Testvérháború (BEFEJEZETT)

10. fejezet

Somin

Reszkető térddel léptem ki az irodából, elfogadva Jungkook meghívását. Két lehetőség közül választhatok, vagy most minél hamarabb távozom a számomra szűk és fullasztó helyiségből, ahol édes hármast alkotunk, és csak az édes kettes mellett döntök Jungkookkal. Vagy távozom az irodából, és az épületből is örökre.

Az előbbi mellett voksoltam. Azaz igazság, hogy kurvára szükségem van pénzre, és mint azt az elmúlt hetek mutatják, nem kellek senkinek, csak és kizárólag alkalmi munkásként, amiből viszont nincs, azaz isten, hogy meg is éljek. Kell ez a munka a rohadt életbe, de miért ver engem ennyire a sors? Egész úton úgy vigyorgott rám, mint aki az angyalát látja. Képtelen voltam ránézni, csak meredten bámultam ki az ablakon. Láttam Minji aggódó tekintetét, mikor Jungkook kivezetett falfehéren az irodából. Neki is magyarázattal tartozom. De hogy a pokolba mondjam el neki, hogy ráhajtottam a főnökére, akibe, bár sosem vallaná be, de fülig bele van zúgva. Hogy áruljam el neki, hogy ráadásul az öccse az, aki mellett elveszítem az eszem. Ráadásul most itt ülök a saját ördögöm társaságában, és már a közelségétől is bizseregni kezdek olyan pontokon, ahol jelenleg nem is lenne szabad. Mostantól ő a főnököm.

Olyan rohadt nagy ez a világ, miért pont egy testvérpárba botlottam bele? Mit kezdjek a tervemmel, dobhatom ki a picsába, ennyit a bosszúról. Kedvelem Jint, képtelen lennék neki ártani, és... és őrülten vágyom erre a tahóra itt mellettem. Na jól belenyúltam!

Azt hittem megint valami rangos étterem vendége leszek, bár nem vagyok egyszerű utcai ruhában, azért jól észrevehető rajtam, hogy irodai munkából jövök, így nem igazán örültem volna annak is még ma, hogy kinézzenek az előkelő ficsúrok. Jungkook leparkolt egy Starbucks előtt. Kiszállt a kocsiból, és én csak bambán figyeltem, ahogy megkerüli az autó elejét, leveszi a zakóját, kinyitja mögöttem az ajtót, és behajítja, majd a nyakkendőt szinte kitépte a nyakából.

- Jössz? – nézett rám, én meg kinyitottam az ajtót, és végre eljutott a tudatomig, hogy ki kéne szállnom.

- Azt hittem, hogy... - néztem az egyszerű kávézó és étkező felé. Jungkook hátrafordult, felgyűrte az ingujját, és gombolt három gombot a nyakánál. Nem tudtam nem figyelemmel követni, ahogy erős alkarja láthatóvá válik.

- Utálom az éttermeket, ott mindig megbámulják az embert – majd megfogta a kezem, és maga után húzott. Érintés melegséggel töltött el. – Oda csüccs! – tolt egy sarki asztal felé, majd rácsapott a fenekemre, a hirtelen tettétől egy apró sikkantás hagyta el az ajkaimat, de rögtön elszégyelltem magam, mikor sokan rám néztek. Ő természetesen vigyorgott, rendkívül jól szórakozott.

Egy tálcával sétált oda hozzám, és tette le elém. Kaptam egy Lattet valamint egy nagy szendvicset. Nem tudom, de kissé zavarba jöttem előtte beleharapni a hosszú kiflibe, főleg mivel kaján vigyor ült ki az arcára.

- Jól szórakozol? – kérdeztem meg most már kissé idegesen.

- Na végre, már azt hittem elveszítettem azt a harapós cicát, amelyik annyira izgató már akkor ha csak ránézek – harapott bele a szendvicsbe.

- Figyelj – tettem le a szendvicsemet -, azt hiszem tisztáznunk kell valamit.

- Tudom, például befejezni, amit a lépcsőházba abbahagytunk – húzott tovább, és ami a legbosszantóbb volt, hogy a testem reagált is minden egyes szavára.

- Jungkook, mostantól a főnököm vagy, és szeretném, ha ehhez tartanád magad – közöltem kimérten, ekkor megugrottam a székemen, mert a keze rámarkolt a belső combomra.