Érte megérte

Család?!

Lisa szemszöge

Az este édes eurófiában telt, boldogok voltunk mindketten, hogy hamarosan szülői örömök elé nézünk. Még az orvosnál kicsit bosszankodtam, hogy a tabletta nem hatott, de azóta ugye megtörtént egy s más.

Még az ünnepek alatt várt ránk egy hatalmas feladat, jobban mondva kettő: be kellene mutatnom Tomot a családomnak és tálalni kell a hírt, hogy jövő ilyenkorra már eggyel többen leszünk a karácsonyfa körül.

A nagy esemény napja

-Tom én úgy félek.-Jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon.

Ültem az ágy szélén, szemben a ruhásszekrényemmel és nézegettem a cuccaimat, hogy melyik tudná picikét elrejteni a hasamat. Ha nagyon passzos ruhát veszek fel akkor a hasamból már egy icipicit lehet látni, hogy nagyobb. De még egyenlőre csak annyi, mintha babot vacsoráztam volna.

Mikor már túlestem a dilemmámon és sírtam egy sort elindultunk a szüleimhez. Az ajtóban állva elkezdtem remegni a félelemtől, mindez érdekes módon nem ült ki az arcomra.

Üdvözlésképp kaptam két puszit anyától és apától is, Tomot meg minimum olyan tekintettel mérték végig mintha valami közveszélyes gyilkos lenne. A nappaliba belépve túlestünk a kötelező körökön utána pedig mindenki gyanakodva nézte a másikat.

-Életem! Hogy vagy ? Minden rendben ? Olyan sápadt vagy.

A nappaliban álltunk és anya aggódva mért végig. Talán most volt az első olyan pillanat mikor igazi aggódást tapasztaltam a részéről.

-Anya, kérlek üljetek le !-kértem őket, de mi Tommal állva maradtunk. Most a szüleimen látszott némi sápadtság.

Párom a hatás kedvéért a pocakomra tette a kezét és ő vette át a szót tőlem, mert már remegett a hangom. Mindeközben Apa gyanúsan méregette Tomot, és a bejelentést megelőzve felkiáltott:

-Tudom már honnan vagy olyan ismerős! A te apád Nick Wilson, az a semmirekellő.

Felhúzta az orrát mintha valami bűz csapta volna meg és leereszkedő hangnemben folytatta tovább:

-Ismerem a fajtátokat, az egész család egy léhűtő banda. Az apád egy piti kis tolvaj.

Tom az idefele úton elmesélte, hogy az apjának nem volt könnyű fiatalkora. Szegény családból származott, rongyos ruhákban járt emiatt a gyerekek gúnyolódásának céltáblája volt. Épphogy elkezdte az iskolát máris az igazgatói irodában „futottak össze" édesapjával. A kisfiú összeverekedett egyik osztálytársával.

Az édesapja nem szidta le, hanem elmesélte, hogy ő nagyon szegény volt fiatalkorában. Ez az állapot rávitte a lopásra. A plusz szerencsétlenség a dologban sok évvel később ütött vissza. A tett áldozata épp Lisa apja volt.

Apának még habzott a szája a méregtől amikor észrevettem Tom arcán, hogy rángatózik a szája széle, a pocakomról pedig levette a kezét. Ütésre emelte, amin nem is csodálkozok mert a család az egyik gyenge pontja.

Tekintetem kedvesem és családom között ugrált. Sosem kerültem még ilyen helyzetbe, hogy a párom miatt kelljen szembe szállnom velük, de ami késik az nem múlik. Nagy levegőt vettem és én folytattam mielőtt még tettlegességbe fordul az egész vita:

-Anya, Apa! Kérlek hagyjátok abba a veszekedést, nem vezet ez semmire. Tom jó ember ! És a pici aki a szívem alatt növekszik szerelemből fogant. Akár tetszik akár nem megtartjuk !-a végére már eléggé felemeltem a hangom és kamasz korom óta először ordítottam az őseimmel.

-Te terhes vagy Lisa ?-apám megjátszottan a szívéhez kapott utána egy atyai pofont kevert le nekem

Az arcomat fogtam amikor legördült az első könnycsepp, ezzel egyidőben a hasam táján szurkálást éreztem. Utolsó emlékem az egészből az, hogy elhomályosul a világ. Mondani akartam Tomnak, hogy el fogok ájulni de addigra már koppant a fejem a földön.

