Érte megérte

Veled kerek a világom

Amíg van újabb nap

 Amíg a szíved visz

 Nehéz az lehet,de

 Lehetetlen az nincs!

 Amíg van újabb nap

 Legyen a fejedben

 Lehet ,hogy nehéz lesz,de 

Lehetetlen nem...

Lisa

Várandósságom további hetei eseménytelenül teltek. Már csak hetek választottak el attól minket, hogy négytagú család legyünk és karomba tarthassam a kisfiamat is. Tomnak még mindig nem szóltam, hogy a Thomas nevet szeretném adni a kishercegnek.

Az utolsó hetek várakozását csak Nico első születésnapja kavarta meg. Az eseményt az új otthonunkban tartottuk barátaink és testvérem részvételével. A tortát mint mindig most is Chris készítette, ezúttal sem hazudtolta meg magát, remekművet alkotott.

Épp csak kihevertük a „mulatozást" amikor Tom bejelentette, hogy most egy pár hétig nem fog dolgozni, minél többet itthon akart lenni velünk. Jelen akart lenni Thomas születésénél is. Az étterem vezetését az addigra társtulajdonossá vált bátyámra bízta.

Időközben Gary is teljesen elszigetelődött a szülőktől. Sikeres vállalkozóvá nőtte ki magát anyáék meg mint az élősködők úgy pumpolták volna a saját fiukat is. Noha ők is dolgoztak, de a cigi és apának a pia az fontosabb volt. Emiatt sok adósságot is felhalmoztak. Testvérem pedig őszintén megmondta, hogy azért nem segít rajtuk mert saját maguknak okozták a nyomorukat.

Ezt anya úgy „köszönte meg", hogy kidobta Gary cuccait amíg ő elment egy albérletet intézni. Pár könyvét pedig elégette. Mindig is tudtam, hogy a szüleim nem a legbékésebb emberek de ezt soha nem gondoltam volna róluk.

Nicole születésnapja után alig pár nappal volt egy nagyon nyugis esténk ami már régóta nem volt. Kislányunkat kicsivel hamarabb fürdettük és tettük le aludni. Tommy érkezése előtt szerettünk volna lopni magunknak legalább egy fél estét ami a miénk. Ennél többet nem akartunk mert akkor Bernie-ékre kellene bízni a lányunkat, azt pedig nem akartuk lévén barátnőm is már mindenórásnak számított. Ekkor még nem sejtettem, hogy ez az este nem lesz sokáig nyugodt.

Épphogy letettük a fenekünket a kanapéra amikor egy, a derekamba hasító éles fájdalom állított talpra. Felpattantam és szinte azon nyomban meleg folyadék zubogott a padlóra.

-Tom!

Úgy szóltam rá szegényre mintha ő nem is látta volna ezt az előbbi jelenetet.

-Szólj Berniéknek, azt hiszem szülni fogok.

Tom tíz percig hiába hívogatta Bernie-t vagy Christ egyik sem vette fel. Ezt az időt egy gyors zuhanyra használtam fel és megnéztem minden benne van e a csomagjaimban.

-Még mindig semmi?

-Semmi édesem. De felhívtam Garyt, mindjárt itt lesz és vigyáz majd Nicora.

Kórház

Mikor beértünk a kórházba felgyorsultak az események: adatfelvétel, előkészítés majd műtő. Muszáj volt sietni mert ha Tommy beér a szülőcsatornába akkor természetesen kell megszülnöm és a méretei alapján nem biztos, hogy menne.

A műtő előtt Tommal csak egy gyors búcsúpuszira volt lehetőségünk. Láttam az ő szemében is a félelmet, bár próbált erősnek mutatkozni. Én szokásomtól eltérően nem palástoltam az aggodalmamat.

Csodálkoztam, hogy a doktor nem jött be egyből velünk a műtőbe, de nem tartottam ezt különösen jelentősnek.

