Testvérháború (BEFEJEZETT)

1. fejezet (18+)

Kim Dong Woo sokat hibázott az életében, hisz folyton azzal érvelt, hogy első az üzlet, és csak utána jön a család. A fiával sosem volt túl tökéletes a kapcsolata ezért mindent elkövetett, hogy az unokájának megadhassa azt, amit a fiának nem tudott.

Kezdettől fogva nem kedvelte Lee Myung Soot. Számára volt abban a nőben valami mély érzéketlenség, mely párosult a kapzsisággal. Nem egy jómódú családból való, de magasan képzett nő volt mikor a fia hazahozta és bemutatta neki. A szerelem, ami ott csillogott a fia szemében késztette arra, hogy mélyen elhallgassa atyai érzéseit. Bármennyire gyűlölte őt, mégis adott neki valami szépet, egy gyönyörű unokát. Sűrűn kimaradozott éjszakánként, sosem volt ott a fia mellett, még akkor sem, mikor a gyereke beteg volt. MyungSoo mindig máshol járt, és bár volt egy gyanúja, mégsem mondta el senkinek. Most ott álltak mind a ketten előtte, JungWoo arca beesett volt, némileg pirosabb a kelleténél, és még a kezében lévő Whiskey sem tudta elnyomni unokaöcséből áradó vegyített alkohol szagát.

Őket nézve ráébredt arra, hogy a hibáiban ott van az engedékenység is, amit a fia irányába megtett, és nem tiltotta meg számára ekkora vagyon átadását ennek a csalfa nőnek. Ő építette ki a saját két kezével a Dongwoo vállalatot. Ő tette le az alapkövét az építőipari cég magas toronyházának. Emlékeiben még ott élt, azaz apró helyiség, ahol pár kollégával összehúzták magukat. Bár ez a cég most a szeretett fia halála után SeokJin nevére kerül, mégis jobban szerette volna, ha a szállodaláncon is az unokája neve szerepel.

- Undorítóan viselkedsz! – kezdte mély hangon, tekintete fojtogató volt. – A fiamat alig temettük el, és te... - mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt. – hogy voltál képes ott hagyni a fiadat?

- Egyszerűen, ott voltál – vonta meg a vállát MyungSoo. Dongwoo dühösen csapta a poharát az íróasztalára, ha még hozzátesz egy kevés erőt, a pohár ott hullik darabokra előtte, ahogyan a fia családja is.

- Szívem szerint...

- Be se fejezd, tudom. Nem az én hibám, hogy szerelmes lettem. Nem az én hibám, hogy a férjem sosem törődött velem. Nem az én hibám, hogy a fiam megszületése után teljesen háttérbe szorultam, hogy egyetlen ember állt mellém a magányos időszakomban – szorította meg JungWoo kezét az ölében.

- A fiam unokatestvére, te arcátlan szajha! – ököllel csapott az asztallapra. Tudta, hogy van valami közöttük, de így nyíltan sokkal fájdalmasabban érintette. – Mi kell neked, ebben az alkoholista...

- Ne sértegessen bácsikám! – kérte ki magának.

- Inkább hallgass itt előttem az én házamban, mert a bőrödből is árad a bűz, nem kell hozzá a pofád is! – Kegyetlen volt vele az élet, hiszen élete legfájdalmasabb pillanatában menye végérvényesen felfedte lapjait. – Sosem szeretted a fiamat, igaz? – A kérdést csupán csendesen volt képes feltenni.

- De... - DongWoo ránézett -, az utolsó wonjáig. – Alig kapott levegőt, a hatalmas dolgozószobát most szűknek és zártnak érezte. – De drága apósom, van egy örömhírünk a mai napra. – Mi lehetne neki örömhír? Talán az, ha most állna le a szíve, és nem kéne végignéznie ahogyan ez a nő elvesz mindent tőle. – Szerelmünknek gyümölcse is lesz. SeokJinnek lesz egy öccse – simított végig mosolyogva a pocakján.

- Takarodjatok innen! – állt fel remegő lábbakkal, mert ez volt az utolsó döfés fájó szívének.

- Ó nem, hisz én itt lakom, ez az én tulajdonom is – nevetett fel MyungSoo.

*** 25 évvel később ***

Somin

Mérhetetlen düh, és csalódottság keveredett a lelkemben. Nem érdekelt semmi, csak az üveg alján át akartam szemlélni a világot. Azt akartam, hogy ez az égető nedű minden gondomat, csalódottságomat, és fájdalmamat elnyomja, hogy míg a nedű hatása alatt vagyok, addig legalább boldognak érezhetem magam, addig legalább minden elmosódik. Már ha hagyják az embert eleget inni!