Testvérháború (BEFEJEZETT)

4. fejezet

Somin

Nos igen, Minji Busan legjobb környékén kapott albérletet. A szülei egy halat forgalmazó gyár tulajdonosai, de sajnos Minji képtelen ott dolgozni, mert nem bírja a halak elpusztulásának látványát. A szüleinek szerencséjére, van Minjinek egy Öcse, aki viszont úgy tűnik tovább fogja vinni a családi vállalkozást.

Itt is látszik, hogy nem olyan középosztályból származik, mint én, jaj, bocsánat, mára a szegényekhez tartozom, szóval nem gazdag, de a megélhetésére nincs gondja, és mint mesélte az állása is jó fizető.

Igazán kellemes volt már maga az épület, és a lift is működött. A lakás két szoba, egy fürdő, nappali, étkező és egy konyhából állt. Volt tér, és nagyszerű kilátás a nappaliból, de szobámból is. A matracot még lent hagytuk a tetőcsomagtartón, hát mit ne mondjak körülményes volt elhozni, de nincs azaz isten, hogy ott hagyjam.

- Nos, az van, hogy a volt szobatársam szexfüggő volt, a pasik egymásnak adták a kilincset. Nagyon sokszor zenével a fülemen aludtam el, csak hogy ne halljam a hangokat. Nagyon vékonyak a falak – mesélte.

- És még kötekedtél velem, hogy ne hozzam a matracomat, hát nem igazán szeretnék olyan ágyban aludni, ahol sok testnedv megfordult – ecseteltem.

- Jó, igazad van. Segítek levinni – értett egyet nevetve, ahogy ott álltunk a szobám ajtajában. A szoba nem volt túl nagy, de egy ágy, szekrény, íróasztal és egy éjjeliszekrény tökéletesen elfért, és még helyem is maradt. – Ha pasit hozol fel, mindig akaszd ki az ajtódra, oké!

- Persze, bár túl sok nem fordul meg körülöttem – feleltem.

- Amúgy miért kellett elhagynod az albérletet? – mentünk le a kocsihoz a matracomért, miközben lecipeltük az előző lakóét.

- A Dongwo vállalat kitette az ott lakók szűrét, mert megvette az egész helyet – feleltem.

- Ki van zárva – torpant meg.

- Miért is, mert ott dolgozol? – kérdeztem kicsit rosszallóan.

- A Dongwo vállalat sosem ad ki olyan engedélyt, ami más embereket megkárosít. A fiatal főnökömben ezt a tulajdonságát nagyon szeretem – védte őket.

- Meg mást is, nem? – célozgattam.

- A főnököm, természetesen nem – tiltakozott, de közben teljesen belevörösödött. – Csak SeokJin úrfi mindig odafigyel az emberekre. Az év főnökének választották tavaly – cipeltük fel a szobámba a matracomat. – Gyere oda dolgozni, és győződj meg róla magad – kicsit durva hangnemet ütött meg, nem igazán tetszett, ahogy viselkedett. Én láttam azt a tulajdoni lapot, én beszéltem azzal a faszkalappal, én láttam a gyerekes anyukákat, ahogy ott zokognak az ajtóban.

Mire berendezkedtem a szobámba, addigra kicsit megenyhült a barátnőm is. Kellemes sült illatok kanyarogtak be az ajtóm résein. Kidugtam a fejem.

- Én is ehetek? – kérdeztem meg óvatosan, hátha még haragszik. Erre felnevetett.

- Neked is teríttetettem – mutatott az asztalra, én meg, mint egy koldus, azonnal lecsaptam a finomabbnál-finomabb ételekre. Ahogy beleharaptam a húsba szinte szétmállott a számban, olyan ízeket hagyva maga után, amitől a mennyekben éreztem magam.

- Még mindig istenien főzöl – dicsértem meg teli szájjal. Mondjuk az elmúlt időszakban szinte gyors kaján éltem, ami főleg az előre lekészített bolti levesekből állt. – Ha egyszer elvesz valaki, sosem fog elengedni.