Tom

Furcsálltam, hogy Dr. Stein nem ment be rögtön a műtős csapattal de gondolom amíg az előkészítés tart addig ő valamit intéz. Ehelyett oda jött hozzám és a vállamnál fogva finoman arrébb húzott:

-Mr. Wilson, lenne egy kérdésem. Kérem ne haragudjon meg érte, de ez beletartozik a protokollba császár esetén.

-Kivele doki mert megijeszt.

-Ha gond adódna a műtét során akkor kit mentsünk? A fiát vagy a feleségét?

-Ez milyen kérdés doki ?

-Mr. Wilson, ez csak a protokoll része, nekem is fáj ilyen kérdést feltenni az emberek életének legszebb pillanatában. De mivel itt két életről van szó..

Megdörzsöltem az orrnyergemet, hirtelen kiszállt minden erő belőlem és azt sem tudtam, hogy fiú vagyok e vagy lány.

-Nehéz döntés, de a feleségemet mentsék. Belőle csak egy van. Fáj kimondani de gyerekünk utána is lehet így vagy úgy. De Lisa Wilson nem.

A nehéz beszélgetést az ajtón kopogtató asszisztens szüntette be. Intett a dokinak, hogy már csak rá várnak. Ő pedig a Gyalog Kakukk sebességével rontott be. Egyedül maradtam, hirtelen azt sem tudtam, hogy mihez kezdjek.

Végül eszembe jutott a váró. Azt sem tudtam hirtelen, hogy merre keressem, de egy, a semmiből előkerülő nővér eligazított. Nem volt messze mert a szülőszobákhoz és a császáros műtőkhöz is egy váró tartozott. Először nem néztem szét, hogy kik vannak még ott.

Pár perce már bámulhattam magam elé mikor valaki megkopogtatta a vállamat:

-Szia Tom, hát te ?

Bambán oldalra fordítottam a fejem és meglepetésemre Chris volt a kérdező.

-Lisánál beindult a szülés, akkor gondolom Bernie-nél is.

-Igen, de mi már reggel óta itt ülünk. Ne haragudj, hogy nem szóltam.

-Semmi baj öreg, tudom milyen is ez.

Hogy eltereljük a figyelmünket beszélgetni kezdtünk, de beszédtémánk minduntalan párjainknál lyukadtak ki. Ránéztem a velünk szembeni fali órára ha az az óra nem siet akkor már ideje lenne, hogy Dr. Stein szóljon. Épphogy megfogant a gondolat a fejemben a doki kissé ziláltam megjelent:

-Mr. Wilson, kérem kövessen. Ne aggódjon, minden rendben. Megszületett a fia és már a feleségét is rendbe raktuk. A műtét rendben zajlott. Már az őrzőben van a Wilson család egy része.

Az őrzőben egyenlőre csak Lisa és a kisfiam tartózkodtak. A feleségemen látszik az elmúlt órák izgalma és fájdalma, de ez nem von le semmi abból, hogy mennyire szeretem.

Szólni sem tudtam amikor melléjük léptem. Csak csodálni tudtam őket. Anya és fia immár két test, mi pedig kétgyerekes szülőkké váltunk.

-Köszönöm szépen szívem. Egy hős vagy.-Nem győztem puszilgatni a homlokát, annyira büszke voltam rá

-Nélküled döntöttem a kicsi nevéről.

-Éspedig?-gyanúsan nézhettem rá mert már mentegetőzésbe fogott volna de mégsem mondta ki

-Thomas Wilson Jr.

-Na ne viccelj..

-Nem viccelek Tom, tényleg. Ő itt a te mini kiadásod.

A karomba vettem a picit és leültem az ágy melletti kényelmes fotelba.

-Hát szia kicsi Tom. Én vagyok az édesapád. Ígérem, hogy szeretni foglak amíg élek.

Lisa

Egy szót sem tudtam szólni amikor Tom és Tommy kettősét figyeltem. Annyira megható volt a jelenet, hogy csak a könnyem folyt.

A kicsivel vált teljessé az életünk.