzed van, akkor nem számít senki és semmi. De mégis itt állva a házunk előtt éppen arra vágyom, hogy egy gazdag pasi csókkal hintse be az ajkaimat.

Annyira meseszerű az egész, hisz egy magamfajta szegény sosem kerülhet a felső tízezerbe, csak rosszindulatú pletykák kíséretében. Sosem hinné el senki, ha netalántán beleszeretnék egy gazdag pasiba, és az viszont szeretne, hogy a kapcsolatunkat tényleg szerelem szülte. Ezt sosem hinné el senki. Ráadásul az én terveimbe jelenleg más szerepel, és nem akarom Jint megbántani, de ha sikerül bekerülnöm a vállalathoz, akkor az igazgató úr a célpontom, és nem szeretném Jint megcsalni. Nem tervezek vele, de... Atyaég! Istenien csókol, gondolatimból azonnal kitépett gyengéd csókja, melyet képtelen voltam nem viszonozni.

Akár a selyem oly végtelen gyengédséggel simította hol az alsó, hol a felső ajkam barázdáit, így ajkaim azonnal válaszoltak is. Válaszomra ajándék volt a szenvedély, melyet éhező ajkai kiköveteltek. Egyszerre gyengéd és szenvedélyes, és a nyelve! Úgy táncolt az enyémmel, hogy beleszédültem. Reggel még éhesen vetettem oda magam Jungkooknak, az ő csókja vad és felejthetetlen. Követelőző, és az is tetszik, hogy valaki irányít, de ezt is imádom. Képtelen vagyok nem megérinteni dús haját, és ahogy közelebb von magához, ágyékomat nekinyomom, amit nem hagy válasz nélkül. Hová lett az a szent lány, aki voltam. Két pasit sodort most az életembe, és mind a kettő teljesen kifordít önmagamból.

Szinte fájdalmas volt az elválás, de míg nem tiszták a gondolataim, nem akarok még jobban belemélyedni ebbe a kapcsolatba. Jin a biztonságot jelenti, míg Jungkook a szabadságot. Ellent akarok állni Jungkooknak, de magával ránt akár egy vízesés, és csak zuhanok bele tehetetlenül. Az ajkaim még akkor is égtek mikor felértem a lakásba. Minji már aludt, de meg akar várni, hisz távirányítóval a kezében durmolt a kanapén. Egy plédet terítettem rá, és elmentem zuhanyozni. Nem is tudom mire vártam, de azt hittem láthatom Jint a hétvégén. Természetesen Minjinek mindenről be kellett számolnom. Irigykedve térdepelt az ágyamon, miután egy kávéval felébresztett.

- Annyira féltékeny vagyok, alig jöttél haza és rögtön két pasi is ostromol. Hogy csinálod? – nézett rám kerek szemekkel.

- Sehogy, az élet maga alakítja, de hidd el, nem olyan jó dolog benne lenni – kortyoltam a kávémba, ami serkentően hatott a testemnek. – Fogalmam sincs ki válasszak.

- Érzel irántuk valamit? – tette fel a kérdést. Csak néztem a kávémat, hátha súg valamit, de nem. Fogalmam sincs mit érzek!

- Nem tudom – mondtam őszintén. – Még megmagyarázni sem, mert Jungkook olyan, mint egy vihar, kiszámíthatatlan, és ez benne annyira izgató. Ahogy a közelembe kerül, képtelen vagyok ellenállni neki. Szabadnak érzem mellette magam, mintha minden gondom eltűnne.

- És Jin?

- Ő meg olyan, mint a vihar utáni csend, ahol megnyugszol és biztonságban érzed magad. Olyan, akivel boldog házasságról álmodsz, mert tudod, hogy végig hű marad hozzád – válaszoltam.

- És neked melyik a fontosabb? – Megráztam a fejem, mert erre most még képtelen vagyok válaszolni.

Alig tudtam elaludni. Forgolódtam, és folyamatosan a két srácon járt az eszem. De mikor magával rántott a sötétség, nem mondhatnám, hogy nyugalom szállt meg.

Hűvös volt, féltem. A szoba mintha egyre kisebbé válna, a falak közeledtek, és az ajtó olyan messze volt. A fény keretet kapott az ajtófélfának köszönhetően, és ott állt benne egy kecses alak. Négykézláb haladtam az ajtó felé, miközben a plafon ereszkedett. – Gyere! – hallottam a hangot. – Itt vagyok! – egyre gyorsabban kúsztam, és a hang egyre távolabbinak tűnt. Éppen időben húztam ki a lábamat az ajtón, különben örökre ott maradok. Felálltam, lábamon apró pöttyös cipellő, a kezeimre néztem melyek kis dundi mancsok voltak. Kicsi volt, nagyon kicsi. A kecses alak lassan távolodott. Apró lábaimmal megpróbáltam szaladni. – Várj meg! – kiáltottam, de az alak csak távolodott. – Mama, várj meg! Ne hagy itt! – kiabáltam, ekkor egy vastag kar elkapott. – Mami!!! – zokogtam, és az alakja homályba veszett.