Tom szemszöge

Próbáltam mutatni, de a találkozótól én is féltem. Mivel szegről-végre ismerem Lisa családját nem volt kedvem forszírozni a közös családi programokat. Ennek ellenére én tartottam benne a lelket.

Már az elején gyanítottam, hogy ha nem is a külsőm miatt de a nevem okán felismertek. A gúnyosan kutató tekintetük elárulta őket. Remek, nem ismernek és máris elitélnek.

Ahhoz, hogy ellenszenvük megmutatkozzon alig kellett pár perc.

Lisa apja elkezdte a litániáját és kinyilvánította véleményét a családunkról. Csak kedvesem jelenléte tartott vissza attól, hogy a falra kenjem a szüleit.

Lisán is láttam, hogy mennyire megviseli ez az egész. A csepp a tengerben az volt amikor elájult a nagy stressztől. Megfogta a karom, láttam, hogy mozog a szája de hangot nem hallottam. Pár másodperccel később épphogy el tudtam kapni. Így sem úsztuk meg, hogy megsérüljön, mert a feje koppant.

Az anyja kihívta a mentőket. Én beszálltam hozzájuk és azonnal beszáguldottunk a kórházba. Egész úton azért reménykedtem, nehogy valami baja legyen.

Már Ő és a baby jelentik nekem a családot, felelősséggel tartozom értük.

Lisa

Valószínűleg elájulhattam. Épp ébredezem, a fejem fáj és zúg a fülem. Kinyitom a szememet, első pillantásom Tomra esik. A feje az ágyamon, a kezével az én kezemet fogja és ebben a groteszk pózban alszik. Épp szólni készültem amikor a dokim toppant be. Mielőtt bármit is szólt volna feltartottam a kezem. Jeleztem, hogy időt kérek. Szétnéztem és egy kórházi szobában találtam magamat. Intettem a szakinak, hogy folytathatja. Ránézett a kezében tartott mappára, gondolom az én aktám lehetett.

-Miss Jacobs, szerencséje volt. Ön és a baby remekül vannak, minden érték normális.

A doki hangjára felkelt Tom is. Először rám nézett majd az orvosra. Mivel látta, hogy látszólag jól vagyunk ezért belőle is eltűnt a majdnem tapintható feszültség.

-Elővigyázatosságból és a további utasításokig veszélyeztetett terhesnek nyilvánítom. Mikor felkerült az osztályra észre vettük, hogy vérzik.Ne aggódjon, a baba jól van. Viszont egy rutin vizsgálat alapján megállapítottuk, hogy rossz helyen fekszik a lepény, épp ezért vigyáznia kell magukra. Semmi nagy mértékű stressz, a szexuális életet pedig egyenlőre hanyagolják. De van ám még jobb hírem is, kíváncsiak a baba nemére ?

Tommal egymásra néztünk és egyszerre feleltük: - Igen.

-A baby aki a szíve alatt növekszik nos, kisfiú.

Tom szeme a hír hallatára megtelt könnyel és a takaróba fúrta az arcát. Mivel Dr. Stein nem szolgált több infóval ezért elhagyta a szobámat.

-Tom, szívem, semmi baj, minden rendben.

Én voltam az aki kórházban volt mégis én voltam az a személy is aki másokat vígasztal.

-Lisa, én annyira féltettelek titeket. Bele gondoltam, hogy ha titeket is elveszítettelek volna akkor nem maradt volna semmim.

-Nem az a fajta vagyok akit csak úgy ejteni lehet. A kisherceg pedig ha már kibírta anyámékat akkor bárkit és bármit legyőz.

-Apropó szülők, voltak bent a tieid. Elzavartam őket a sunyiba, többet nem fognak háborgatni.

Csúnya dolog tudom, de most Tom iránt olyan hálát éreztem, hogy az nem volt semmihez sem fogható. Tudom, hogy az ember nem választhatja meg a szüleit, de ha lehetne akkor én másik párost kérnék. Mindenkinek megvannak a fekete foltjai a múltjában, de ezek nem feltétlenül határozzák meg a jövőjét.