31.rész

311 5 0
                                    

Már egy hete, hogy elmondtam Kentinnek Eli csókját.Azóta csak a suliban találkozunk és nagyon ritkán beszélünk.Nem szakítottunk, nem is vesztünk össze, azt mondta idő kell neki, majd megölelt és átköltözött az apjához.Nagyon hiányzik, de meg kell értenem.Még aznap este átmentem Elihez és kérdőre vontam.A válasza annyi volt, hogy féltékeny a kapcsolatunkra és csak egy kis szeretetre vágyott, amit megértek, de a tette egyáltalán nem volt jogos.

-Zara, itt vagy?-lengette meg előttem Amber a kezeit, mivel nála alszom már két napja.

-Igen, bocsánat.Mit mondtál?

-Csak azt, hogy éhes vagyok.Mit rendeljek?Bár ahogy elnézem neked inkább egy vödör fagyi kéne-húzta a száját a szőke barátnőm.

-Nekem teljesen mindegy, de valami csípőset ennék.

-Jólvan, mást?

-Igen, piát.

-Azt nem kapsz.Ennyire hiányzik?

-Igen, nagyon-sóhajtottam fájdalmasan.Tény, hogy egy kicsit össze vagyunk nőve, de a jövőben úgyis keveset leszünk majd együtt.Most legalább kihasználhatjuk az együtt töltött időt.

-Csak időt kért nem?

-De, csak olyan nehéz nélküle.Még csak meg sem tudom ölelni.

-Szegény kis depis barátnőm-ölelt meg Amber.

Másnap reggel kedvtelenül öltözködtem.Semmi kedvem nem volt suliba menni.

-Csajok kész vagytok?-kopogott be Nathaniel.

-Én igen, de Amber még a fürdőben van-mentem ki hozzá.

-Ki gondolta volna?Addig gyere reggelizzünk.

Amíg Amberre vártunk tv-t néztünk és beszélgettünk.Jó volt kicsit kikapcsolódni suli előtt.

Amint beértünk az iskolába Elibe ütköztem.Próbáltam kikerülni, de elém állt és sehogy sem akart engedni.

-Zara légyszi hallgass meg.

-Hagyj békén.

-Bocsánatot szeretnék kérni.

-Tök mindegy hányszor kérsz, attól még a kapcsolatunk nem fog helyre jönni.Most pedig engedj el, órára kell mennem.

-Jólvan-sóhajtott és elment.Leültem a helyemre és vártam, hogy jöjjön a tanár és minél hamarabb mehessek haza.

-Csajszi, el kéne velem jönnöd vásárolni-bökött meg Alexy.

-Bocs, de nincs kedvem.

-Légyszi, nagyon fontos.Az osztálykirándulásra kell vennem egy csomó dolgot-térdelt le mellém.

-Ahj jó, nekem is jó lenne venni pár dolgot-dőltem a padra.Egyáltalán nem volt kedvem a kirándulásra menni, de ha egyszer megnyerte az osztály el kell menni.Három hely közül lehetett választani vagy 3 napra Disney-landbe, amit én is választottam, vagy a Grand-Kanyonba 4 napra és a harmadik, ami a legrosszabb volt az összes közül 5 nap a Crystal Lake Campben, ami az ország másik végén van, ráadásul egy tök unalmas helyen.

-Király, amúgy a tesómat is meg kell valahogy győznünk, de ő nem akar és anya engem fog lenyakazni, ha nem lesz meg valami neki.

-Bízd csak rám-tápászkodtam fel és leültem Armin padjára, aki természetesen észre se vett, mert a telefonjával játszott.-Szia.

-Alexy küldött?

-Én jöttem, magamtól.

-Nem megyek vásárolni.Majd ő vesz nekem amit kell.

Szerelem?Katona dolog!Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang