38.rész

188 3 0
                                    

A sorokat olvasva lassan lecsúsztam a földre és könnyezve folytattam.Nem lehet ilyen hülye, nem csinálhatja ezt.Hiába haragudtam rá, ezt azért semmiképpen sem akartam volna.A térdeim felhúzva próbáltam megnyugtatni magam, de egyre inkább eluralkodott rajtam a pánik.

- Mi a baj Kincsem? - ült mellém Eli és kivette a papírt a kezemből. - Biztos, hogy ezt ő írta?

- Ez az ő írása, nem láttam még mást, aki így írja az a-t.

- Semmi baj, felhívjuk és meglátjuk mi lesz.

Az egyik kezével magához húzott a másikkal meg elővette a telefonját és kihangosította.Pár sípolás után megszólalt a hang, hogy a hívott szám jelenleg nem kapcsolható. - Ez még nem jelent semmit.Később újra megpróbáljuk jó?

- Jó, de ha nem ő írta, akkor ki?

- Olyan, aki pontosan letudja másolni az írását és rosszat akar neked.

- Elizabeth.Biztos vagyok benne, hogy ő volt.Figyelj mi van ha mégis megtette?

- Nem tudom, bizakodjunk - sóhajtott.Látszott rajta, hogy őt is megviseli a dolog, talán jobban, mint mutatja.Elvégre mégis csak legjobb barátok még akkor is, ha engem megbántott és ezért úgymond mosolyszünetet tartanak.

- Igazad van, erősnek kell lennünk.

- Te az vagy Kincsem én nem.Ahj nem igaz, hogy mindig csak rossz dolgok történnek - túrta a hajába idegesen és leült egy székre.

- Az, hogy együtt vagyunk nem jó?Tudom ez most teljesen más.

- Nem jó, hanem a legjobb dolog, ami történt eddig velem az életben.

Az egyik kezével közelebb húzott magához és a fejét a nyakamba fúrta.- Pontosabban te vagy a legjobb dolog az életemben.Nagyon szeretlek.

A kezeit körém fonta és szoros ölelésébe vont.Ilyenkor mindig úgy érzem, mintha valami plüss lennék, amit a félős kisgyerek ölelget éjszakánként.

- Olyan cuki vagy, én is szeretlek nagy macim - dörgöltem az orrom az övéhez.Jó tudom, nagyon nyálasak vagyunk, de szerintem Elinek erre van szüksége, ahogy nekem is.

- Kicsi cicám imádlak - puszilgatta a orrom.

- Ne itt nyáladzatok már - morogta Charlie az ajtón belépve.

- Hát te ilyen hamar megjöttél? - fordultam felé és akkor láttam, hogy be van kötve az egyik keze.- Jesszusom mi történt a kezeddel?

- Semmi, de ha más kérdi megzúzódott verekedés közben.

- Hát jó, te tudod. Szegény lány - ingattam a fejem.Nem tartottam jó ötletnek, hogy úgy udvarol egy lánynak, hogy hazudik neki.Elvégre egy jó kapcsolat az őszinteségen alapszik nem?

- Nem olyan szegény, sőt nagyon gazdag, persze nem azért kell, de soha életemben nem láttam olyan gyönyörű lányt, mint ő.Barna őzike szemek, rozsdavörös haj, törékeny alkat - áradozott és már ott sem volt a nappaliban.Ijedten néztünk össze Elivel, mert mindketten sejtettük kiről lehet szó.Biztos voltam benne, hogy Rebecca az.

- Még nem biztos, hogy ő az.

- Szegény Charlie, mindig mellé fog - ingattam a fejem.

- Nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint én - puszilgatta a nyakam Eli, közben a kezeit becsúsztatta a pólóm alá és az oldalamat kezdte simogatni.

- De édes vagy, nagyon szerencsés vagyok veled - karoltam át a nyakát.

- Jajj de aranyosak vagytok, kis fiatalok - hallottuk Becky hangját mellőlünk.- Imádlak titeket.

Szerelem?Katona dolog!Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt