Testvérháború (BEFEJEZETT)

3. fejezett

SeokJin

Megmondom őszintén, hogy fáradt vagyok, és azt sem tudom, hogy hol áll a fejem. Mindig őszinte szeretettel gondolok a nagyapámra, aki apám halálát követően szeretetben nevelt fel, ott virrasztott az ágyam mellett, ha beteg voltam. Karjaiba zárt, mikor anyám olyan mély sebet ejtett a szívemen, ami az évek alatt ugyan behegedt, de sosem tűnt el.

Még ki sem hűlt az apám teste, így szokás mondani, de az anyám már be is jelentette, hogy férjhez megy, ráadásul a nagybátyámhoz, és még ha ez nem volt elég fájdalmas a számomra, még hozzátettek egy kölyköt is. Nincsenek emlékeim az anyámról, csak ott volt mellettem, csak létezett, és néha megszidott, ha nem viselkedtem cheobolhoz méltóan. Sosem játszott velem, sosem kérhettem ki a tanácsát, sosem ült a betegágyam mellett, de mégis az anyám. Rettegve vártam az új testvérem érkezését, féltem, hogy őt majd szeretni fogja, és akkor biztos lehetek benne, hogy bennem volt a hiba, hogy én nem voltam megfelelő fia a számára.

A rettegésem alaptalan volt, mert Jungkook érkezése semmiben sem változtatta meg az anyám viselkedését. Anyának hívtuk, de csak egy titulus volt, mert míg más családokban néha felcsillant a szeretett a pénz mellett, a miénkben kihunytak a fényei. Jungkook folyton a seggemben volt, és én gyűlöltem őt, gonosz voltam vele, egészen húsz éves koromig, míg elég éretté váltam rá, hogy megtanuljam, nem az öcsém tehet az életéről, ő nem kérte, hogy megszülessen, de addigra már késő volt. Jungkook tíz évesen már balhéból-balhéba menekült. Élvezte, hogy gazdag családba született, és ez a mai napig erős szempont nála. Én tehetek arról, hogy ilyenné vált, mert ahogy elfordult tőle is az anyánk, úgy fordultam el én is tőle.

Akit igazán becsülök, az a nagyapa. Nem a vér szerinti unokája, de mindent elkövetett, hogyha csak egy kicsit is, de embert faragjon belőle. Taníttatta, még részvényt is juttatott neki, mondjuk csak a szállodaláncból. Zseniális ötlete volt, mert anyám hatvan százalékát megfelezte, így ő és az öcsém csak harminc százalékban örökösök a szállodaláncban, így annak a gondjai is az én nyakamba zuhantak, a magam negyven százalékával. Hogy hogyan érte ezt el? Fogalmam sincs, és már nem tudom meg soha. Ha őszinte akarok lenni, hiába jobban fizető üzletág, az én szívem az építőipari cégért dobog, mert abban ott van az apám keze.

Úton voltam a szöuli rendőrkapitányság felé. Az óvadékot ugyan átutaltam, de valakinek érte is kellett mennie. Szerencsére éppen volt üzleti dolgom a fővárosba, így nem okozott gondot. Gangnam-guban van egy gyönyörű toronyház legfelső emeletén egy hatalmas apartmanunk, így még szállást sem kell fizetni. Bár itt is van egy szállodája a családnak, de valahogy én sosem szeretek a saját szállodánkban megszállni. Mindenki szerint hülyeség, de utálom mikor az alkalmazottak feszengenek a környezetemben. Leparkoltam a rendőrség előtt, mikor az öcsém kilépett az ajtón. Intett, hogy meglátott, és elindult felém. Már legalább öt éve nem láttam, azóta, hogy Amerikába ment egyetemre. De semmit sem változott, kivéve, hogy fülbevalója lett.

- Szeva tesó! – dobta be a hátsóülésre a hátizsákját, és pattant be mellém a Kabriómba. – Kösz, hogy kihúztál a szarból!

- Mint mindig – sóhajtottam, majd kifordultam a parkolóból. – De mi a fenét műveltél már megint?

- A hosszabbat vagy a rövidebb verziót kéred? – nézett rám miközben csendesen kérődzött.

- Utálom, ha rágózol a kocsimba – mondtam, erre a tenyerébe köpte, majd kihajította az ablakon.

- Megfelel?

- Mond a hosszabbat, úgyis ráérünk – tértem vissza az eredeti témához nagyot sóhajtva közben.

- Még az amcsiknál elmentem egy utolsó buliba, hogy elbúcsúzzak méltón a helytől. Anyám! Találkoztam egy hosszú combú barnával. Még ilyen gyönyörű muffot nem láttam – könyökölt ki a kocsiból. – Helló, cica! – szólt be közben egy zebrán ácsorgó lánynak, mikor megálltam a pirosnál. A lány bazsalyogott egyet, és úgy sétált el előttünk, mintha táncolna. Ilyen ringó csípőt nem sűrűn látok. Hiába, az öcsémért elolvadnak a lányok.