Szerelem?Katona dolog!

1.rész

Egy fa tövében ültem és a Pearl Harbour-t olvastam.Hosszú szőke hajam a nagy meleg miatt laza kontyba fogtam, egy halvány rózsaszín nyári ruhát vettem fel szandállal.Hihetetlen,hogy milyen meleg van még árnyékban is.Szinte minden nyarat itt töltöttem a táborban,ahol apám kiképző tiszt.A könyvet olvasva hirtelen egy labda csapódott.Felnéztem és láttam,hogy egy barna hajú srác fut felém hulla sápadtan.

-Te jó ég végem.Annyira sajnálom jól vagy?Nincs bajod?-kérdezte remegő hanggal.Elég vicces látvány volt de próbáltam nem kinevetni.Hát nem sikerült.

-Nincs semmi baj-mondtam nevetve mire visszatért a szín az arcába.

-Akkor jó-motyogta és láttam rajta,hogy akar mondani még valamit.

-Nem mondom el apának-mondtam mire hálásan elszaladt.

-Zara drágám.Merre vagy?-hallottam meg apám hangját,ezért felálltam megkeresni őt.

-Itt is vagyok-szaladtam oda hozzá és megöleltem.Nagyon jó a kapcsolatom vele.Bár anyával elváltak kiskoromban ,mind két szülőmet nagyon szeretem és támogatom őket ,ahogy ők is engem.Ketten élünk az egyik külvárosi luxus negyedben.Mivel apámé az egész katona suli ,mindent meg tud adni nekem kivétel egyet:igaz barátokat.Nagyon kevés barátom van,mert többnyire mindenki csak kihasznál.

-Délután indulunk túrázni, te is jössz velünk?-kérdezte.

-Persze,tudod,hogy imádom-mondtam,mire csak összeborzolta a hajam és elment.Mivel nagyon untam magam bementem a konyhára segíteni a konyhás néniknek.

-Szervusz kedveském-köszöntött kedvesen Mrs.Hiller.

-Jó napot.Jöttem segíteni-köszöntem nekik vidáman.Mivel itt többnyire fiúk vannak ,ők az egyetlen női társaságom,ezért nagyon jóban vagyok velük.Segítettem felszelni az alapanyagokat és közben beszélgettünk.

-Na és ,hogy van a barátod?Hogy is hívják?-kérdezték.

-Castiel.Rég beszéltem vele,de remélem jól van-mondtam kissé szomorkásan.Castiellel fél éve járunk és eléggé hozzánőttem az alatt az idő alatt.Már vagy egy hete nem beszéltem vele és már nagyon hiányzik.

-Ne búsulj,nem sokára ,úgyis találkoztok-mondták kedvesen.

-Három hét múlva-húztam el a szám.Amint ,ezt kimondtam megcsörrent a telefonom.Castiel volta az.Boldogan vettem fel a készüléket.

-Szia cicám-szólt bele Castiel abban a sajátos laza de mégis, lehengerlő stílusában.

-Szia Cast.Minden rendben?-kérdeztem rá,ugyanis hangoskodást és sikítást hallottam a háttérben.

-Persze, épp a tv-t nézem-mondta.

-Hiányzol-mondtam neki.

-Te is nekem,de most mennem kell,anyám hív-mondta,mire elszomorodtam.

-Oké szia-köszöntem el.

-Szia-mondta, majd kinyomta.

-Már megint lerázott?-rázta apám a fejét.Nos igen,apa sosem kedvelte Castielt ,ezért megtiltotta,hogy jöjjön hozzánk és én is csak nyolcig lehetek vele akárhova is megyünk.

-Nem rázott le ,az anyja hívta-szóltam vissza dühösen.Nem kellene kihallgatnia.

-Kicsim fiatal vagy még a pasizáshoz.Ráadásul az a srác, nem is hozzád való-mondta.

-18 vagyok könyörgöm.Te nem is ismered Castielt.Nem adtál neki esélyt,szóval ne mondj róla véleményt-mondtam dühösen,majd visszamentem a konyhába ,ahol elmeséltem mi történt.

-Értsd meg apukádat,ő csak félt téged-mondta Fran.Ő körülbelül annyi idős mint, apám.

-De nem vagyok már kislány-ültem le mellé.Ebéd után a szobába mentem és gyorsan átöltöztem túrához való ruhába.Tettem be jó pár másfeles üveg vizet a hátizsákomba és indultam is de csak páran voltak készen.Végül mire mindenki megérkezett el is indultunk húsz perc késéssel.

-Ha legközelebb ennyit tollászkodnak ottmaradnak a táborban és esszét írnak-mondta szigorúan apám.

-Elnézést tanár úr-mondták szinte egyszerre.A nehéz táska miatt ,már az leső pár kilómétert is végigszenvedtem és volt még hátra harminc.

-Álljunk meg ,nem bírom,leszakad a hátam-dobtam le a táskát a fűbe és leültem mellé.

-Kislányom ,minek hoztál annyi mindent?-forgatta a szemét és leült mellém.

-Csak túl akarom élni ,ezt a meleget-sóhajtottam.

-De nem egy évre megyünk-nevette el magát.-Na jól van,Cooper,Brown,Jones,gyertek ide-vette el a táskám és adott mind hármuknak egy üveg vizet és a sajátjába is tett egyet.Miután könnyebb lett a táskám kisebb bűntudattal indultam el,mivel most miattam kell többet cipelniük másoknak.

-Bocsi srácok-mentem oda hozzájuk,mikor lepihentünk egy tisztáson.Ott volt a barna hajú srác akivel már találkoztam,egy fekete hajú és egy kopasz srác.

-Ugyan kicsi lány ,semmiség-nevették el magukat.

-Akkor jó-mosolyodtam el.Leültem hozzájuk és elkezdtem enni egy zacskó kekszet.

-Te is szereted a kekszet?Kentin vagyok ők pedig Eli és Charlie-mutatta be a fiúkat.

-Zara-mutatkoztam be nekik.Körbe kínáltam a kekszet de mind csak ellenkeztek.

-Nem szabad-monda Kentin.

-Miért?-értetlenkedtem.

-Nem akarok kikapni apukádtól-mondta.

-Ugyan már,én adtam.Nem lesz semmi baj-nyomtam a kezébe a zacskót.

-Lányom gyere de légyszíves-szólt apám idegesen.

-Na mennem kell,sziasztok-köszöntem el a srácoktól.

-Már mondtam sokszor,hogy ne beszélgess a diákokkal-mondta és keresztbe fonta, karját az izmos mellkasa előtt.

-De apa csak beszélgettünk-mondtam.

-Többet ,ilyent meg ne lássak-mondta mire dühös lettem és elszaladtam.Azzal azonban nem számoltam,hogy nem ismerem annyira a terepet ,ezért lecsúsztam egy nagy tóba, a gáz csak az,hogy nem tudok úszni.