Érte megérte

Egy apa érzései

Lisa

Annyira örülök, hogy már itthon vagyunk. Az elmúlt egy hetet a koraszülött osztályon töltöttük, hiszen Nicola korababa. Épp egy hete, hogy házasok és szülők is lettünk Tommal. Mintha egy másik élet kezdődött volna. Ez ha más szempontból nézzük akkor igaz is, már semmi nem lesz ugyanaz mint volt.

Itt ez a pici kis hercegnő aki a mi szerelmünkből jöhetett világra. Amikor a mellkasomra tették és egymás szemébe néztünk tudtam, hogy ő lett a világom középpontja. Féltem, hogy ez a kötődés nem fog kialakulni Nicole meglepetés mivolta miatt. Félelmem szerencsére nem valósult meg.

A bent töltött idő viszont maga volt a szenvedés. Nem tartozik a hobbijaim közé az orvos és a kórház látogatás ezért még rosszabb volt a bent töltött idő. Tejem nagy szerencsémre szinte egyből volt így én etethettem a kislányunkat. Bár nehezen jártam de rendületlenül „szaladtam" a kis éheshez. A kora osztályon neki volt a legnagyobb hangja, ő volt a legéhesebb és ennek persze hangot is adott. Emiatt hamar összeszedte a súlyt és jöhettünk is haza.

Csak Tom, olyan furcsa. És nem a jó értelemben vett furcsa. Persze nekem is furcsa volt, hogy akit eddig fiúnak hittem ő egy nagyhajú kislány de hamar megbékéltem a helyzettel mert egészséges lett és épen kikerültünk mind a ketten a kórházból. Ebben az egy hétben anyám többször is tiszteletét tette a kórházban, a sokadik napra én kértem, hogy ne jöjjön mert nem szeretnék vendégjárást. Ő ezt sértésnek vette és azóta nem is szólt hozzám. Hazaérkezésünkkor írtam neki egy üzenetet, hogy itthon vagyunk. Ő csak annyit reagált, hogy írt egy okét.

1 hónappal később

A kisbabás életbe hamar belerázódtunk. Nicole a hagyományos értelemben vett „jó" baba. Csak eszik és alszik, néha sírdogál, de inkább csak nyöszörgéssel jelzi ha van valami problémája. Tommal kapcsolatban sajnos nem változott még a helyzet. Minden olyan gépies lett benne.

Ha ránk néz a tekintete nem tükröz semmi érzelmet. Az egész itthoni létet az én szememmel nézve gépiesen darálja végig. Mintha csak egy teljesítendő feladat lenne. Az üveges tekintete akkor telik meg némi érzelemmel mikor valamelyik munkával kapcsolatos megbeszélésre kell mennie.

Egyik nap úgy döntöttem, hogy leülünk beszélni egy laza vacsora mellett. Már aznap reggel amikor felkelt jeleztem, hogy mi az igényem. Ő vonakodva bár de teljesítette.

-Tom, vacsorázzunk együtt kérlek. Beszélni szeretnék veled.

-Ne haragudj Cica de nem érek ma rá, hosszú lesz a nap.

-Jólvan Tom, ha neked ez teher akkor jólvan.

Hátat fordítottam és Nicole körül kezdtem el tenni-venni. Nem kellett sokat várnom Tom jött is utánam.

-Jólvan Lisa, megpróbálok hamar végezni és akkor végre tudunk együtt vacsorázni.

Tom

Nem lettem nyugodt Lisa kérésétől mert sejtem, hogy miről lesz szó. Nicole születése után nagyon eltávolodtam tőlük, és ezt érzi is. Nem nehéz, annyira látszik rajtam, hogy még az új szakácsunk is az étteremben megjegyezte a problémát. Vonakodva bár de elfogadtam Lisa kérését, csak hogy örüljön.

Bevallom, az elmúlt időszak eléggé felforgatta a kis életünket. Már az esküvő szervezésnél elkezdődött. Először csak azért jegyeztem el Lisát, hogy a kicsi „igazi" családba születhessen. Ahogy haladtunk előtte az időben egyre jobban átéreztem az izgalmat és mire odaértünk a megvalósításhoz addigra már én is őszintén vártam.

Az esküvő a tervek szerint alakult, leszámítva, hogy a kislányunk meg akart születni. Az akkor felszínre törő érzelmeim eluralkodtak rajtam és ez azóta is tart. Nicole születése óta nem Lisa szenved gyermekágyi depresszióban hanem én. Csalódásként éltem meg a pici születését. Persze örülök, hogy egészséges meg minden, de ennél többet nem érzek a saját lányom iránt.